Századok – 1969

Krónika - Beszámoló Betlen Oszkár kandidátusi disszertációjának vitájáról (Csurdi Sándor) 275/I

280 KRÓNIKA A VII. kongresszuson megindult folyamat nem ment töretlenül tovább, komoly negatívumok zavarták meg. Nem az egységes párt volt a lényeges kérdés — mint ahogy ma a nemzetközi munkásmozgalomban sem ez —, hanem az, hogy milyen platformon, milyen talajon, milyen perspektívával és milyen konkrét feladatokért kell megvalósítani, milyen kommunista ós milyen szocialista párt közötti egységről van szó. Béki Ernő hozzászólásában a két munkáspárt egyesülésével foglalkozott. Lackó Miklóssal vitatkozva hangsúlyozta, hogy a Komintern VII. Kongresszusának erre a kérdésre adott válaszát nem a KI régi irányvonala maradványának kell tekinteni, hanem olyan előremutatásnak, amelyet a későbbi történelmi fejlődés igazolt. A népi demokratikus fejlődés idején, amikor a feltételek létrejöttek, több országban meg is valósult az egységes munkáspárt. Általában elismerik, hogy a fasizmus elleni harcban a népfront ós az egységfront nélkülözhetetlen fegyver volt. Felvetik viszont, hogy a két párt egyesülésének az adott időben nem volt meg a reális alapja. A valóságban azonban az egységfront és a két párt egyesülésének a kérdése a mozgalomban egymással összekapcsolódva vetődött fel. Maguk a szociáldemokrata munkások vetették fel, és vezéreik ennek — kiki a maga módján — jóhiszeműen vagy rosszhiszeműen hangot is adtak. A szociáldemokrata jobboldal a kommunista egységfrontpolitika „őszinteségének" próbájaként vetette fel a pártegyesülés kérdését. Ha ilyen körülmények között a kommunista mozgalom vezetői csupán az adott pillanat lehetőségeit tartva szem előtt, nemmel válaszoltak volna, akkor ártottak volna az antifasiszta egységfront ügyének, mert az ellenfél ezt a kommunisták egész nópfrontpolitikája ellen fordította volna. Túl kellett nézniük az adott idő realitásának határain. A két párt szervezeti egységének felvetését az új politikai irányvonal megvalósításáért folytatott harc követelte meg. Szabó Bálint szerint nem arról van szó, hogy a szervezeti egység felvetése elősegítette-e a fasizmus elleni harcot: az akcióegység ós a szervezeti egység kérdése szinte együtt merült fel. A kérdést maga az élet vetette fel, a szociáldemokráciát is foglalkoztatta. Az egyesülés új helyzetben, új irányt jelentett: lia a VII. Kongresszus határozatai tartalmaztak is dogmatikus vonásokat, a megítélés szempontjából nem ez a döntő, hanem az, hogy mire adott és mire tudott adni helyes választ. A proletárdiktatúra szovjet formájához való ragaszkodás nem egyszerűen merevséget, s nem is csupán azt jelentette, hogy a szocializmus építéeét a vezetők egyelőre nem tudják más módon elképzelni; kifejezte elsősorban a Szovjetunióhoz való ragaszkodást, s ez, a kommunista ós haladó mozgalom számára az adott időben, a fasizmus elleni harcban egyáltalán nem volt mellékes. Dolmányos István igen érdekesnek és értékesnek tartotta a pártegysóg kérdésével kapcsolatos vitát. Az egységes párt felvetésének kérdése vitathatatlanul előrelépés volt a harmincas években, egy új politika inaugurálásával függött öäsze, s a kommunista mozgalmat előrelendítette. A szervezeti egységnek a túlzott előtérbe állítása viszont valóban régies elem a kommunista pártok é3 a nemzetközi kommunista mozgalom politikájában. A problémának ezt az oldalát is látni kell, a régi dogmatikus, szektás irányelvek miatt később súlyos hibák is történtek a nemzetközi kommunista mozgalomban az egységes párt megszervezésének végrehajtásával kapcsolatban. Kálmán Endre vitatkozni kívánt azon megállapítással, hogy az egységes pírt megteremtésének jelszava nem volt helyes, mert nem voltak mag az objektív ез szubjektív feltételei. Ezzel kapcsolatban helyénvalónak találná, ha megvizsgálnák azt az elméleti — ós egyúttal gyakorlati — problémát, hogy milyen objektív és szubjektív feltételek esetén mondhatunk egy célt reálisnak. A magyar mezőgazdaság szocialista átszervezését elemezve rámutat arra, hogy az objektív és szubjektív feltótelek bizonyos, nem nagyszámú megléte alapján hozott a párt helyes döntést. A párt gyakran tűz ki olyan célokat, és ez helyes is, melyeknek csak kismértékben vannak meg a feltótelei; de ezek szemmelláthatóan ós tudományosan megállapíthatóan a fejlődés irányába esnek. így az egység felvetése, nem mint napirendi feladat, hanem mint mindenütt megvalósítható jelszó, mindenképpen helyes volt. Csonka Rózsa úgy foglalt állást, hogy Betlen Oszkár disszertációja ismeretében az egysógprobléma körül felvetett kételyek nem indokolhatók. A mozgalomban — mint mindenütt— mindig jelentkezik a múlt, hibáival együtt; az egységpárt létrehozásának módszerei vitathatók, de ezek az egységpártok létrejöttek, és éppen a Komintern VII. kongresszusának politikai irányvonala és a népfront eredményekónt. Tolnai György а VII. kongresszus határozatainak magyarországi tapasztalatairól beszólt. Az a tény, hogy 1937-től kezdve sok kommunista belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, nemcsak azt eredményezte, hogy az alapszervezetek balra tolód-