Századok – 1969

Történeti irodalom - A magyar irodalom története 1772-től 1848-ig (Ism. Vörös Károly) 127/I

127 TÖRTÉNETI IRODALOM A könyv záró fejezete az ellenforradalom tanulságait összegezi. Ebben az utolsó fejezetben a szerző olyan kérdésekre is ráirányítja a figyelmet, amelyeket eddig csak érintett. Ilyen fontos kérdés: a két világrendszer léte és a közvetlen imperialista fegyveres támogatás kérdése, vagy az ellenforradalom kirobbanásában az ismert négy ok együttes fellépése, s az ellenforradalom alatt mindvégig tartó hatása. Molnár János könyve a marxista történetírás vaslogikájával tárja fel a történteket. A szerző lelkiismeretes adatfeltáró munkával, elmélyedt elemzéssel, a nyugati irodalomról nyújtott átfogó összegezéssel és éles bírálattal segít e bonyolult időszak megértésében és a tapasztalatok hasznosít ásában. PINTEK ISTVÁN A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1772-TÖL 1848-IG Szerkesztette Pándi Pál (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1965. 832 I.) (A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE III. KÖT.) 1 rodalomtörténetíi'ásunk nagyszabású vállalkozása irodalmunk története hat kötetes feldolgozásának III. kötetében az 1772—1849 közötti periódus irodalmát mutatja be. A kötet irodalmat és történelmet szoros egységben tekinteni kívánó szemléletét jól mutatja már a periodizálás is: a két főszakaszt az irodalminál tágabb, sajátosan történeti kategóriák határozzák meg: az 1772-től az 1820-as évekig terjedő főszakasz a felvilágosodás és a megújuló nemzeti mozgalom, — az utána következő, egészen 1849-ig, a reformtörekvések ós a forradalom és szabadságharc jegyében áll. Az így meghatározott főszakaszokon belül a kötet továbbtagolásra már irodalmi kategóriákat alkalmaz: az első periódusban az irodalmi felvilágosodást, majd a felvilágosodástól a romantikáig terjedő, a klasszicizmus kibontakozása és a romantikának konzervatív szellemű előkészítése által jellemzett korszakot, — a másodikban a kibontakozott romantikát, majd az attól a kritikai realizmusig és a népiességig vezető utat. Irodalmunk e kötetben tárgyalt korszakának kezdetén, a kötet konstrukciójában, művelődós- és irodalomtörténetünk első tudatosan világi eszmei mozgalma, a felvilágosodás áll. Mint az európai felvilágosodás jellegzetes változata, leginkább az idegen uralom alatt élt kelet-európai népek mozgalmaival rokon: közös vonásuk a felvilágosodás és nyelvművelés összefonódása a nemzeti lét védelme érdekében. Osztályalapja, ugyanúgy, mint majd a reformkor politikai eszméivel összefonódó romantikának is, a polgárosuló nemesség: az ebből adódó, különben a tárgyalt korszak egészére mindvégig és minden vonatkozásban jellemző belső ellentmondás most felbukkanva végig fogja kísérni az irodalom korabeli egész útját. Már az induláskor ez tükröződik a felvilágosodásban egymást keresztező ellentmondásos politikai és ízlésirányok feltorlódásában, a polgári nemzeti gondolatnak bizonyos, többnyire patriarchális népiességgel való összeszővődésében, melyből végül kibontakoznak az új műfajok, a líra vezetőszerepóvel, — hogy a század végén megjelenjenek a sajtó kezdetei és jelentkezzék a regényirodalom is. Mindez persze kezdetben még — a polgárosodás klasszikus társadalmi bázisának hiányában — különösen magán viseli a belső ellentmondások, félszegségek jegyeit. így első szakaszában még a klasszicizmus sem a polgári forradalom klasszicizmusa, és még csak közvetve, a líra korszerűsítésének szolgálatán át tart kapcsolatot a polgárosodással. S így juthat egyidejűleg jelentős szerephez a nemesi hagyományőrzés is, melyben ha megvan is a jogos nemzeti védekezés gesztusa, ez a polgárosulás ellen forduló nemesi érdekvédelemmel párosul. Ugyanúgy a meginduló szentimentalizmus is, mely később szinte észrevétlenül ömlött át a romantikába, s melynek mélyén a feudalizmus elleni érzelmi lázadás húzódik meg, még mindig számos nemesi vonással szövődik össze. Megfelelően azonban annak a lendületnek, melyet a polgárosodás a napoleoni háborúk terménykonjunktúrájától kap, az irodalomban a korábban egymásra torlódott, összefonódott fenti stílustörekvések a XIX. század első negyedében egyre inkább elkülönülő ízlésváltozatokra bomlanak, s mögöttük már kirajzolódnak a különböző társadalmi rétegek kontúrjai is. Közülük a nemesség egy szűkebb csoportja s a polgári értelmiség alkotja bázisát a klasszicizmus Kazinczy-vezette második hullámának, mely már a klasszicizmus esztétikai és etikai eszményeit teszi nyomatékossá, és ha így távolodik is a felvilágosodás eszméjének közvetlen képviseletétől, mégis, a polgárosodás lehetséges útját keresve, a korszerűsítés energiáit hordozza magában. Vele összefonódva jelentkezik a nyelvújítás,