Századok – 1969
Tanulmányok - Farkas Márton: Az Osztrák-Magyar Monarchia megmentésének kísérletei és a páduai fegyverszünet 306/II–III
A MONARCHIA MEGMENTÉSÉNEK KÍSÉRLETEI 331 Hangsúlyoznunk kell, hogy Walstätten a telefonbeszélgetés során a fegyverletételi paranccsal kapcsolatos elégedetlenség vagy szemrehányás semmi jelét nem adta,118 sőt a későbbiek során szószerint a következőket mondta: „Megkaptuk a fegyverletétellel kapcsolatos táviratot és továbbítottuk a csapatoknak, még a végrehajtás módjait kell egyeztetnünk."11 9 Hogy mennyire megvolt az elvi egyetértés Waldstätten és Linder között, mutatja a magyar hadügyminisztérium november 2-án llh ЗО'-kor a Hadseregfőparancsnoksághoz intézett távirata, amelyben Linder hozzájárult, hogv a magyar csapatok az osztrák határig vonuljanak vissza és csak ott tegyék le a fegyvert, amennyiben az ellen az antantnak nincs kifogása. Linder befejező mondatában hozzátette, hogy az olaszoknak is, meg mkik is kedvezőbb \ ohia, mert az élelmezés és a jobb ellenőrzés biztosíthatóbb lenne.120 A távirat nem volt más, mint Waldstätten ama aggodalmához való hozzájárulás, hogy a magyar csapatok azonnali fegyverletétele még inkább felszakítja a frontot. Linder ezzel a javaslattal nemcsak a hadvezetőség, hanem a Károlyi-kormány helyzetét is könnyíteni akarta. November 2-án 12h -kor azonban váratlan fordulat állt be: herceg Lichtenstein kapitány, a fegyverszüneti bizottság tagja — Weber megbízásából — Trientből jelentette a hadvezetőségnek, hogy az olasz főparancsnokság az ellenségeskedéseket csak a fegyverszüneti feltételek elfogadása után szünteti be, addig a hadműveletek változatlan erővel folynak tovább. Jelentése további részében a fegyverszüneti feltételek eddig tisztázatlan kitételeit világította meg, többek között azt, hogy a montenegrói, a szerb és a román frontokon, illetve Ukrajnában és Lengyelországban az eddigi birodalmi határokat kell demarkációs vonalaknak tekinteni, sőt az Ukrajnában és Oroszországban levő osztrák-magyar csapatok a rend fenntartása érdekében mindaddig ott maradnak, amíg a Monarchia területén való szabad átvonulással az antant csapatok le nem váltják őket. Lichtenstein szerint Weber megkísérelte, hogy Badogliot, az olasz főparancsnokság képviselőjét az ellenségeskedések azonnali beszüntetésére rábírja, de az „magasabb érdekekre való hivatkozással" attól mereven elzárkózott Lichtenstein ezek után azt javasolta a hadvezetőségnek, hogy a fegyverszüneti feltételeket utasítsa vissza és azokat a sajtóban hozza nyilvánosságra, amely utóbbi által az antant közvéleményre nyomást gyakorolnának, leleplezvén az olasz hadvezetőség által eddig titokban tartott „elviselhetetlen feltételeket".121 Az olasz hadvezetőség magatartása tehát felborította a hadvezetőség számításait. Elkeseredésében, amely többek között azért volt olyan erős, mert az olasz főparancsnokság a „bolsevizmus elleni közös harcot" most is alárendelte saját érdekeinek, legalábbis látszólag a harc további folytatása mellett kellett, hogy döntsön. Ennék viszont útjában állt Linder emlékezetes parancsa. De abban a pillanatban megszületett az újabb döntés: Linder parancsának annulálása, s ha ez nem megy, az összeomlás miatti felelősség teljes áthárítása a Károlyi-kormányra. A döntés végrehajtásának lépései gyorsan következtek egymás után: 12h 45'-kor a Hadseregfőparancsnoksághoz delegált Dormándy tábornok Rapachich alezredesnek telefonált a magyar 118 Kerchnawe: i. m. 134—136. 1. 118 Uo. 120 Kerchnawe : i. m. 137. 1. 121 Kerchnawe : i. m. 140—141. 1.
