Századok – 1969

Krónika - A magyar polgári demokratikus forradalom 50. évfordulóján. Tudományos ülésszak az Akadémián (Pál Lajos) 246/I

246 KRÓNIKA csoportjai rövid idő alatt egybe forrhassanak: 1918. november 24-én megalakult a KMP. Létrejött az az erő, amely tényleges vezetője és szervezője lett a magyar társadalom forradalmi átalakításáért vívott harcnak. A vidéki csoportok hírei A Magyar Történelmi Társulat Déldunántúli Csoportja rendezésében 1968. december 14-én Pécsett, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetében dr. Zsolt Zsigmond főorvos „Kurszán ós nemzetsége" címmel tartott előadást. A felkért hozzászóló Mikessy Sándor, az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékének munkatársa volt. A MAGYAR POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM 50. ÉVFORDULÓJÁN Tudományos ülésszak az Akadémián A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományi Osztálya, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Párttörténeti Intézete, a MTA Történettudományi Intézete és az ELTE Bölcsészettudományi kara 1968. október 29-én tudományos ülést rendezett a Magyar Tudományos Akadémián az 1918. évi magyarországi polgári demokratikus forradalom 50. évfordulója alkalmából. A tudományos ülés elnöke Pach Zsigmond Pál akadémiai lev. tag, a MTA Történettudományi Intézetének igazgatója, megnyitójában a következőket mondotta: „Forradalmait felejti egy nemzet a legkevésbé. Még a bukott forradalmak is jobban beleépülnek tudatába, mint a legszebb győzelmek a csatatéren. Mégis — az 1918-as forradalomnak sokáig a feledós vagy ócsárlás jutott osztályrészéül. Igaz: az utolsó évtized tisztultabb társadalmi-politikai légkörében nem jelentéktelen változás törtónt e tekintetben. Károlyi Mihály hamvainak hazahozatala, számos munkájának megjelentetése alkalmat adott arra, hogy az 1918-as polgári demokratikus forradalom is méltóbb értékelést nyerjen. A folyamatot azonban korántsem tekinthetjük még befejezettnek. Talán azért, mert a félszázados múlt még elég közel van ugyan ahhoz, hogy az emlékezet az igazságot segítse; de' nem elég távol ahhoz, hogy a személyes indulatok az igazságot ne csorbítsák; talán azért, mert a szocializmus új jelenségeit és vívmányait még mindig nem tudtuk a progresszió magyar hagyományaival megfelelőképpen egybekötni: ezt a kapcsolatot a folytatás és a meghaladás, a folyamatosság és a minőségileg új dialektikájában konkrétan ábrázolni. Napjainkban sok szó esik történelmi köztudatról, társadalmunk történeti tudatáról. Valljuk meg: a felszabadulás előtti magyar évszázad három nagy forradalma közül 1918 — ós 1919 ! — még mindig nem vált a magyar történelmi köztudat olyan alkotó elemévé, mint 1848—49. Nem szeretném elhárítani a kritikát történészeinkről: nyilván magunk is fokozottabb erőfeszítéseket tehettünk volna a helyzet megváltoztatására. Mégis — úgy vélem — a kérdés mélyebben gyökerezik; ha úgy tetszik, nem c3upán historiográfiai, hanem históriai okai is vannak. A marxisták ós általában mindazok, akik történelmünket a társadalmi haladás szempontjából értelmezik, természetesen látják a közös vonásokat 1848—49 ós 1918, majd 1919 között. Mindenekelőtt azt, hogy a magyar nép mindkét időszakban a nemzetközi forradalmi mozgalom élvonalába került. Ha 1848-ban a Párizsból induló forradalom hullámát közvetítve keletre, az elsők között lépett a forradalmi útra, tett kísérletet az új, polgári társadalmi rend megvalósulására a Duna-medencóben, — akkor 1818—19-ban a Pétervárról induló forradalom hullámát közvetítette nyugatra: folytatva mindenekelőtt 1848 félbenmaradt polgári forradalmát, hogy utóbb, továbbfejlesztve azt, az orosz nép után elsőkónt tegyen kísérletet az új, immár szocialista társadalmi rend megteremtésére. Nem kevéssé fontos közös vonást láthatunk abban is, hogy a társadalmi haladás gondolata mindkét időszakban összefonódott a nemzeti ideológia progresszív irányzatával. A forradalom eszméje egyesült 1848—49-ben a nemzeti függetlenség gondolatával, s a honvédcsapatok a forradalom vívmányait védték a szabadságharcban, — mint ahogyan 1918 is a demokratikus forradalommal, annak révén hozta létre az önálló Magyarországot, és 1919 vöröskatonái a szociális forradalom vívmányainak védelmében vették fel a harcot az imperialista intervencióval szemben. Ám a reakció ós az ellenforradalom ideológusai — ha a maguk módján, a maguk szemszögéből meg is láttak egyetmást, és talán nem is keveset ezekből a közös vonásokból, — éppenséggel nem kezelték, nem kezelhették egyformán vagy hasonlóan a kót forradalmi időszakot. A forradalom tényét és annak következéseit persze 1848—49-et illetően is el-