Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülésszak a KMP megalakulásának 50. évfordulóján (Nagy Ferenc–Vértes Róbert) 516/II–III

522 KRÓNIKA Horváth Zoltánné befejezésként a kulturális és sportmozgalmakat mint a KMP tömegmunkájának fontos részeit tekintette át. Bemutatta a kulturális ós sportmunka területén kifejtett kommunista tevékenységet a KMP I. kongresszusától 1942-ig, kiemelve a KMP 1928 júliusi plénuma által kidolgozott akcióprogramot, amelynek végrehajtása során e területen is jelentős fellendülés mutatkozott, majd felhívta a figyelmet arra, hogy az 1930-as évek közepétől a munkás-sport- és kulturális szervezetek fontos szerepet kaptak a KMP népfrontpolitikájának ismertetésében, megértetésében. Külön megemlítette az ifjúmunkáscsoportokat és vezető szervüket, az OIB-t, amely az 1930-as évek közepétől szinte teljesen kommunista irányítás alá került. Ez jelentkezett a szociáldemokrata ifjúsági mozgalom balratolódásában, emellett az OIB tagjai közül kerültek ki a sport ós kulturális mozgalom legaktívabb harcosai is. A párt agrárpolitikájával foglalkozott korreferátumában Szakács Kálmán kandidátus, egyetemi tanár. Rámutatott, hogy a kommunista mozgalom — okulva 1919 tapasztalatain —, a Komintern útmutatásai segítségével új agrárpolitikai elveket dolgozott ki, előtérbe helyezve az agrárkérdés politikai-hatalmi összefüggéseit. A földosztás elismerésének nagy elméleti és gyakorlati jelentőséget kell tulajdonítanunk, fontos kórdós volt azonban az, hogy a párt az agrárkérdés demokratikus megoldását milyen társadalmi forradalomnak rendeli alá. A KMP a szocialista forradalom keretében végbemenő agrárforradalom mellett foglalt állást, emellett az MSzMP programjában a radikális agrárreformot is a megoldás lehetséges útjaként tartotta számon. A 20-as évek közepén megindult eszmei fejlődés a 30-as évek elejére megtorpant, a párt csak olvan agrárátalakulást támogatott, amely az osztályharcot ós a szocialista célt közvetlenül és maximálisan szolgálta. Ez az álláspont a klasszikus elvekhez való ragaszkodással ős a nemzetközi elvek és tapasztalatok mechanikus átvételével magyarázható. A KMP — az SzDP reformizmusától való elhatárolás jegyében — sokszor önmagában helyes, de a társadalmi valóságtól elszakadt elvekből kiindulva határozta meg teendőit. A 30-as évek második felétől a párt felismerte, hogy az elsődleges feladat az ellenforradalmi rendszer megdöntése, a demokratikus forradalom befejezése, és ennek szoros tartozókaként a demokratikus agrárátalakulás. A porosz és amerikai típusú fejlődós történeti harca a 40-es évek elején is tovább tartott, a nemzet fő kérdése azonban ekkor az agrárátalakulás mikéntje helyett az antifasiszta demokratikus átalakulás lett; az agrárkérdés bár fontos, de e kérdéscsoporton belül alárendelt szerepet játszott. A KMP helyesen látta, hogy a parasztságnak az agrárkérdés demokratikus megoldásáért jelentkező mozgalma, a mezőgazdaság viszonylagos kapitalista fejlettsége és az antifasiszta harc nemzeti kereteinek erősítése következtében nem a klasszikus agrárforradalom, hanem az agrárforradalom ós az agrárreform elemeinek keveredése formájában realizálódik majd. Ë formának kedvezett az a tény, hogy a háborús válság által meghatározott forradalmi politikai ellentmondások a parasztságot ós pártjait balra vitték. Ez szolgált az 1945-ös márciusi földtörvény társadalmi alapjául. Szakács Kálmán befejezésként a párt agrárpolitikájában bekövetkezett fejlődés és a szövetségi politika összefüggéseit elemezte. L. Nagy Zsuzsa kandidátus, a Történettudományi Intézet munkatársa Az 1918 — 1919-es forradalmak hatása az ellenzéki pártokra címmel tartott korreferátumot. Megállapította, hogy Jászi Oszkár, Károlyi Mihály polgári demokratikus pártjait a forradalmak bukása elsöpörte és csupán a Vázsonvi-féle demokrata párt őrizte meg a folytonosságot. A liberális ellenzék legradikálisabb csoportját az 1918 — 1919-ben Károlyitól jobbra álló októbristák, Lovászy, Batthyány, Nagy Vince stb. alkották. Az ellenzék vezetői — Vázsonvi, Rassay, Ruppert és a többiek — is az ellenforradalom oldaláról jöttek. Az ellenforradalmi rendszert elfogadták, csupán annak liberalizálására, az adott forma átalakítására törekedtek. A radikális eszközöket azonban a polgári demokratikus forradalom, a Tanácsköztársaság elutasítása és a szovjetellenesség miatt nem tartották elfogadhatónak. E tényekből levont következtetések határozták meg a liberálisok állásfoglalását. 1918-ról ellentmondásos felfogásuk volt. Október programját elfogadták, Károlyitól, a proletárdiktatúrához vezető úttól elhatárolták magukat. Október megítélése volt azonban az a pont is, amelyben az eltérő vélemények közrejátszottak az ellenzéki egység megbomlásában. Üj megvilágításba került a liberális polgárság és az SzDP 1918 előtt elfogadott együttműködése is. Az ellenzék együttműködése idején is elhatárolta magát a szociáldemokratáktól, a munkásság legális pártjával szembeni bizalmatlansága miatt. Az ellenzékiek ideálja a parlamentarizmus volt; ennek bármi módszerrel való felcserélését diktatúraként utasították vissza. Ebből következett a fasizmus, a nácizmus ellen folytatott elismerésre méltó harcuk is. A polgári rendet azonban a kommunizmus oldaláról ugyan-