Századok – 1969

Történeti irodalom - Pletnyeva; Sz. A.: Ot kocsevij k gorodam (Ism. Fodor István) 135/I

137 TÖRTÉNETI IRODALOM IX. századi bolgár kerámia között egyéb technológiai és formai különbségek is vannak. A szerző szerint a fazekaskorong Bizáncból, a Krímben letelepedett bizánci fazekasok révén, terjedt el a szaltovóiaknál, és talán a vonalas-hullámos díszítés is, mely gyakori ebben az időben a bizánci edényeken. A műveltség időrendjével foglalkozva, a korábbi munkákhoz hasonlóan, itt is felmerült a szokásos nehézség: az, hogy az évtizedekkel ezelőtt megállapított keltezés (VIII. század közepe—X. század eleje) annyira meggyőző, és az egész műveltség létezése oly rövid időt foglal magába (150 óv), hogy további kronológiai részletezése alig lehetséges. A problémát még növeli, hogy a sztyeppéi kultúrák a VIII — IX. században az Altájtól a Kárpátokig nagyjából egyforma változásokon mentek át, tehát hasztalan külső analógiákhoz fordulni, a mai kronológiai részletezéséhez a támpontokat magán a szaltovói kultúrán belül kell megtalálni. Erre a korrelációs módszer látszott a legcélravezetőbbnek, melyet a dmitrovói temető anyagán végzett el a szerző, három — egymástól elkülönülő — csoportra osztva azt (az első csoport: VIII. század vége—IX. század eleje; második: IX. század közepe; harmadik: IX. század második fele). A következő rész egy igen fontos problémával, a földművelés tárgyi emlékeivel foglalkozik, melyek fejlett földművelésről tanúskodnak. A nehéz csoroszlyás eke már valószínűleg kerékkel volt felszerelve. Könnyű ekéket is használtak, valószínűleg a minden évben szántott folyóparti földeken. A sarlók és kaszák mellett a szőlőmetszőkések az írott történeti források hitelességét bizonyítják, melyek a gabonatermelés mellett a szőlőművelést is megemlítik' a kazároknál. A kézműipar jelentős fejlettségéről tanúskodik egy kovácsmííhely teljes felszerelésének előkerülése. Minden joggal feltételezhetjük (s ezt, különösen a fazekasipar viszonylatában, a tények teljes mértékben megerősítik), hogy a szaltovói műveltség virágzásának idején a kialakuló városok (pl. Sarkéi) jelentős kézműipari centrumok is voltak, melyek nagy területeket láttak el készítményeikkel. Az állattenyésztés helyhez kötötté vált, amiről elsősorban a sertéstenyésztés tanúskodik, amely főleg az erdős sztyeppe vidékére jellemző, délen kevésbé, ami arra enged következtetni, hogy itt, a sztyeppes vidéken a vándorló állattartás, bizonyos mórtékben, továbbra is megőrizte jelentőségét. A szaltovói fegyverzettel kapcsolatban Pletnyeva a fegyver- ós övviselésből messzemenő társadalmi következtetéseket von le. A fegyverrel és övvel eltemetett férfiak nagy száma (a katakombás temetőkben kb. 50%) nagyszámú fegyverviselő rétegről tanúskodik. A hojrcosok „rangját" valószínűleg a velük eltemetett nyílvesszők száma jelzi. A szablyát minden bizonnyal nagy becsben tartották, örökölték is, csupán férfivá érett örökösök hiányában helyezték a halott mellé. Az újabb kutatások megerősítik Merpert régebbi megállapítását, mely szerint a szaltovóiak kizárólag lovon harcoltak. A városi temetőkben (Sarkelben) alig találunk fegyvert a sírmellékletek között, itt a lakosság zömét földművesek, állattenyésztők és kézművesek alkották. A szerző szerint az egész lakosság két osztályra tagozódott: az egyikbe a harcosok, a másikba a termelőmunkával foglalkozók tartoztak. Éles szociális és jogi határ választotta el őket egymástól (pl. az utóbbiak nem viselhettek fegyvert). Az első, minden bizonnyal uralkodó réteg sírjai jóval gazdagabbak, bár nem ritkák a szegényebb sírmellékletek sem. Sajnos, a gödrös temetkezések vizsgálatából nem vonhatunk le hasonló következtetéseket, mert itt egyáltalán nem temetkeztek fegyverrel. A sírokban talált amulettek és kultikus tárgyakból ítélve, egységes vallásról csupán a IX. század közepétől beszélhetünk, mikor a kazár uralkodó réteg felvette a zsidó vallást. Erőszakos hitterjesztő politikájuk következménye lehet, hogy ettől kezdve nem találunk amuletteket a temetők anyagában. A befejezésben a szerző arra a kérdésre igyekszik választ adni, hogy mi okozta azokat a nagy változásokat (az alánok kirajzása az Észak-Kaukázusból, a nomád bolgárok nagy részének földművelésre való áttérése), melyek a szaltovói kultúra kialakulásához vezettek. Az első okot az arab támadásoknak tulajdonítja, melyek a VIII. század 30-as éveiben kivetik az alánokat az Észak-Kaukázus középső vidékéről, ahol ekkor tűnnek el a katakombás temetkezések, majd a Don felső folyásánál jelennek meg a VIII. század közepe táján. Az arab támadásoknak azonban más eredményük is volt: a lakosság kifosztott része elvesztette gazdasági létalapját és kénytelen volt a gazdagabbak szolgálatába szegődni. A másik ok a belső gazdasági kényszer volt: a nemzetségfők kezükbe kaparintották a legelők ós az állatállomány nagy részét, minek következtében az elszegényedett nomádok, állatállományuk nem lóvén, földműveléssel kezdtek foglalkozni. (Amit valószínűleg földművelő északi szomszédaiktól tanultak.) A gazdasági ós szociális változások eredményeképpen a nemzetsógfőkből feudális vezetőréteg lett, tovább élt azonban a régi társadalom sok maradványa. A kazár „kettős királyság" a régi és az új társadalom kettősségének tükre.