Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából (Tóth István) 536/II–III

KRÓNIKA 551 erőivel való összecsapásra. Arra azonban nem számítottak, hogy az intervenció olyan rövid időn belül be fog következni. Ez nem kis szerepet játszott abban, hogy az április 16-án megindult támadás a Tanácsköztársaságot lényegében felkészületlenül érte. Az intervenció megindulása elkerülhetetlenné tette a nemzetközi helyzetet túlzó derűlátással értékelő nézetek felülvizsgálását. A proletárdiktatúra következetes hívei az eseményekből azt a következtetést vonták le, hogy a magyar munkásosztálynak és népnek minden erejét a Tanácsköztársaság védelmének erősítésére, az ellenség visszavetésére kell koncentrálni. Azok pedig, akiket a proletárdiktatúrához való csatlakozásra csak a kényszerítő körülmények vagy a szocialista forradalom európai erőinek gyors sikereire való „spekulálás" késztettek, csalódottnak, becsapottnak érezték magukat és mind határozottabban követelték & március 21-е előtti állapotok visszaállítását. A Tanácsköztársaság májusi katonai és politikai válságának idején még elsöprő győzelmet arattak a defetisták felett azok, akik a nemzetközi helyzet kedvezőtlen alakulását a magyar társadalom forradalmi erőinek maximális igénybevételével, a proletariátus csatasorbaállításával akarták ellensúlyozni. A tény az, hogy a polgári demokratikus forradalom minden hadseregszervezési próbálkozása csődöt mondott, viszont április 15-én a Vörös Hadseregbe jelentkezők száma meghaladta az 53 ezret. A hadseregbe jelentkezettek felszerelése és kiképzése azonban lassan ment. így történhetett meg, hogy az intervenció megindulásakor a demarkációs vonalakon döntően még a polgári demokratikus rendszertől örökölt alakulatok állottak. Másfelől a Magyar Tanácsköztársaság veszélyeztetettsége meggyorsította azt az internacionalista segítségnyújtást, amelyet részint a szomszédos országok öntudatos munkásai, részint a más nemzetek Magyarországon élő fiai nyújtottak azzal, hogy felsorakoztak a Vörös Hadsereg zászlaja alá. A májusi fordulat tette a Vörös Hadsereget igazi proletárhadsereggó. A munkásosztály tízezreinek bevonulása friss szellemmel töltötte meg a hadsereget és megteremtette az alapját a májusi és júniusi győzelmeknek. Ezzel a katonapolitikai koncepcióban is lényeges változás következett be. Az a felismerés, hogy az oroszországi szövetséges hadsereg közvetlen, a katonai erőviszonyokat alapjában megváltoztató segítségére belátható időn belül nem lehetett számítani, a Tanácsköztársaság politikai és katonai vezetőit a honvédelem szélesebb alapokra való helyezését szolgáló lépésekre késztette. A Forradalmi Kormányzótanács május végén határozatot hozott a dolgozók hadkötelezettségének bevezetéséről. Ez azt jelentette, hogy a hadsereg kiegészítésében már nemcsak a proletariátusra, hanem a nem proletár dolgozó rétegekre is mint az utánpótlás bázisára kívántak támaszkodni. Május és június folyamán a nemzetközi helyzetben több kedvezőtlen változás történt. Szovjet-Oroszországban és Szovjet-Ukrajnában átmenetileg meggyengültek a Vörös Hadsereg pozíciói. Grigorjev árulása, a román és a lengyel csapatok érintkezésének megteremtése Galíciában, főként pedig Gyenyikin egyre veszélyesebbé váló támadása lehetetlenné tette, hogy a Tanács-Magyarország megsegítésére elhatározott hadműveleteket folytassák, sőt a Vörös Hadseregnek igen súlyos védelmi harcokat kellett vívnia . Közép- és Nyugat-Európában is kedvezőtlen fordulatot vettek az események. Az uralkodó osztályoknak a jobboldali szociáldemokraták segítségével fokozatosan sikerült felülkerekedniük a tömegek forradalmi mozgalmain. A Tanácsköztársaság helyzetére objektíve és szubjektívc egyaránt döntő hatással volt, hogy Németországban és Ausztriában is fokozatosan romlottak a proletárforradalom győzelmének perspektívái. Május elejére leverték a Bajor Tanácsköztársaságot, június közepén pedig az osztrák forradalmi munkásmozgalom szenvedett véres vereséget a kormány erőivel való összecsapásban. A feszült várakozás ellenére a német kormány a súlyos békefeltóteleket nem utasította el és a békeszerződést június 28-án aláírta. A nemzetközi helyzetben bekövetkezett kedvezőtlen fordulatot tükrözte a Clemencau-jegyzék is. Ennek elfogadásáról szólva Liptai Ervin megállapította: Kétségtelen, hogy az északi hadjárat során elfoglalt területek kiürítése elhibázott lépés volt. A hiba azonban nem a kompromisszumban rejlett, hanem abban, hogy minden biztosíték nélkül került sor a visszavonulásra. Ennek következtében a visszavonulás nem érte el célját: a Tanácsköztársaság bel- és külpolitikai helyzetének konszolidálását, sőt ellenkező irányban hatott. Ilymódon lélegzetvételi szünethez elsősorban az intervenciósok jutottak és nem a Tanácsköztársaság. A Tanácsköztársaság sorsdöntő utolsó napjainak eseményei közül a júliusi tiszántúli offenzívával kapcsolatos megjegyzések érdemelnek még figyelmet. Mint ismeretes, Landler a júliusi offenzíva megindítását két okból tartotta helyesnek: a parasztezredeket a románok olyan területekről verték ki, melyeket a clemencau-i