Századok – 1969
Tanulmányok - Farkas Márton: Az Osztrák-Magyar Monarchia megmentésének kísérletei és a páduai fegyverszünet 306/II–III
A MONARCHIA MEGMENTÉSÉNEK KÍSÉRLETEI 329 az ún. demarkációs vonalon túl a Monarchia 20 békebeli hadosztályt tarthat fenn a belső rend és a nyugalom megőrzése céljából. E pont írta elő azonkívül a kiürítésre kerülő területeken lévő tüzérségi lőszer és egyéb felszerelés felénele átadását, ami végeredményben lehetőséget adott arra, hogy a tervezett 20 hadosztály megfelelő felszereléssel és lőszerrel rendelkezzék. Sőt a feltételekből következően nem volt szükséges a katonák személyi felszerelési tárgyainak (ruházat, lábbeli, puska) átadása sem. A 3. pont a demarkációs vonal meghúzásáról szólt: az olasz törekvéseknek megfelelően ki kellett üríteni a megszállt olasz területeket, Ausztria olaszlakta területeit és az adriai tengermelléki területek nagy részét egészen Dalmáciáig. Ezeket a területeket a szövetséges csapatok bevonulása számára előkészített állapotban kellett átadni. A kérdéses területek átadásának követelése a hadvezetőséget nem érte váratlanul. Azzal ui. senki sem számolt, hogy a Monarchiát eredeti területében hagyják meg. Elgondolkoztató volt azonban a 4. pont, amely a szövetségesek jogaival foglalkozott: többek között kimondta a vasutak, közutak és víziutak megszállásának, illetve használatának jogát. Ezt mindenki akként értékelte, hogy az antant a Monarchia kérdéses objektumait a németek ellen akarja felhasználni. A 4. pont napokig tartó huzavonának lett okozója, annak ellenére, hogy befejező mondatai végeredményben kedvezőek voltak, mivel előírták a stratégiai pontok megszállását a szövetségesek által alkalmasnak vélt időben a „rend fenntartása" végett. Az antant ezzel a „bolsevista felfordulás" és a Németország elleni további harc feltételeit akarta megteremteni. Ha a hadvezetőséget az utóbbi el is keserítette, annál inkább üdvözölte az előbbit. Az 5. pont 15 napot írt elő az összes német alakulat valamennyi frontról történő kivonására és kötelezte a Monarchiát azoknak a német csapatoknak az internálására, amelyek az említett időben nem térnek vissza hazájukba. Ezt a pontot előbb méltánytalannak és keresztülvihetetlennek érezték, majd a későbbiek folyamán, kül- és belpolitikai célzattal, számos akciót indítottak a 15 nap meghosszabbítására.11 1 A 6. pont előírta valamennyi szövetséges hadifogoly és civil személyzet átadását, beleértve azon polgári személyeket is, akiket a Monarchia hatóságai a szövetségesek iránti szimpátia miatt internáltak. (Osztrák-magyar hadifoglyok hazaengedéséről nem volt szó.) A „tengeri" fegyverszünettel kapcsolatos pontok közül a hadvezetőség megelégedéssel nyugtázta az elsőt, amely kimondta az ellenségeskedések azonnali megszüntetését. Különösebben nem foglalkoztatták, illetve nem ejtették gondba a többi pontok, amelyek előírták igen sok hadihajó átadását, a tengeri közlekedés szabadságát, a foglyok szabadonbocsátását és a stratégiai pontok megszállását. Egyetlen pont jelentett komoly gondot: a tengeri blokád fenntartását a szövetségesek változatlanul szükségesnek mondták ki. Ezután Linder parancsát illetően az a nézet kerekedett felül, hogy továbbítása megsemmisíti a fegyverszüneti feltételekkel beállott, viszonylag elviselhető helyzetet. Ezért a király november 2-án 7h 30'-kor táviratot küldött Lindernek, amelyben közölte: nem vállalja a felelősséget a történelem előtt, hogy a csapatok letegyék a fegyvert.11 2 Linder válasza csakhamar megérkezett:,, ... a délnyugati és a délkeleti arcvonalon levő magyar csapatok fegyverletételéért a felelősséget a magyar kormány vállalja".113 Hangsúlyoznunk 111 Vö. HIL: 44. cs.: 26. sz. melléklet, csatolva az AOK Op. Geh. Nr. 2108. parancshoz és az AOK. Op. Geh. Nr. 2151. parancshoz. 112 KAW: MK/SM 69-27/2.-1918. 113 Ld. Linder táviratát uo.
