Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1257/V–VI

1289 FOLYÓIB.ATSZEMLE vetkezett megújhodásában, ha a szakszervezetek jelentőségét nem becsüli le. A marxisták közül csak a kisebb létszámú SLP (Szocialista Munkáspárt) tájékozódott helyesebben. így az 1911—1914-es forrongás idején „új baloldal" jelentkezett, jórészt szindikalisták, akik — mint azt legjobban Tom Mann példázza — gyakran ugyancsak a marxi gondolatok helyességét vallották. Másfelől azonban éppen az angol munkásmozgalomnak ez az 1914 előtti húsz-harminc esztendős tapasztalata bizonyította, hogy Marxszal szemben sem a reformistáknak, sem az ultra-forradalmároknak (szindikalistáknak) nem volt igazuk, s a két áramlat következtetése azért volt- hibás, mert mindkettő abból a hipotézisből indult ki, hogy a kapitalizmus Nagy Britanniában hosszabb időre stabil marad. — DESMOND GREAVES: James Connolly 1868—1916 (173—177. l.)azEdinburghben született Conolly barmarosan a skót, s inéginkább az ír munkásmozgalom egyik legkiemelkedőbb munkásvezetője. Kezdetben a Szociáldemokrata Föderációhoz csatlakozott, ám szembekerült Hyndman szektarianizmusával és az ír tapasztalatok után az Egyesült.Államokban tett körútja során Daniel De Leon révén szindikalista hatás alá került, de az 1WW módszerei sem elégítették ki. 1910-ben visszatért Írországba és Larkinnal együttműködve ők lettek az új forradalmi ír munkásmozgalom vezetői, Connolly egyszerre küzdött az imperialistának ítélt első világháború ellen, az írek nemzeti függetlenségéért és a forradalmi célkitűzésekért, a szocializmusért, egészen a nevezetes 1916 húsvéti felkelésig, amely életét követelte. Greaves részletesebben foglalkozik Connolly internacionalizmusával, s azzal, milyen szálak kötötték a Lenin által is becsült forradalmár szocialistát a II. Internacionálóhoz, milyen élesen lépett fel az anarchisták és reformisták ellen az 1890-es évek vitáiban, milyen nagy jelentőséget tulajdonított a stuttgarti ós bázeli határozatoknak. Az elméleti viták megítélésénél egyéni álláspontot foglalt el. Részint a De Leon-féle magatartás ellen lázadva „kevesebb elméletet és több harcot" követelt, másfelől azonban ő maga is szívesen foglalkozott elméleti kérdésekkel, mindenekelőtt a nemzeti mozgalom és az internacionalizmus, az osztályharc öszszefüggéseivel.—BETTY SINCLAIR: James Connolly, a szakszerveti vezető (177—183. 1.) a belfasti szakszervezeti tanács titkára Connollyról írott cikkében egyfelől részletesen kimutatja, milyen benyomások érték a korai angol és amerikai szakszervezeti mozgalomban, hogyan vált az 1910-es években az ír szakszervezeti összefogás legbefolyásosabb, legsikeresebb szervezőjévé, milyen fontosnak tartotta, hogy a munkások belső megosztottságát felszámolja, s 1911—1914 között e téren milyen eredményeket ért el. 1914-ben elkeserítette Connollyt, mikor azt tapasztalta, hogy az angol szakszervezetek kormányuk segítségére siettek. Connollyt nem lehet úgy ünnepelni, hogy egyszersmind tanításait elfelejtik: Írországnak jelenleg mindkét felében túlságosan kiáltóak a szociális ellentétek, rosszak a szociálpolitikai intézmények ahhoz, hogy szavai ne legyenek még ma is erjesztőek. —- A. RAFTERY: ,,Labour in Irish History" (183—187. 1.). Az ír Munkáspárt lapjának, az Irish Socialistnak a szerkesztője rövid ismertetőt nyújt az olvasóknak Connolly történeti munkájáról, a „Labour in Irish History"-ról (A munkásság az ír történelemben). Connolly e nagyobb lélegzetű munkájában nemcsak az angol történeti felfogással vitázik, hanem az ír polgári koncepcióval is, amely elsősorban az alkotmányos és parlamentáris sérelmeket látta meg, s ugyanilyen eszközökkel kívánt eredményeket elérni. Connolly e művében nemcsak a szociális mozzanatokat, dolgozta fel, hanem a nyelvi és vallási problémákkal is foglalkozott, s hangsúlyozta a tömegek történelemformáló szerepét, végül részletesen kimutatta a szocializmus írországi gyökereit, amelyek az 1820—30-as évekig nyúlnak vissza. Végül a szerző összeveti a századeleji írországi szociális viszonyokat (amelyekről Connolly adott képet) a maiakkal, s megállapítja, hogy az előrehaladás igen lassú, sőt szokszor lényegtelen. — J. THE ENGLISH HISTORICAL REVIEW 1968. 328. (júl.) sz. — ELEANOR SEARLE: A Battle apátság és a kiváltságok : a hamisított oklevelek (449—480. 1.) „az angol diplomatika történetének egyik legrejtélyesebb problémáját", a Hódító Vilmos által alapított ős az angol—normann korszakban az egyik legtöbb kiváltságot élvező apátság okleveleit veszi számba 1215-ig. Bemutatja a hamisítások okait és kategóriáit és közöl tizenhárom fontos oklevelet. — ALAN G. R. SMITH: A Cecil-család titkársága, 1580—1612 körül (481—504. 1.) rámutat arra, hogy Lord Burghley (William Cecil), majd fia, Earl of Salisbury képzett emberekből álló titkárságának vizsgálata adatokkal szolgál a korabeli kormánygépezet működéséről. A titkárok közül töb.b később jelentős politikai szerephez jutott — J. J. N. PALMER: Anglia és a nagy nyugati egyházszakadás, 1388—1399 (516—522. 1.) bemutatja II. Richárd a két pápa közötti közvetítő törekvéseinek összefüggését az angol—fran-23 Századok 1969/5—6