Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából (Tóth István) 536/II–III

538 KRÓNIKA <lott elöltünk teljesen, hogy 1918 és 1919 két forradalma dialektikus egységet alkot, amennyiben a Tanácsköztársaság a népköztársaságnak negációja, de egyben folytatása is — a társadalmi fejlődés, az erre irányuló célkitűzések magasabb fokán. A nemzeti kérdés fejlődósét vizsgálva — a polgári demokratikus kormány tevékenységének idején felhívta a figyelmet arra, hogy a forradalom kormánya elkésve kapott lehetőséget a nemzeti kérdés polgári demokratikus megoldására, mert ez a háború elvesztése után magyar nemzeti alapon elképzelhetetlen volt. A Függetlenségi Párt régi programja a nemzeti kérdésben irreális volt, amennyiben a magyar függetlenséget követelte a nem magyar nemzetiségek önrendelkezésének elismerése nélkül. A háború végén Károlyi közeledett Jászihoz és megkísérelte összeegyeztetni a 48-asságot Jászi dunai konföderációs tervével, ami a háború előtt talán megfelelő kiindulópont lehetett volna valamilyen kompromisszumhoz, a háború elvesztése után azonban már semmiesetre sem. A Károlyi-kormány külpolitikájának pozitívuma az azonnali különbékére való törekvés volt, de 1918 őszén már csak kapitulációról lehetett szó. Ezt a forradalmi kormány — helyesen — siettette, nemcsak a céltalan mészárlás megállításáért, hanem azért, mert harc útján semmit sem lehetett elérni. A páduai fegyverszünet, majd a belgrádi egyezmény lehetővé tette az ország bármely stratégiai pontjának meghatározatlan időre történő megszállását ós a súlyos határeltolódásokat, mindenekelőtt a Dráva — Maros vonaltól délre eső területek katonai kiürítését, ezt azonban az antant még egyoldalúan és többször módosította. Károlyi hiába tiltakozott az ilyen határeltolódások ellen. Ő ugyanis legalább a békeszerződés aláírásáig illetékesnek tekintette kormányát a régi .Magyarország területére (Horvátországot kivéve, amelyről rögtön és önként lemondott). A győztesek viszont a Magyar Nemzeti Tanácsot nem a történelmi Magyarország, csupán a magyar nemzet jogos képviselőjének ismerték el. Ez volt a fő eltérés a magyar' külpolitika ós a szomszéd államok nemzeti politikája között is. Magyarországnak szomszédai közül csak a hasonló helyzetbe került Ausztriával, illetve a Nyugat-Ukrán Népköztársasággal voltak barátságos kapcsolatai. A többiek ellenséges magatartást tanúsítottak Magyarország iránt, miután az nem ismerte el nemzeteik jogát az önkéntes egyesülésre, beleértve a Magyarországtól való elszakadást is. A zágrábi, aradi, illetve a Hodza Milánnal folytatott budapesti tárgyalások november folyamán sorra kudarccal végződtek. A szláv és román nemzetek egyesülési törekvése jogos és igazságos volt. A nemzeti egység megvalósítását, új nemzeti államok létrehozását követelte a népek parasztsága, értelmisége, polgársága, valamint a munkásság egy része is. A magyar kormány nemcsak igazságtalanul, demokratikus belpolitikájához méltatlanul járt el, mikor megtagadta az elszakadás jogát a nemzetiségektől, de végzetes politikát folytatott, amikor olyan folyamatot próbált megnehezíteni, amelynek megakadályozására módja nem volt, tehát végső soron csak önmaga és a magyar nemzet helyzetén rontott, ha ugyan ez még lehetséges volt. A nemzeti kérdésben a kormány a nemzeti egység megteremtésére törekedve, bizonyos fokig a nacionalista, konzervatív erők hatása alá került. A kormány nemzetiségi politikájának bírálatánál figyelembe kell venni, hogy a kialakuló nemzeti államok mindkét oldalon burzsoá-nacionalista jellegűek voltak, ha ezen belül .a társadalmi haladás fejlettebb (Magyarország, Csehszlovákia, Ausztria) vagy elmaradottabb (Jugoszlávia, Románia) fokán állottak is. Kormányaik célja nem merült ki a nemzeti önrendelkezés megvalósításában, kiegészítette ezt a területszerzésre való törekvés gazdasági ós stratégiai szempontból, mint az a párizsi békekonferencia tárgyalásaiból és e kormányokkal folytatott megbeszéléseiből is kitűnik. Általában elmondhatjuk, hogy az új nemzeti államok vezetésében nagyon különböző pártok és személyek vettek részt, miután azonban létrejöttükben meghatározó szerepe volt az antantnak, ez döntő súlyt adott azoknak a csoportoknak, amelyek megfeleltek az antant céljainak, így nevezetesen a Szovjet-Oroszország elleni intervenciós háború, majd a cordon sanitaire erősítésének. A magyar kormányt olyan polgári államokkal állt szemben, amelyek harcolva nemzetük önrendelkezéséért, nem tartották tiszteletben a magyar nemzet önrendelkezését. Ez magyarázza Károlyi és Jászi következetlenségét. A korlátozott autonómia alapján álló ún. néptörvények az első világháború előtt komoly vívmányt jelentettek volna az elnyomott nemzetiségek számára, de 1919 elején például az időközben teljesen elszakadt Szlovákia szempontjából teljésen érdektelenné váltak. Csupán a kárpát-ukrán nemzetiség értelmiségi-papi vezető rétegének felelt meg ideiglenes kompromisszumként, miután az Ukrajnához való csatlakozást a győztes hatalmak nem engedték meg. A nacionalista elvek alapján Közép-Európa nemzeti problematikájában a mennyiségi javulás nem oldódhatott fel minőségi változásban. Ezért ellenezték a kommunisták és velük együtt a baloldali szociáldemokraták, sőt a centristák egy része is (Bauer, Kunfi),