Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 203/I

210 FOLYÓI It ATSZEMLE kelő-elemző áttekintést nyújt a szovjet bizantinológia fejlődéséről. A szovjet bizantinológusok figyelme kezdetben az osztályharc és az osztály viszonyok problematikája felé fordult. Ezután a korai bizánci társadalom és végül az állam jellegének tisztázásával kezdtek foglalkozni, amelyeknek karakterisztikumát a sajátos bizánci feudalizmusban találták meg. A késő-bizánci társadalom feudális jellege már tisztán állt a kutatók előtt, de a szovjet bizantinológia itt is számos részletkórdóst tisztázott. A jelenlegi szovjet bizantinológia korántsem egységes. Két nevezetesebb iskoláját egyfelől Lipsic, másfelől Szjuzjumov és Kazsdan nevével lehet fémjelezni. A két iskola működése sok tekintetben kiegészíti egymást. 7. szám. — A szám vezető politikai cikkét ALBERT NORDEN írta : Az NDK mutatja a szocializmus útját a nemzetnek (1141 —1147. 1.). —DIETRICH EICHHOLTZ, GERHART HASS: A második világháború okairól és a német imperializmus háborús céljairól (1148 — 1170. 1.) abból indul ki, hogy az imperialista történetírás és propaganda a második világháború okainak egész komplexumából többnyire csak egyes vonatkozásokat ragad ki. A tanulmány három alapkérdéssel foglalkozik. Az első a háború általános okainak és a német imperializmus mint fő agresszor szerepének tisztázása. A háború legfőbb okaként a nyugati hatalmak világuralmi helyzetének fenntartására és a német imperializmus világújrafelosztási tervének megvalósítására irányuló törekvések összeütközését kell megjelölni, amelyet nem sikerült egy szovjetellenes egységfrontban levezetni. A német imperializmus célja a második világháborúban is ugyanaz volt, mint az elsőben: előbb Európa, aztán az egész világ fölötti uralom. Második kérdésként a háborús okoknak és a német hadicéloknak a nyugat-német polgári történetírás által adott beállítását bírálja. Alapvető módszere az említett műveknek Hitler személyes, „természetfeletti" erőktől determinált felelősségének előtérbe állítása, a monopol burzsoázia háborús bűnösségének tagadása, továbbá a Hitler-ellenes koalíció, elsősorban a Szovjetunió bűnrészességének hangoztatása. A harmadik fő téma a fasizmus időszakában a német monopóliumok hadicéljainak és haditerveinek vizsgálata. Új kutatási eredmények és aktakiadványok alapján mutatja be a német monopóliumok, az IG Farben, a Zeiss-konszern, a Fliek és Salzdetfurth-konszern világot átfogó, de elsősorban Kelet-Európa és a Szovjetunió gazdasági kifosztását célzó terjeszkedési stratégiájának kibontakozását. — MAX STEINMETZ: A reformációról és a parasztháborúról mint korai polgári forradalomról alkotott marxista felfogás keletkezése (1171 — 1192. 1.) áttekintve a reformáció szögesen ellentétes megítélését a feudális reakció és a polgári haladás képviselőinél, megállapítja, hogy a fordulat a reformáció értékelésében Hegelnél kezdődik, aki „fő forradalomnak" nevezte a reformációt, „zászlónak, amely alatt mi szolgálunk és amelyet mi hordozunk". Börne és Heine zseniális intuíciója, Zimmermann, Weil ós mások haladó szellemű történeti állásfoglalásai Marx ós Engels értékelését készítették elő. Engels egyébként nem mondta ki az utolsó szót a reformációról A német parasztháború c. művében. Jegyzeteinek egy kész, ki i;s adott fejezetének tanúsága szerint fenti műve alapos átdolgozására készült. Ebben mint korai polgári forradalmat tárgyalta volna a reformációt. Engels örökségét folytatta Franz Mehring ós Clara Zetkin, napjainkban pedig a szovjet M. М. Szmirin. A tanulmány befejező része számbaveszi a reformáció-kutatás terén a marxista történészek előtt sorakozó feladatokat. — SIEGFRIED BÜNGER: A liberális burzsoázia szereve a trade-unionizmus kialakításánál (1193—1206. 1.) az 1860—70-es évekbeli angol munkásmozgalom opportunizmusba süllyedésének okait és tényezőit vizsgálja. Anglia volt abban az időben a „világ műhelye", s mint ilyen a világ legnagyobb, bár keresete szerint erősen differenciált munkásosztályával rendelkezett. A munkásságnak kb. fele a rosszul fizetett tanulatlan munkások kategóriájába tartozott; a munkás arisztokrácia arányszáma 10 15%-ra, a tanult vagy tanulatlan, de jól elhelyezkedő munkásoké pedig 40%-ra tehető. A gazdasági fejlődés lehetővé tette a brit burzsoáziának, hogy a munkásosztályt vagy legalább is annak egy részét jobban megfizesse. Ezt természetesen az osztályharc kónyszerítette ki, elsősorban az Engels által is említett tanult gyári munkások és a nagy szakszervezetek küzdelme. A trade-unionizmus uralomra jutását azonban nemcsak a magasabb bór, hanem az angol burzsoázia liberális munkáspolitikája is elősegítette. Erre a politikára kónyszerítette az angol burzsoáziát nem csupán az a tény, hogy — Franciaországgal ellentétben — a kapitalista magántulajdon védelmében nem támaszkodhatott a parasztságra vagy egy széles kispolgári rétegre, hanem az angol munkásmozgalom és ezzel párhuzamosan az ír feniánus mozgalom páratlan fellendülésére is. Az 1866. július 23-i és az 1867. május 6-i, százezres tömegeket megmozgató tüntetések a választópolgárok számát megnégyszerező választójogi törvény elfogadására, a trade unionok törvényesítésóre (1871, 1876), egyes munkásvezetőknek,