Századok – 1969

Történeti irodalom - Tyomkin; J. G.: Zimmerwald–Kienthal (Ism. Jemnitz János) 149/I

149 TÖRTÉNETI IRODALOM KÉT ŰJ KÖNYV A ZIMMERWALDI KONFERENCIÁRÓL Arnold Reisberg: Lenin und die Zimmerwalder Bewegung (Berlin, Dietz Verlag. 1966. 322 1.) Lenin és a Ziirimerwaldi Mozgalom J. G. Tycmkin: Ziramei-wald — Kienthal (Moszkva, Izd. Viiszsaja Skola. 1967. 149 1.) Napjainkban egyre növekvő érdeklődés mutatkozik az első világháború nemzetközi munkásmozgalma iránt. Az első nagylélegzetű feldolgozás még 1928-ban jelent meg Angelica Balabanova tollából, aki vezető szerepet játszott az egész zimmerwaldi mozgalomban. 193G-ban jelent azután meg a másik szindikalista-zimmerwaldista kortárs szerző munkája, a francia Alfred Rosmeré. E kettőt hatalmas anyaga, színvonala miatt standardműveknek tekintették. E kettőt egészítette ki az amerikai Fainsod írása, aki „kívülálló" történészként foglalkozott Zimmerwalddal 1936-ben. Egy egész emberöltő telt azután el,' mikor az 1960-as években egymásután több helyütt újra tanulmányok, sőt nagyobb lélegzetvételű feldolgozások is megjelentek Zimrnerwaldról. Ezek közé tartozik a bolgár I. Szamuilov munkája (Sz bolsevikite v borba za nov Internacional. Szófia. 19G4) és a svájci Jules Hnmbert-Droz írása (Der Krieg und die Internationale. Wien. 19G4). Ezt a sort egészíti ki Reisberg itt ismertetendő műve, és rövidesen várható a Nemzetközi Szocialista Bizottság bulletinjeinek, hivatalos levelezésének megjelentetése is. Reisberg munkája a szélesebb érdeklődő közönségnek szól. A szerző új levéltári forrásanyagot nem tárt fel, de sokoldalúan támaszkodik a már publikált anyagokra és a nagy összefüggések megmutatására, elsősorban Lenin és a Zimmerwaldi Baloldal álláspontjának ismertetésére törekszik. A szerző amellett tesz hitet, hogy a nemzetközi munkásmozgalom megújhodására csakúgy, mint a népek békéjének megteremtésére csak egy út nyílott, az, amelyet Lenin és a Zimmerwaldi Baloldal megvilágított: a forradalomé. A szerző munkáját a hagyományoknak megfelelően a történeti előzmények felidézésével kezdi. Utal az imperializmus korszakának kialakulására, a háborús tűzfészkek keletkezésére — és ezzel szemben a II. Internacionálé állásfoglalásaira, mindenekelőtt a bázeli kongresszusra. Kár azonban, hogy e résznél nem emlékezik meg arról, hogy az 1907-es és 1910-es nemzetközi kongresszuson éppen a német delegáció (és az osztrák) opponálta a radikálisabb Hardie-Vaillant-féle javaslatok elfogadását. Említi ugyan, hogy 1911-ben a német pártvezetőség nem fogadta meg Liebknecht tömegakciókat sürgető követeléseit, de az olvasó itt sem tudja meg, hogy a radikális baloldal és a párt balcentruma (Ledebour és Haase) között sajátos szövetség jött létre — pedig ennek éppen a háború időtartamára is volt következménye. Reisberg foglalkozik a szarajevói merénylettel, az első háborús vészjeleknek a munkásmozgalomra gyakorolt befolyásával, Müller párizsi útjával, a Nemzetközi Szocialista Iroda 1914 júliusi brüsszeli ülésével, az orosz munkásmozgalom reagálásával-Lenin letartóztatásával, ismerteti Lenin Svájeba-utazását, majd a háború lenini elemzését. Ezt követően a következő fő fejezetekben csoportosította anyagát. Az V., nagyobb részben a nemzetközi munkásmozgalom 1914-re kialakult helyzetét, az első nemzetközi konferenciákat elemezte. A VI. rész az első internacionalista konferenciák eseményeit dolgozta fel. A VII.-et szentelte a tulajdonképpeni zimmerwaldi konferenciának, a VIII. foglalkozik a kienthali konferenciával, és időben elmegy egészen az 1917 februári forradalomig, míg a IX. rész ismerteti a zimmerwaldisták véleményét a stockholmi konferencia előkészületeiről, a zimmerwaldi mozgalom meghasonlását s a novemberi szocialista forradalom után a zimmerwaldi mozgalom elhalását. A szerző a mozgalom keletkezésétől Lenin és a Zimmerwaldi Baloldal oldalán foglal állást, és tulajdonképpeni vizsgálódásának középpontjába azt állította, hogy a zimmerwaldi mozgalmon belül milyen eszmei küzdelem folyt a baloldaliak, a centristák ós az ingadozók között, ,s kissé túlságosan is elsikkadt, hogy a zimmerwaldi mozgalomnak mint egységes egésznek milyen erjesztő hatása volt a nemzetközi munkásmozgalomra, milyen embereket, politikai csoportosulásokat sikerült felráznia, a nacionalizmustól megszabadítania, a háborúellenes küzdelembe bevonnia. S e téren 1915 és 1917 között óriási az eltérés. Ez magyarázza, hogy 1915-ben a szélesebb zimmerwaldi egység létrejött, arra szükség volt, s ebben az esetben a zimmerwaldi jobboldal erjesztő hatását is — a történeti adottságoknak megfelelően — be kellett volna mutatnia a szerzőnek. Érzékeltetnie kellett volna Merrheim, a CGT ellenzék, a Vie Ouvrière kiadásának merészségét,