Századok – 1969

Krónika - A magyar polgári demokratikus forradalom 50. évfordulóján. Tudományos ülésszak az Akadémián (Pál Lajos) 246/I

KRÓNIKA 247 ítélték: romantikus kalandorságnak, sőt kárhoztatandó eltévelyedésnek minősítették; de a polgári forradalom eredményeit — tegyük hozzá: a nemesi vezetésű, a magyar szupremáeia mellett kitartó polgári forradalom eredményeit — teljességgel nem vethették el, történelmi helyét nem tehették semmissé a polgári Magyarországon: fűzzük hozzá — az úri rendet sokban megőrző és a nemzetiségek feletti uralmat konzerváló polgári Magyarországon. Az uralkodó osztályok történeti-politikai gondolkodása eltorzította, meghamisította vagy elhallgatta 1848 szociális tartalmát, gyökereit, összefüggéseit, — de 1848-at kereken, gyökeresen nem tagadhatta meg; nyíltan, teljesen nem fordulhatott szembe a róla őrzött népi tudattal. Sőt, bizonyos formában megpróbálta magáénak vallani, hivatalos ideológiájába beépíteni. Március 15. évfordulóját, főként persze nacionalista célzattal, megünnepelték. — Aligha szükséges szóvá tenni, mennyire más volt október 31-e sorsa, utókora az ellenforradalom évtizedeiben, — hogy március 21-ét ne is említsük. Hiszen 1918, amikor be akarta fejezni a polgári forradalmat, ki akarta teljesíteni 48 örökségét, részben éppen a feudális vonásokat próbálta kiküszöbölni a magyar gazdaságból, társadalomból, politikából, az úri rendnek kívánt véget vetni. Mi több ! 1918, a történelmi körülmények folytán, már olyan polgári demokráciát kellett, hogy jelentsen, amelyet csak a munkásosztályra támaszkodva lehetett megvalósítani, — bármenynyire is viszolyogtak ettől a burzsoázia hatalomhoz jutó rétegeinek politikai exponensei. És 1918 olyan nemzeti függetlenséget jelentett, amelyet csak a nemzetiségek feletti uralom mindennemű formájáról szükségképpen lemondva, lehetett megvalósítani, — bármily felemásan jutottak is ehhez a felismeréshez a magyar október vezető államfér fiai. Az intervenció jóvoltából restaurált uralkodó osztályok, politikusaik és ideológusaik, tehát itt immár nemcsak a forradalom tényét ítélték el, vetették el, hanem a korszakot — 1918-at 1919-cel együtt ! — egész tartalmában tagadták, elvetették, gyalázták. Megpróbálták történelmi helyét teljességgel annullálni a nemzeti történetből, annak — úgymond — „mélypontjaként", mintegy kiiktatni. Gyökeresen, diametrálisan szembehelyezkedtek az 1918—19-ről a dolgozó osztályokban élő, róla őrzött népi tudattal. Szembehelyezkedtek ? Eufémizmus ez ! Üldözték és vádlottak padjára ültették nemcsak a forradalmakat, hanem emléküket is, — nemcsak részeseiket, hanem emlékük őrzőit-fenntartóit is ! Mindez persze aligha maradhatott hatástalan a közgondolkodásra, a tudat alakulására. így azután a felszabadulást követően, ha 1848 —49 történeti képet „csak" meg kellett tisztítanunk a nacionalista hamisításoktól, „csak" fel kellett fednünk osztályjellegét és tendenciáit, vagyis helyére kellett állítanunk társadalmunk történeti tudatában, — akkor 1918-at ós 1919-et nemcsak a gyalázkodástól és ócsárlástól kellett megtisztítanunk, nemcsak menetét és szociális tartalmát kellett feltárnunk, — de emlékét, kópét, helyét nekünk kellett és kell, a nemzeti közgondolkodás értelmében véve, történelmivé tenni, a nemzet történetébe mintegy visszaiktatni; nekünk kellett és kell a történelmi köztudat szerves részévé építeni. E feladat vállalását 1946 után megkönnyítette, hogy az ellenforradalmi korszak uralkodó ideológiája ós hatalmi szervezete, minden hatékonysága ellenére sem tudta 1918 — 19 igaz emlékét teljesen elnyomni, elfojtani: eleven erőforrásként tört fel az a felszabadulás időszakának csodálatos lendületében. Megnehezítette viszont a feladat végrehajtását, hogy a dogmatikus-szektáns szűkkeblűség nem segített eléggé eltávolítani a Horthy-korszak szégyenbélyegét 1918 emlékéről, — sőt még 1919-óről sem. Nem szólunk most arról, hogy első proletárforradalmunk, a Magyar Tanácsköztársaság sem nyerte el a méltó történelmi értékelést, — nem szólunk arról, hogy az ellenforradalom gyalázkodásait aligha sikerülhetett a közgondolkodásból teljesen kiszorítani, amikor egyes vonatkozásokban újabb, másnémű torzítások nyertek polgárjogot. Ami viszont polgári demokratikus forradalmunk értékelését illeti, az a 70 esztendő, amely 1918-at 1848-tól elválasztotta, s az a néhány hónap, amely 1919-től, tragikus távlatot kapott. A nagy előd árnyékában és a nagy utód homályában gyakran fakult, sőt veszett el 1918 történelmi értelme és jelentősége. *• Ha a Horthy-korszak uralkodó ideológiája, mondhatni, csaknem teljesen egybemosta 1918-at és 1919-et, a maga reakciós, ellenforradalmi szemszögéből, — akkor az 50-es évek dogmatikus szemlélete — persze gyökeresen ellentétes alapállásból — 1918-at és 1919-et szinte csak elválasztotta, szembeállította. Már—már úgyszólván figyelmen kívül hagyta, hogy 1918 nélkül nincs 1919; hogy 1919 nemcsak tagadása és meghaladása 1918-nak, hanem ugyanakkor folytatása ós továbbfejlesztése is. Az 1930-as évek marxista elméleti irodalma, az 1940-es évek kommunista gyakorlati tapasztalata kótségbevonha-