Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a KMP megalakulásának 50. évfordulóján (Nagy Ferenc–Vértes Róbert) 516/II–III

526 KRÓNIKA A második szakaszban a negatív fordulat okait vizsgálva a személyi kultusz okai és következményei mellett az előadó két új momentumra hívta fel a figyelmet. Az egyik a fordulat elméleti előzményeivel, a másik a történelmi helyzet változásával, konkrét alakulásával függ össze. Az első kérdéssel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a mozgalom a KI VII. kongresszusának fordulatot jelentő határozatai ellenére sem tudott szakítani a proletárdiktatúra dogmatikus felfogásával. A „Szovjethatalomért !" jelszó fenntartása többek között azt is kifejezte, hogy a mozgalom a szovjeteket a szocializmus egyedüli, kizárólagos formájának tekinti, a szocializmus építését más formában elképzelni nem tudja. A KI VII. kongresszusa a fasizmus elleni harccal összefüggésben, perspektívában a szocialista forradalomról nem egy esetben úgy beszólt, mint amire külön fel kell készülni. Tehát a proletárdiktatúra nem mint az antifasiszta egységkormány ós hatalom szerves folytatása ós kiteljesedése jelentkezik, hanem mint az egységkormánytól minden tekintetben eltérő új hatalom. Ez az ellentmondás a felszabadulást követő új viszonyok között is továbbélt. Utalt Rákosi Mátyásnak 1945 februárjában tartott beszédére, amelyben a párt akkori népfrontpolitikáját a később megváltozandó „vonal" függvényeként kezelve, csak egy adott időszak politikájaként jelezte. Révai, Gerőés mások is, miközben egyfelől helyesen fejtették ki, hogy a népi demokrácia útján is el lehet jutni a szocializmushoz, másfelől hibásan azt állították, hogy ez az út nem a proletárdiktatúra útja, hogy a népi demokrácia útján szovjet rendszer ós proletárdiktatúra nélkül lehet haladni a szocializmushoz. Tehát azt az ellentmondást — mutat rá az előadó — , ami az új út és a proletárdiktatúra dogmatikus értelmezése következtében fennállt, úgy oldották fel, hogy tagadták a proletárdiktatúra szükségességét. A proletárdiktatúra mindvégig fennálló dogmatikus értelmezése 1948 — 49 fordulóján újabb elméleti tévedésekhez és most már a párt gyakorlati tevékenységében is súlyos hibákhoz vezetett. A párt vezetésében az a nézet vált uralkodóvá, hogy a proletárdiktatúra győzelme után az ország fejlődésének szinte teljesen a Szovjetunió mintájára kell végbemennie. Ezt a következtetést vonta le Rákosi Mátyás 1949 januári cikke, a Központi Vezetőség 1949 márciusi ülése, ahol megfogalmazták, hogy a mi proletárdiktatúránk nem teljes, nem befejezett valami, magán viseli polgári demokratikus eredetének tojáshéját, és hogy teljes legyen, közelednie kell a proletárdiktatúra szovjet típusához. Ebből következett a függetlenségi népfront új szerepének megfogalmazása, ami a többi pártok felszámolásában, sőt magának a népfrontnak a likvidálásában jelentkezett. Szabó Bálint ebből következően rámutatott arra, hogy a proletárdiktatúrának a szovjet rendszerrel való azonosítása, tehát a más formák tagadása, az osztályharc állandó éleződéséről szóló sztálini tétellel együtt eszmei alapul szolgált az adminisztratív módszerek eluralkodásához, a törvénysértő perek lefolytatásához, szerepet játszott a politikai, a gazdasági, a kulturális életben sokasodó torzulások létrejöttében. Rátérve a másik momentumra, a történelmi helyzet változását vizsgálta, hogy e tényező az 1947 —48-as években hogyan játszott közre a negatív fordulatban. Az egyre feszültebb nemzetközi helyzetben a nagyhatalmak együttműködése mind nehezebbé vált, ezzel együtt kiéleződtek a belső osztályellentétek, a fejlődés meggyorsult. Különösen így volt ez Magyarországon, ahol a fordulat évének pergő eseményei a szocialista építés feladatai elé állították a párt vezetőségét. A helyzet egyik sajátosságát az előadó abban látta, hogy a negatív fordulat a bizalom légkörében következett be, a viszonyok nem követelték meg a pártdemokrácia valamiféle előzetes felszámolását. 1948 után, amikor már hibás döntések, súlyos törvénytelenségek történtek, gazdasági téren még jelentős eredmények voltak, a tömegek életszínvonala még egy ideig emelkedett. Egy sor történelmi jelentőségű lépés mellett (pl. üzemek államosítása) a hibák a gyakorlatban később jelentkeztek, illetve később tudatosodtak. Ekkor viszont már sor került a pártdemokrácia korlátozására, eluralkodott a személyi kultusz. A második szakaszt értékelve megállapítja, hogy az 1948-utáni időszak folytatója volt a forradalmi átalakulásnak, de egyben szakítást is jelentett egy korábbi alapvetően helyes politikai irányvonallal. E tekintetben csak 1953 júniusában következett változás, amikor a KV az SzKP iránymutatása nyomán feltárta az 1948 utáni politikai hibákat. A határozat megteremtette az alapot a szocialista társadalom építésének sikeres folytatásához, és valóban jelentős eredmények is születtek, de a hibák következetes kijavítása mégsem következett be. A harmadik időszakhoz kapcsolódó kérdések közül az előadó érintette a Rákosicsoport helyzetét, amely nem tudott a régi hibákkal szakítani, ós ezzel kedvező lehetőséget teremtett a jobboldali, revizionista nézetek térhódításához. A júniusi határozatok végrehajtásában komoly szerepet kapott Nagy Imre nézeteit összegezve, megállapította, hogy a nemzeti kommunizmus irányzata olyan szocialista modell megalkotásán fáradozott, amely nem egy vonatkozásban lehetett vonzó, csak éppen nem számolt a reális viszonyokkal, ténylegesen óhajokból indult ki. Még az osztályharcról is megfeledkezve, akarva-