Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1257/V–VI

1282 FOLYÓIB.ATSZEMLE térő voltára, s az elméleti analízisek történeti kialakulására — ezek között elsősorban Merrheim szerepére. — TIHOMIR MARKOVITCH: AZ ipari ciklusok Franciaországban. Az évi indexek előzetes feldolgozása és az ipari termelés a XIX. században (11—41. 1.) reflektál a módszertani problémákra, megállapítja, hogy az ipari ciklusokkal egyidejűleg a mezőgazdaság helyzetét is össze kell vetni, s áttekintést nyújt, hogy a mezőgazdasági termelésre vonatkozóan milyen évekből milyen adatok állnak rendelkezésére. Ezekután rövid összefoglalókat ad a statisztikai adatok elemzésére támaszkodva az 1799, 1825, 1833, 1839, 1848, 1858, 1804, 1870, 1884, 1899. évi válságokról. Nem korlátozza vizsgálói lását a meghatározott év válságára, hanem kitekintést ad az egész ciklus alakulására. A tanulmányt a szerző táblázatokkal egészíti ki, az ipari termelés, kereskedelem, hitelélet, külkereskedelem alakulásáról. — JEAN LHOMME: A francia munkisok vásárlóképessége egy évszázad alatt: 1840—1940 (41—71. 1.) a hasonló típusú kutatások módszertani problémáinak megvilágítása után elsőként a pénzügyi stabilitás korszakát tárgyalja 1840—• 1914 között. E korszakot több alperiódusra bontva megállapítja: 1840—1856 között a vásárlóképesség csökkent, mivel a nominálbérek alig változtak, míg a létfenntartási költségek emelkedtek, de az első valamivel gyorsabban, így az életszint is javult. 1871—1882 között ez a tendencia még fokozódott, 1882—1905 között a tendencia csökkent, majd 1905—1914 között ellenkező előjelre vált, s a létfenntartási költségek gyorsabb emelkedésével a nominálbérek növekedése nem tart lépést. E folyamatot, amit a szerző táblázatokkal és grafikonokkal is szemléltet, szakítja félbe a világháború. Az 1914— 1918-as korszakot külön nem vizsgálja, s átlép a következő nagyobb korszakba, a „pénzügyi bizonytalanság" 1919—1939 húszéves periódusába, amelyen belül két szakaszt különböztetett meg, s ezek között 1931-ben húzza meg a cezúrát. Az egész korszakra a végösszeg kiszámításánál figyelembe kell venni az állandó munkanélküliséget. Ismerteti a különféle szerzők (köztük Kuczynski ós Fourastié) számításait, táblázatokat ós grafikonokat mellékel a korszak jobb áttekintésére, részletesen foglalkozik a munkanélküliek helyzetének statisztikai feldolgozásával, majd azzal, hogy mennyiben lehet összképet kialakítani a munkások helyzetéről. — JACQUES ROUGERIE: Megjegyzések a XIX. századi párizsi bérek történeti alakulásához (71— 109. 1.) az archívumokra és a feldolgozó irodalomra egyaránt támaszkodva behatóan tanulmányozza a XIX. század első felében a különféle foglalkozású munkások béreinek alakulását. Kitér a nominál- és reálbérek, a párizsi ós vidéki munkások béreinek, a hivatalos statisztikák és a munkások saját felméréseinek ellentmondásaira, s mindezt összeveti az ipari termelés alakulásával, a gazdasági fellendülés meglétével, avagy hiányával. Hasonló eljárással dolgozza fel a XIX. sz. második felének problémáit is, majd kutatási eredményeit táblázatokban összegezi. — MICHELLE PERROT: Sztrájkok, sztrájkolok és a konjunktúra. В égi problémák és új feldolgozások (109—125. 1.) mindenekelőtt módszertani problémákat tisztáz, s a Munkaügyi Hivatal statisztikáit jellemzi, majd felhívja a figyelmet, hogy a különféle összefüggéseket végül egybevetve kell tanulmányozni. Külön alfejezetben vizsgálja a sztrájkokat az 1860—1906-os statisztikák tükrében, ezen belül a sikeres és a megbukott sztrájkokat. Analizálja a sztrájkok és a gazfiasági ciklusok összefüggését, majd kísérletet tesz arra, hogy a sztrájkolók „gazdasági pszichológiájáról" is áttekintést nyújtson. — MADELEINE GUILBERT: A nők alkalmazása az iparban, és jelenlétük a szakszervezeti akcióknál 1911 előtt (125—143. 1.) hangsúlyozza, hogy a női munkaerőt az 1880—1890-es években ismét nagyobb mórtékben alkalmazták (a papíriparban 20%, a textilben 45, egyes részlegekben még magasabb volt a nők aránya), s abszolút számokban is jelentősen nőtt az ipari munkásnők alkalmazása. A szakszervezetek e tendenciát felismerve mind nagyobb figyelmet fordítottak a munkásnők helyzetének elemzésére, ugyanakkor azonban a nők maguk kevésbé aktívan kapcsolódtak a szakszervezetek munkájába, kevés a szakszervezeti aktivisták száma, s a szakszervezeti kongresszusokon is kevés a nőküldött (mindezt a szerző történetileg ós statisztikák alapján mutatja ki). — CHRISTIAN GRAS: Merrheim és a kapitalizmus (143—163. 1.). Merrheim 1914 előtt a vasas szakszervezet titkára ós a szakszervezeti központi vezetőség befolyásos vezetője, 1914 után a háborúellenes kisebbség vezéralakja, számos eredeti munkát jelentetett meg a francia vasiparról és már 1914 előtt felfigyelt a trösztök jelentkezésére, az ipari monopóliumok kialakulására. Mindig tüzetesen vizsgálta a statisztikai jelentéseket, a gazdasági adatokat, s a szakszervezetek Párizsban ós vidéken (nemcsak vasasok) tanácsért fordultak hozzá, mikor szervezetük politikáját az elkövetkező periódusra ki akarták jelölni, avagy sztrájkok meghirdetését mórlegelték. Gras részletesen elemzi Merrheim tudományos és mozgalmi szervezeti