Századok – 1969

Krónika - Tudományos ülés a Kommunista Internacionálé megalakulásának 50. évfordulóján (Sípos Levente) 261/I

266 KRÓNIKA tulajdon megmentése érdekében. Földreformdemagógiájuk annál is inkább hatásos volt, mert a forradalmi fellendülés időszakában a burzsoázia hagyományos pártjai bizonyos mértékig háttérbe szorultak, s rendkívül megnőtt a parasztság „harmadik útját" hirdető parasztpártok szerepe. Közismert, hogy az elméleti tanulságok levonására már a II. kongresszuson sor került a Lenin által megfogalmazott agrártézisekben. A korreferátum részletesen ismertette az agrártézisek legfontosabb megállapításait és hangsúlyozta, hogy elfogadásuk fontos előrelépést jelentett, ha egyelőre nem is a gyakorlatban, hanem a nézetek tisztázásában. A III. kongresszuson kidolgozott taktika szellemében a TV. kongresszus fókuszába a munkásegységfront és a szövetségi politika került. Varga Jenő a IV. kongresszuson tartott referátumában az agrárbizottság akcióprogramját elfogadásra ajánlva rámutatott, hogy az szoros kapcsolatban áll az egységfront taktikával. Ha a kommunista pártok döntő sikereket akarnak Európában elérni — mondotta —, a mezőgazdasági lakosság széles rétegeinek aktív támogatását kell biztosítaniuk, más rétegeit pedig semlegesíteniük kell. Varga a korábbi gyakorlattal szemben, amikor a kommunisták a parasztság politikai, gazdasági ós szövetkezeti szervezeteivel nem léptek kapcsolatba, azt javasolta, hogy ezeket is fel kell használni, mert élvezik a parasztság bizalmát. Felszólította a pártokat, hogy a parasztpolitika kidolgozásánál ne csak az egyes paraszti rétegek sajátos helyzetét, hanem az egy országon belül vidékenként eltérő problémákat is vegyék figyelembe. Az V. kongresszuson leginkább az jelentett előrelépést, hogy még a fejlett országokban is lehetségesnek tartották a parasztság középrétegeinek megnyerését. Csonka Rózsa elismerte, hogy a VI. kongresszuson nem történt előrelépés az agrárkérdésben, de véleménye szerint 1928-ban még nem is értek meg a feltételek az új problémák megválaszolására. Szakács Kálmán „A Kommunista Internacionálé agrárpolitikája a nópfrontpolitika idején" című korreferátumában határozottabb kritikai éllel vetette fel, hogy a Komintern VI. kongresszusán elfogadott program, bár egyes részkövetelésekben az ellentmondások feloldására, a viszonyok számbavételére törekedett, egészében megmaradt a régi követelések, az agrárforradalom jelszavának gondolatkörében. A harmincas évek közepén kidolgozott nópfrontpolitika parancsolóan előírta a parasztsággal való helyes viszony kialakítását. Ez két fontos elvi kritériumra épült. Az egyik: az együttműködés a munkásosztály, a szocializmus ügyét szolgálja. A másik: a munkás-paraszt szövetség erősítése úgy történjék, hogy a szocializmus ügyét összekötik a kispolgári tömegek demokratikus követeléseinek felkarolásával, s így közelebb viszik e tömegeket a munkásmozgalomhoz. Az ezeknek megfelelően kidolgozott, agrárreformot hirdető új agrárpolitika elvont elméleti értelemben visszalépés volt, de ha összevetjük a történelmi realitással és e politika távlati céljaival, akkor feltétlenül előrehaladás volt. Valójában a VII. kongresszus politikája agrár vonatkozásban is mélyen szántó elvi politika volt, amely nem sziporkázott a szocialista jelszavaktól, de vonzóbbá és reálisabbá tette a szocializmus ügyét. A korreferátum megrajzolta a parasztság helyét a fasizmus ellen, a demokráciáért folytatott széles szövetségi politika képletében. A harmincas években a nyugateurópai országokban a parasztság már a társadalom kisebb hányadát, míg Közép- ós Kelet-Európában a lakosság többségét tette ki, s utóbbiban a földosztás követelése még nagy társadalmi feszítőerővel bírt. Ennek megfelelően más és más volt az agrárkérdés súlya. Nyugat-Európában a fasizmus elleni harcban a parasztság fő törekvése a politikai demokrácia kivívása, illetve biztosítása volt. Közép- ós Kelet-Európában, ahol nemcsak a monopolista koncentráció vezetett a fasizmushoz, hanem a társadalmi fejlődés elmaradottságából fakadó ellentétek is, az antifasiszta harc antimonopolista és egyben antifeudális jellegű volt. Szakács Kálmán hangsúlyozta, hogy a parasztság számbeli csökkenése, társadalmi súlyának kisebbedése ellenére az agrárkérdés és a parasztság a népfrontpolitikában nagyobb szerepet kapott, mint a megelőző időszak kommunista politikájában. Mindenekelőtt azért, mert a kommunista pártoknak harcukhoz széles antifasiszta erőket kellett felsorakoztatniuk, létre kellett hozniuk a munkásosztály, a parasztság és a városi kispolgárság addig ismeretlen osztályszövetségót. Pintér István a Komintern és a KMP kapcsolatainak a harmincas évek közepe és a szovjetellenes háború kitörése közötti alakulását választotta korreferátuma témájául. A Kominternnek a KMP népfrontpolitikája kidolgozásában játszott szerepével kapcsolatban kijelentette, hogy 1933-tól a többi párthoz hasonlóan a KMP-ben is nyomon követhető az útkeresés, bár kezdetben sokkal inkább a hibás politika javítgatásáról, mintsem egy bátor, új politika kialakításáról volt szó. Az első lényeges lépést a szakszervezetekhez való viszony megváltoztatása jelentette. A KMP felvette követelései közé a szakszervezetek, majd a szociáldemokrata párt legalitásának védelmét és elhomályosulóban volt a „szociálfasizmus" bélyege. A Komintern ösztönözte a magyar párt ez irányú tevékeny-