Századok – 1969

Történeti irodalom - Labriola; Antonio: Tanulmányok a történelmi materializmusról (Ism. Pritz Pál) 146/I

146 TÖRTÉNETI IRODALOM ságtói, a fajelmélet nyílt vagy burkolt felelevenítésén keresztül Mamadou Dia antikommunista — a nyugattal kiegyező — „proletár nemzet" — elképzeléséig sok mindent magában foglal. K. N.-t a forradalmi tapasztalatok megóvták ennek a felfogásnak a következetes végigvitelétől, a fejlett szocialista országokat nem veszi egy kalap alá az imperializmussal, a szocialista országok létezését „önmagában is a neokolonialista rendszer kihívásának" (20.1.) tartja. A „nemzetközi osztályháború" így már nem vezet szükségszerűen világméretű összecsapáshoz, jól látja ugyanis, hogy az Afrika, Ázsia, Latin-Amerika — imperializmus ellentétpáron kívül, a nemzetközi erőviszonyok megváltozása a döntő tényező (279. 1.). Kiindulópontjának gyengesége azonban megnyilvánul abban, hogy a nemzetközi erőviszonyok megváltozását, ezzel a világháború elkerülését, „a világ jelenleg még neokolonista uralom alatt szenvedő részein élők" „erőteljes fellépésétől" várja. Ezzel függ össze az a félreértése is, amely szerint a neokolonializmust az imperializmus utolsó fokának, tehát egy fejlődési szakaszának véli, amiből valóban logikusan következnék, hogy mivel imperializmus egyenlő neokolonializmussal, az antikolonialista erők egyenlőek a „harmadik világgal", tehát a harmadik világ győzelme vet véget a kapitalizmusnak, amelynek belső ellentétei többé nem exportálhatók. Pedig a neokolonializmus nem más, mint az imperializmus megváltozott erőviszonyokhoz alkalmazkodó politikája. BALOGH ANDRÁS ANTONIO LABRIOLA: TANULMÁNYOK A TÖRTÉNELMI MATERIALIZMUSRÓL (Budapest, Kossuth Kiadó. 1966. 334 1.) ízléses kötetben, kitűnő fordításban, példás filológiai műgondda^ szerkesztettjegyzetelt kötetben jelentette meg a Kossuth Kiadó Antonio Labriola válogatott írásait. Labriola szellemi indulása, vándox-lása, majd a marxizmushoz való elérkezóse abból az olasz valóságból sarjadt, mely az egységes nemzeti állam létrejötte után a hatalmat a liberális nemesség ós a nagyburzsoázia osztályszövetségónek juttatta. A gazdasági élet ütemes fejlődését nehezítette a déli területek nyomora, a múlt számtalan csökevénye, az agrárkérdés megoldatlansága. A tőkés ipari fejlődós csak a század utolsó) évtizedére formálta meg a modern proletariátust, akkorra is csak az északi területeken. Ez magyarázza a marxizmus késői megjelenését, teszi érthetővé a kispolgári szocializmus hosszú életét, amelyen belül a bakunyinizmus gyakorolta a legnagyobb befolyást, hisz a carbonárik hazája különösen fogékony volt az anarchisták konspirátori szenvedélyének befogadására. Az I. Internacionálé megalakuló olasz szekciója Bakunyin csillagzata alatt működött, majd szakított a marxi Nemzetközi Munkásszövetsóggel. Azonban a kialakuló egységes állam viszonylag szóles demokratizmusa, a mind szegényebb rétegeket a politikai életbe bekapcsoló általános választójog az anarchizmus visszaszorítása irányába hatott, a marxista tanok mindjobban tért hódítottak, szilárd alapon nyugvó munkásszervezetek kezdtek kialakulni, s az 1892. évi genuai kongresszuson megalkották az egységes munkáspártot. A párt 1893-ban felvette az „Olasz Szocialista Párt" nevet. Az egységes párt létrejötte jótékony hatással volt a mozgalom fejlődésére, de továbbra is hatottak azok az okok-körülmények, amelyek az olasz munkásmozgalom sajátos arculatát kirajzolták. Az első és maradandó körülmény a nyomor. Pusztító hatását egyetlen döbbenetes adat is képes érzékeltetni: 1893-ban az újoncok 38%-a nem lett katona, mert nem órte el a kötelező 155( !) centiméteres testmagasságot. A kulturális nyomor hasonlóan fojtogató: a munkásság zöme nem tud olvasni, s a munkásmozgalmi vezetés kénytelen többnyire a szóbeli agitációra apellálni. így a megmozdulások hirtelen nagyranőnek, de ugyanolyan hirtelenül el is múlnak, s az egyes vezetők az átlagosnál lényegesen nagyobb befolyással rendelkeznek, a pártszervezetek gyorsan bomlóak, képlékenyek, ismeretlen a zárt szervezettség: a vezérek szinte pártszerű frakciókkal rendelkeznek. Az ország meglepően sok (21) egyetemmel rendelkezik, ezek szinte futószalagon gyártják a diplomás proletárokat. A demokratikus légkörben az értelmiségiek fogékonyak a szocialista eszmék befogadására, erre készteti őket szűk érvényesülési lehetőségük is; nagy számmal kapcsolódnak be a szocialista mozgalomba, és mivel a munkásság kulturális színvonala alacsony, döntő befolyásra tesznek szert a párt középső vezetésében is. A frakciózásra való kedvező lehetőség következtében és polgári-kispolgári indíttatásuknak megfelelően képtelenek a marxizmust igazi mivoltában értelmezni, elfogadni ós