Századok – 1969
Tanulmányok - Ölvedi Ignác: Adalékok Horthy és a Lakatos-kormány katonapolitikájához (1944. augusztus 29.–szeptemer 8.) 30/I
46 ÖLVEDI IRNÁC körben történt. Ezért sem tiszttársaikra, sem a katona-tömegekre nem voltak hatással. A várakozás álláspontjára helyezkedtek. Osztályhelyzetük, fasiszta szellemű beállítottságuk, kommunistaellenességük, idegenkedés a néptől stb. még a háború folytatását céltalannak ítélőket, a németektől való elszakadás szükségességét megértőket is megakadályozta abban, hogy a történteket tárgyilagosan szemléljék. A fegyveres ellenállás gondolata ezek körében is csak október 15-e után kezdett érlelődni. Az eseményeket tárgyilagosan mérlegelők mellett még mindig jelentős az a rész, amelyik annyira magába szívta a fasiszta eszméket, annyira beleélte magát a németek katonai legyőzhetetlenségébe, hogy ezektől még 1944 szeptemberében sem tudott megszabadulni. Ezek a harcterek eseményeit, Németország gazdasági és katonai helyzetét figyelmen kívül hagyva továbbra is az Ígérgetések, jóslások, a „csodafegyver" legenda megszállottjai. Még mindig bíznak a hadiszerencse megfordulásában, a végső győzelemben. Ehhez a réteg- 1 hez tartoztak a nyilasok, más szélső jobboldali beállítottságúak és a német származásúak. Hatalmuk lényegesen nagyobb a hadseregben, mint részarányuk. 1 A vezérkar és több más hátországi szerv, valamint a működő csapatok vezérkari vonala csaknem egészen kezükben van, továbbra is a németek feltételnélküli támogatásának hívei. A német igényeket minden különösebb mérlegelés nélkül készek teljesíteni, parancs nélkül is cselekednek. Sorsukat teljesen összekötötték a fasizmussal. Az 1944 nyári és a romániai események hatására aktivizálódnak, a németek oldalán további kitartást és hatásosabb részvételt követelnek. A háború folytatására tett központi intézkedéseket nem tartják kielégítőnek. A tisztikar zöme a harmadik csoportba tartozott. Ezek körében tükröző- ' dött vissza legjobban a hadsereg sajátos nevelése. Mindig a hivatalos szólamokat hangoztatták, alkalmazkodók, a felülről jövő parancsokat igyekeznek ellentmondás nélkül teljesíteni, ezt a beosztottaiktól is megkövetelik. Azt, hogy Németország a háborút elvesztette, ez a réteg is felismerte. Olyan megoldást óhajtottak és reméltek, amely az életükkel összeforrott hadsereget valamilyen formában a rendszerrel együtt átmenti. Vágyaik beteljesülését az angol amerikai katonai segítségtől, megszállástól remélték. A „tisztikar — mondja Kéry Kálmán vk. ezredes, az 1. magyar hadsereg volt vezérkari főnöke —a szovjetangolszász szövetséget természetellenesnek tartotta. Általános volt az a vélemény, hogy e szövetségen belül - még a németek teljes leverése előtt — olyan < események lehetségesek, melyek az országot a háború pusztításától mentesíthetik, ha a hadsereg az ország határán őrt áll. . . A háborút már nem győzelmi kilátásokkal viselte, hanem esküje által kötelezve, egy teljes vereség elkerülése érdekében, tudatosan, vagy tudat alatt politikai megoldást..." várt. Olyant, amely a Vörös Hadsereg bevonulását Magyarországra megakadályozza.4 4 Egyben még ekkor is egységes volt a tisztikar: rettegett a szovjet csapatok megjelenésével kapcsolatban egy új proletár forradalomtól, melynek előszelét érezte. A polgári értelmiség körében például az 1944 nyári, de különösen a romániai események hatására a Szovjetunió felé való útkeresés hívei megszaporodtak, a tisztek között viszont erről ekkor még beszélni sem lehetett. A tisztikar abba az illúzióba kapaszkodott, hogy a nyugati hatalmak nem engedhetik meg a szovjet hadsereg benyomulását Közép-Európába, hogy az antifasiszta koalíció-44 Kéry Kálmán a szerző kérdésére adott nyilatkozatából.
