Századok – 1969
Tanulmányok - Ölvedi Ignác: Adalékok Horthy és a Lakatos-kormány katonapolitikájához (1944. augusztus 29.–szeptemer 8.) 30/I
42 ÖLVEDI IRNÁC Az ellenállási mozgalom propagandája, a kommunista párt és a Magyar Front megnövekedett tekintélye és tevékenysége ellenére a néptömegeket a passzivitásból nem tudta felrázni. A fenyegető katasztrófát ugyan egyre többén látták. Azt is kezdték felismerni, hogy ezt csak abban az esetben lehet elkerülni, ha Magyarország Romániához hasonlóan leszakad Németországról. A passzív várakozás ellenére a közvélemény a kilépést, a fegyverszünetet, a szélső jobboldali politikusoktól és a nyilas csőcseléktől eltérően indokoltnak és szükségesnek tartotta. Ami megosztotta a nemzetet, az a leszakadás iránya, i és módja volt. A kommunisták, a Magyar Front, a kiugrást nyugat felé -kereső, az angol—amerikai csapatok ideérkezését váró, óhajtó uralkodó rétegekre és az ezt támogatókra nem tudtak megfelelő hatást gyakorolni. Azt, hogy a romániai események után a háborúból való kilépés egyetlen reális útja az azonnali fegyverszünet a Szovjetunióval és szembefordulás a németekkel, nem sikerült megérttetni. Az ország demokratikus és antifasiszta erőit egyesítő szervezet viszont kis tömegeket fogott át és még gyenge volt arra, hogy maga indította volna meg a harcot hazánk háborúból való kilépéséért. A féktelen terror, a lakosság nagymérvű passzivitása ós várakozó magatartása miatt javaslatainak támogatására nem tudott tömegmegmozdulásokat szervezni, az ország politikai és katonai vezetésére — a háborúból való kilépést illetően — nem tudott nyomást gyakorolni, a fordulatot nem tudta kikényszeríteni. . A szovjet hadsereg által a háborúból való kiugráshoz megteremtett külső, kedvező katonai feltételek ezért nem párosultak belső forradalmi tömegmegmozdulásokkal. Horthyéknak még ekkor is volt elég erejük ahhoz, hogy minden háborúellenes megmozdulást elfojtsanak. A magyar nép többsége — ösztönös józansága alapján — a szovjetellenes háborút első perctől ellenezte, azt Hitler háborújának tartotta. A nyilas pártokat elutasította, ellenszenvvel és gyűlölettel tekintett az országot fosztogató és erőszakoskodó fasiszta megszállókra, elítélte a zsidóüldözéseket, nagyon megelégelte a németekért hozott anyagi és véráldozatot, őszintén óhajtotta a háború végét. Arra azonban már nem futotta erejéből és öntudatából, hogy tömegesen fegyvert fogjon függetlenségének és szabadságának visszaszerzéséért, az óhajtott változás meggyorsításáért. Társadalmunk akkori eszmei, erkölcsi-politikai állapota egy széles antihitlerista tömegmozgalom és a megszállók, valamint a magyar fasiszták elleni fegyveres harc kibontakozását nem tette lehetővé. Ennek következménye, hogy önerőnkből csak kevéssel járultunk hozzá felszabadításunkhoz . A német főparancsnokság — az OKW hadinaplója szerint — az ország katonapolitikai helyzetét úgy értékelte, hogy Magyarország a totális hadviselésre még korántsem tette meg a legvégső erőfeszítéseket.3 6 A katonai együttműködést illetően különös nehézséget nem láttak. A belpolitikai helyzet alakulását azonban nem tartották kielégítőnek, sőt véleményük szerint az „augusztusban tovább rosszabbodott". Ezt azzal magyarázták, hogy a nyugati és a keleti események — különösen a Romániában „ . . . bekövetkezett fejlemények . . . harcolni, mert a fenyegető katasztrófát »a kormányzó bölcsessége« úgyis elhárítja ha- I zánkról." 35 Nemes Dezső : Magyarország felszabadítása. Bpest, Kossuth Kiadó. 1960. 65. 1. Lásd még erre vonatkozóan: Kállai Gyula: i. m. 239. 1. „A magyar politikai élet illegalitásba szorított tényezői . . . nem értették meg valamennyien a Lakatos-kormány megalakulásával bekövetkezett változás lénvegét." 3«KTB/OKW. 834—835. 1.
