Századok – 1969

Történeti irodalom - Labriola; Antonio: Tanulmányok a történelmi materializmusról (Ism. Pritz Pál) 146/I

148 TÖRTÉNETI IRODALOM képessé, hogy végső, túl nem léphető történelembölcselet legyen, ha a módszert igazi mivoltában alkalmazzák a történelemre és ha gazdag tónyanyagfeltáráson, az egész eddigi történelem feltárásán alapul. A módszer adekvát alkalmazása elé a verbalizmus ós a frazeológiai származékok nehézsége torlódik. A megismerés problémája: a dolgok lényegébe kell hatolni, mert azok a determinánsok: „Lehántani a történeti tényekről ... a burkot, amelyet maguk a tények öltenek magukra fejlődésük során, annyi, mint új forráskritikát gyakorolni a szó realista értelmében, nem pedig a dokumentum formai értelmében" (79. 1.). De ez nem jelenti, hogy a burok merő látszat, ellenkezőleg, „a mag meg a burok egyet alkot" (81. 1.), kölcsönhatásban létezik. A kölcsönhatás helyes értelmezése,- propagálása Labriola egyik nagy pozitívuma: következetes materializmusa ragyogó dialektikával és nem fatalista automatizmussal párosul. Determinizmusa leszármaztatott, visszatükrözött és komplex determinizmus, történelemmagyarázata „az élet különböző fázisait átgondoltan szabályozó akaratoktól minden akarásnak objektív rugói és okai felé halad, amelyek a környezet, a talaj, a rendelkezésre álló eszközök, a tapasztalati adottságok körülményeiben találhatók" (91. 1.). A filozófiatörténet Labriolát úgy tartja számon, mint aki helyesen emeli ki a szubjektív faktor szerepót. Sőt Gramsci szerint egyedül Labriola volt korában erre képes. A mai olvasó mégis úgy érzi, mintha helytelen volna ez az értékelés. A látszólagos ellentmondás a történeti megközelítéssel oldható fel. Mivel a tudományos szocializmus megjelenésóig nem lehetett a társadalom mozgásait igazi mivoltában megragadni ós így hatékonyan befolyásolni, igaza van Labriolának, hogy „a politika mint a céltudatos cselekvés művészete elég kicsiny része a történelem általános mozgásának (132. 1.) ... a történelem tele van tévedéssel" (110. 1.), de ha megvalósul a céltudatos politikai cselekvés, megvalósulásának arányában növekszik a szubjektum történelemformáló szerepe. Labriola ebből a szempontból emeli ki a tudatlanság nagy szerepót a történelemben, ós így legajábbis kétséges Plchanov azon állítása, mintha Labriola a tudatlanságot végső okként kezelné. Gondolatgazdag fejtegetései során Labriola helyesen fogalmazza meg a történelem naturalizálásának szükségességót, az árnyalt történelemábrázoláshoz szükséges szociálpszichológiai kutatások fontosságát, sokrétűen elemzi-bizonyítja a fejlődós tényét, állítja a történelmi materializmus középpontjába a kritikai kommunizmus forradalmi jellegét. A harmadik ós legterjedelmesebb tanulmány (1897) a történelmi materializmus polemikus védelme, miközben újabb kifejtésekkel gazdagítja a történelmi materializmus irodalmát. A marxizmust kétfelől ért támadások közül a „barátok" részéről ért támadást minősíti Labriola a legfőbb veszélynek. Labriola felfogásában a történelmi materializmus az egész marxizmust jelenti (189. 1.), másutt pedig határozottan azonosítja a kettőt. A történelmi materializmusnak három aspektusa van — mondja: „mint filozófiai irányzat az általános életfelfogásban és világnézetben; mint a közgazdaságtan bírálata, amsly tudománynak csak azért vannak törvényekbe foglalható eljárásmódjai, mart maghatározott történelmi fázist képvisel; ós mint а politika értelmszése, főleg azé a politikáé, атз1у szükäeges ós hasmos ahhoz, hogy a munkásmozgalmat a szocializmus felé irányítsa" (193. 1.). Bár van olyan hely, ahol a mi felfogásunk szerint bontja a marxizmust alkotórészekre. Maradéktalanul helytálló viszont, amit a filozófia és a tudományok kapcsolatáról mond. A marxizmus megszüntette a szó régi értelmében vett filozófiát, ós ugyanakkor egyesítette a tudottnak az anyagával vagyis a tudományokkal. Filozófia ós tudomány újfajta és egyedül helyes kapcsolatát eddig legtökéletesebben Marx valósította m3g, akinek „gondolkodásában ós írásműveiben ... a filozofálás nem más, mint maga a tudományos eljárás tevékenysége" (234. 1.). Ami a filozófiából fennmarad, az arra szolgál, hogy „fenntartsa a formai módszerek ós a logikai eljárások éleslátását, az élet vonatkozásában pedig arra, hogy csökkentse azokat az akadályokat, amilyeket a gondolat szabad működése elé az indulatok, a szenvedélyek, a félelmek és a remények fantasztikus kivetítései emelnek" (244. 1.). Összegezve: feltétlen nyereségnek tekinthető Labriola legkiforrottabb műveinek közreadása; remélhetőleg egy nagyobb lélegzetű elemző tanulmány megírásához is ösztönzést ad. PKITZ PÁL