Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a KMP megalakulásának 50. évfordulóján (Nagy Ferenc–Vértes Róbert) 516/II–III

KRÓNIKA 525 A szekció vitáját a tanácskozás második napján Friss Istvánné hozzászólása nyitotta meg, aki a Szabó Ágnes és Lengyel Klára előadásában foglaltakat illetően tett kiegészítéseket a Bartha Miklós Társaság tevékenységével és főképpen a tandijreformbizatts4ggal kapcsolatban, majd a kommunista orvospk harcából hozott fel prdekes mozzanatokat. A vita egy-egy részkérdését érintette Szokolay Katalin, Kelen Jolán és Lengyel Klára hozzászólása. À továbbiakban a referensek, Milei György és Szabó Ágnes válaszoltak az elhangzott észrevételekre és értékes kiegészítésekre, majd a korreferensek közül Borsányi György, Lengyel Klára, K. Nagy Magda reflektáltak a hozzászólásokra. A népi demokratikus forradalom időszakából Szabó Bálint, a Párttörténeti Közlemények felelős szerkesztője: A szocialista átalakulás népi demokratikus útja és a párt politikai irányvonalának főbb kérdései a felszabadulás után címmel tartott vitaindító előadást. A felszabadulástól napjainkig eltelt közel negyed század eredményeiből kiindulva állapította meg, hogy az út, amelyen járva az eredményeket elértük, nem volt buktatóktól mentes. Ä múlt terhes ideológiai öröksége mellett, az ország gazdasági elmaradottságából következő nehézségeken túl, saját hibáinkkal, gyengeségeinkkel is szembe kellett nézni. Politikánk fő vonalában — ha nem is volt töretlen — mindvégig a tömegek érdekeit képviselte. Az előadó arra vállalkozott, hogy pártunk felszabadulás utáni politikai irányvonalát áttekintve bemutassa: a szocialista átalakulás új, népi demokratikus útja, mint az egész történeti fejlődés szülte objektív követelmény, mikor és hogyan tükröződött a párt politikájában. A párt történetének más.odik 25 óvót négy időszakra osztotta: a felszabadulástól 1948-ig; 1948-tól a Központi Vezetőség 1953 júniusi üléséig; 1953 nyarától 1956 őszéig; az ellenforradalom leverésétől napjainkig. Az első szakaszt vizsgálva megállapította, hogy az a politikai irányvonal és program, amellyel a párt a felszabadulás idején a nyilvánosság elé lépett, irányelveiben a Kominternnek még a háború előtt kidolgozott határozatain alapult, magában foglalta az előző évtizedek minden értékes tapasztalatát. A párt vezetősége ebben nemcsak a közvetlen feladatokat határozta meg az objektív követelményekkel összhangban, hanem körvonalazta a forradalom fejlődésének távolabbi perspektíváit, annak a lehetőségét, hogy új módon és formában haladjon népünk a szocializmus felé. Az új mód és forma felismerését Révai József 1945 februárjában tett megállapításából a következőkben elemzi: a forradalom békés fejlődése, a szocializmus békés, demokratikus úton való kivívása, az új viszonyok között elvileg lehetséges, a polgárháború elkerülhető; a szélesosztályszövetség fenntartható a szocializmusért vívott harc időszakában is; az átnövés viszonylag lassú, több éves fokozatos folyamat lesz, amelynek során nem kell az államhatalmat megdönteni, valamiféle éles fordulatot végrehajtani. Tehát Révai József felfogása szerint a szocializmus győzelme nem egy „új forradalom" eredménye, hanem a demokratikus fordulat betetőzése, kiteljesedése. É fontos elvi jelentőségű megállapításokból következett az a felismerés, hogy „a csata a gazdasági kérdések területén fog lezajlani", és ezért a kommunista párt központi feladatként az újjáépítést tűzte ki. Az újjáépítés minden eredménye erősítette a munkásosztály pozícióit, azzal szerves összefüggésben bontakoztak ki a politikai küzdelmek (széntermelés fokozása — szénbányák államosítása, ipari termelés növelése — a legnagyobb nehézipari üzemek állami kezelésbe vétele stb.). így az újjáépítés a szocialista forradalom győzelméért vívott harc szerves része és döntő területe volt. Az első szakaszban a forradalom előrehaladásával felmerült újabb kérdéseket vizsgálva (államhatalom és az államosított ipar jellege, a népi demokrácia és proletárdiktatúra egymáshoz való viszonya, a demokratikus pártok jövője, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatos kérdések stb.), amelyek már a szocialista építés kérdéseivel függtek össze, Szabó Bálint megállapította, hogy ezekre 1948 nyaráig—őszóig a párt vezetősége, de mindenképpen egyes vezetői, alapvetően helyes válaszokat adtak. Részletesen elemezve e politikai kérdésekkel kapcsolatosan Révai 1948 őszi oktatási értekezleten elmondott beszédét, a következőkben összegezte azt: Révai elméleti fejtegetései gazdagították a marxista államelméletet és beilleszkedtek abba a fejlődési vonalba, amely a KI VII. kongresszusa után bontakozott ki ós amelyet az MKP III. kongresszusa megerősített. Révai a többpártrendszerű proletárdiktatúra elméleti megalapozására törekedett, reálisan számolva az osztályerőviszonyokkal, a népi demokratikus fejlődés követelményeivel, helyesen igyekezett a korábbi út során kialakult formákat és módszereket az új viszonyok között megőrizni, azokat a szocialista építés eredményeinek növelésére, gazdagítására felhasználni. Mégis, 1948 nyarán olyan fordulat következett be, amely a szocialista Magyarország építésében súlyos ellentmondásokhoz, hibákhoz vezetett. 16 Századok 1969/2—3