Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a KMP megalakulásának 50. évfordulóján (Nagy Ferenc–Vértes Róbert) 516/II–III

KRÓNIKA 531 A korreferátumok elhangzása után a második szekció ülésén élénk vita alakult ki a következő kérdések körül: 1947 — 48 fordulóján a proletárdiktatúrára történő áttérés lehetőségei, a két fordulat kérdése, a nemzetközi helyzet változásának hatásfoka a belpolitikára, a nemzeti bizottságok és önkormányzati szervek, a párt iparpolitikájának kérdése a fordulat éve után, a kooperáció, illetve integráció lehetősége az 50-es évek elején stb. A felszólalók sorát Tóth István nyitotta meg. Azt a kérdést vizsgálta, hogy amenynyiben az MKP a fordulat évét megelőző elvi-politikai irányvonala megvalósul, ez az elméleti lehetőség milyen hatást váltott volna ki a partner-pártok részéről, képesek lettek volna-e a szocializmus viszonyai között, a szocializmus alapjaira helyezkedve továbbra is együttműködni a vezető munkáspárttal, az MDP-vel. A Kisgazdapárt, még inkább a Nemzeti Parasztpárt történetének tanulmányozása alapján a kérdésre igennel válaszolt. Az NPP főbb fejlődési periódusait elemezve arra az álláspontra jutott, hogy 1948 elején már a Parasztpárt vezetése a szocializmus platformjára helyezkedett, és irányt adó elméletnek a korabeli marxizmus—leninizmust tekintette. A Parasztpárt 1947 — 48 fordulóján igen intenzíven foglalkozott a különböző elméleti és politikai kérdésekkel, reális szocialista szövetkezeti koncepciót dolgozott ki, és foglalkozott a függetlenségi front pártjai szorosabb együttműködésének problémájával is. A szocializmus építésével kapcsolatban hangsúlyozták, hogy az eltérő lesz attól a modelltől, ami a Szovjetunióban megvalósult, és erre az MKP addig folytatott politikája garancia. A többpártrendszer keretei közötti fejlődésben a munkáspárt vezetése mellett a dolgozó parasztságnak a szocializmus útjára történő vezetésében képzelték el saját helyüket. A másik érintett kérdés a két fordulathoz kapcsolódott. Egyetértett Szabó Bálinttal abban, hogy az 1947 —48-as fordulat alapvetően helyes és szükséges volt, ezt indokolta a belpolitikai ós nemzetközi helyzet alakulása. 1948 nyara még potenciálisan kínálta az egységes továbbfejlődés lehetőségét, az e helyett bekövetkezett negatív fordulat okát a hozzászóló alapvetően a személyi kultusszal, a dogmatizmus eluralkodásával és a nemzetközi helyzet változásával hozta összefüggésbe. Habuda Miklós az MKP-nak a nemzeti bizottságokkal kapcsolatos politikájához szólt hozzá. Az 1945 elején hozott rendelet a nemzeti bizottságok közigazgatási hatáskörét megszüntette. Noha az MKP még ezután is fellépett a nemzeti bizottságok politikai háttérbe szorítása ellen, de 1945 tavaszán a párt levette a napirendről ezt a kérdést már csak azért is, mert e népi szervek távlati szerepéről az átalakulás menetében nem voltak elképzelései. A hozzászóló kutatásának fontos új momentumaként mutatott rá arra, hogy az önkormányzati szervek kiépülésével, ezek, a nemzeti bizottságok régebbi pozícióit átvéve a helyi államhatalmi funkciók gyakorlóivá váltak. Emellett megnőtt a szakszervezetek jelentősége, a nemzeti bizottságok gazdasági és szocialista szervező tevékenységét mind eredményesebben kezdték helyettesíteni. Ily módon a nemzeti bizottságok eddigi funkcióinak védelme már túllépte volna a realitás határait, a harc az önkormányzatok forradalmi tevékenységének biztosítása irányába tolódott el. Ezt segítették elő a munkáspártok, amikor az önkormányzatokban a Polgári Demokrata Párt képviselőinek bekerülésével szemben, a szakszervezetek megszerzett jogainak védelmében léptek fel. A Polgári Demokrata Pártnak a hatalomban való részesítésére és a szakszervezetek kiszorítására irányuló jobboldali kísérlet az önkormányzati szerveken kívül a koalíció összetételének megváltoztatására törekedett, ez ellen a kommunisták eredményesen harcoltak és a szakszervezetek részvételi jogát elismertették. A pártnak a tömegmozgósításra, alkalmas szervezetekkel való politikájában a hangsúly egyre inkább a szakszervezetekre tevődött át. Mérei Gyida a nemzeti bizottságok kérdéséhez szólva hivatkozott 3 déldunántúli megye felszabadulás utáni politikai küzdelmeinek vizsgálatát bemutató dolgozatra, amelyben a szerző kimutatja, hogy ezekben a nemzeti bizottságok túlnyomó többsége a reakció kezében volt. A felszólaló szerint ez is magyarázza az MKP fenntartásait a nemzeti bizottsággal szemben. A negatív fordulat kérdésében egyetértve Szabó Bálinttal, hozzátette, hogy a személyi kultusz mellett lényegesen nagyobb szerepet kell szánni a különböző fordulatok megítélésében a nemzetközi viszonyok alakulásának. Csatlakozva Szabó Bálintnak ahhoz a megállapításához, hogy az adott történelmi helvzetből kell kiindulni és nem esetleg későbbi helyzeteknek a „visszamérlegeléséből". Irreálisnak tartja azt a véleményt, hogy 1948 körül a népi demokráciák között gazdasági kooperáció jöhetett volna létre a partnerek közötti fejlettségi differenciák miatt. Ezzel indokolta a nehézipar olyan fajta elsődlegességét, amelvet a felemelt első ötéves terv előirányzott, mert szükség volt olyan bázisra, amire később differenciáltabb ipar épülhetett fel. Zsilák András hozzászólásában a demokratikus pártokban 1947-ben megindult