Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a KMP megalakulásának 50. évfordulóján (Nagy Ferenc–Vértes Róbert) 516/II–III

KRÓNIKA 523 úgy fenyegetve látták. A második világháború idején az ellenzék a Kállay-kormány mögé zárkózott fel és óvta a polgárságot a kommunistákkal kötendő nácizmus elleni szövetségtől. A polgári ellenzéknek a korreferens által vázolt állásfoglalása tovább korlátozta a polgári ellenállás egyébként is gyenge erőit. A KMP és a népiesek kapcsolatát elemezte Lengyel Klára, a Politikai Főiskola tanára. Bevezetőben megemlítette, hogy a kapcsolatok az 1925-ben alakult Bartha Miklós Társaságban, majd az összetételében népfront-jellegű, a Társaság keretében működő haladó ifjúsági mozgalom, az Ifjúsági Parlament keretei között szövődtek. A továbbiakban a KMP és a népies mozgalom együttműködésének következő színterén, a Márciusi Front keretében kibontakozott tevékenységet vizsgálta. Elemezte a Márciusi Front 1937. március 15-én meghirdetett programját, szólt a Front köré tömörült írók peréről, az 1937 októberében Makón megrendezett megmozdulásról, annak jelentőségéről, majd kitért a Gondolat megjelenését megakadályozó lépések után kialakult helyzetre. Foglalkozott az 1937 novemberében megindult Híd című lap munkájával, annak egyes számaival. Rámutatott, hogy 1938 márciusa, a front átdolgozott programjának megjelenése csúcspont volt a szervezet munkájában. E programban több vonatkozásban sikerült érvényesíteni a baloldalnak a KMP-hez közeledő álláspontját. A befejező részben a Márciusi Front megszűnte utáni helyzetet, a népies mozgalom további sorsát, valamint azt tekintette át, hogy a KMP a népies baloldal segítségével — pl. a Szabad Szó szerkesztőségében — milyen lehetőségeket kapott a legális tevékenységre ós végül a Nemzeti Parasztpárt szervezeti kiépülésével a népies mozgalom hogyan került a felszabadulás utáni demokratikus kibontakozás keretei közé. A nópfrontpolitika és a nemzeti kérdés problémakörét vizsgálta Pintér István kandidátusnak, a Párttörtóneti Intézet tudományos főmunkatársának korreferátuma. Bevezetésképpen méltatta a Komintern VII. kongresszusának jelentőségét, azt, hogy a kongresszus lehetővé tette a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatainak hasznosítását a nemzeti sajátosságoknak megfelelően. Ezzel megnyitotta az utat, hogy a kommunista pártok a progresszív erőket közvetlenül is bekapcsolják az antifasiszta, háborúellenes harcba. Mindez a párt ós a magyar progresszió számára egyaránt új távlatokat nyitott meg. Közismert, hogy a KMP „balos" politikájának megváltoztatására már a nópfrontpolitika érvényre juttatása előtt voltak törekvések. Az agrárkérdés és a konkrét stratégiai jelszó megváltoztatása körül folyó viták is arra mutatnak, hogy il t a népfront elveinek a magyar viszonyokra való alkalmazásáról volt szó. A párt akkori vezetőinek nagy része a népfrontot nemcsak az adott helyzet követelte átmenetként, hanem a magyar történelmi fejlődés szükségszerű vonásaként tekintette. A történelmi helyzetet elemző munka jelentőségét aláhúzza az a tény, hogy a KMP olyan időszakban tartott ki következetesen a valódi nemzeti célok mellett, amikor a látszólagos ós igazi nemzeti érdekek keresztezték egymást. A párt mindvégig nemzeti ós egyben internacionalista politikát folytatott a területi revízió kérdésében is. Már 1937-ben leszögezte, hogy Trianon igazságtalanságának jóvátétele csak az európai demokratikus és békeszerető erőkkel karöltve oldható meg. Ugyanakkor harcolt az átcsatolt területek nemzetiségeinek jogaiért, a nemzeti frontba való bevonásukért. A sajátos magyar viszonyok több kérdésben, így a fegyveres felkelés kérdésében is meghatározó szerepet játszottak. A párt e problémát alapvetően helyesen ítélte meg, amikor — a lehetséges erőviszonyok számbavételével — a fegyveres harcra csak a német megszállás után látta érettnek a helyzetet. Lényegében hasonló politikát folvtattak a Szovjetunióban élő magyar kommunista vezetők is. 1944 elején vetődött fel körükben a partizánharc kérdése, s élve a lehetőségekkel, hozzákezdtek a partizánok kiképzéséhez ós a partizánharc megindításának propagálásához. Osztályharc és nemzeti kérdéssel foglalkozott Csatári Dániel kandidátus, a Társadalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa. Arra a kérdésre kívánt feleletet adni, hogy „volt-e a KMP-nek nemzetiségpolitikai felfogása, s ha igen, melyek voltak e koncepció legfontosabb gondolati elemei". Rámutatott, hogy a párt elsősorban arra törekedett, hogy leleplezze a békeszerződésekre apelláló nacionalista agitációt, a nehéz helyzetben megkeresse azokat a tényezőket, amelyek a környező népek együttműködésének útját egyengethetik. A nemzetiségi jogvédelem eredményességéért, a nemzeti sérelmek orvoslásáért szálltak síkra a párt röpiratai ós lapjai. Tiltakoztak a nemzetiségi kérdésnek hódító célokra való kijátszása ellen, s a magyar nemzetiségi néptömegek segítő erőit a többségi népek szocialista és demokratikus erőiben, a velük kötött szövetségben látták. Az internacionalista politika helyes útmutatásának bizonyítéka, hogy a nemzetközi szolidaritás esz-