Századok – 1969

Történeti irodalom - Isztorija i isztoriki (Ism. Niederhauser Emil) 1226/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1229 nyilvánuló konzervativizmusát még amerikai liberális történészek is bírálják. Ja. I. Draznyinasz: A Párizsi Kommün alapjainak problémája a mai történeti irodalomban (274—309. 1.) rámutat arra, hogy a Kommünt igyekszenek kirekeszteni a forradalmi mozgalmak történetéből. Palmer és Godechot koncepciója szerint a nagy francia forradalom nem burzsoá, hanem általános forradalom volt, sőt 1789—1848 közt voltaképpen egy nagy forradalmi korszakról van szó, 1905—1917 pedig a másik forradalmi korszak. Mások viszont a Kommün proletár jellegét puszta legendának tartják. Pedig még a francia tankönyvek is elismerik szocialista jellegét. Előtörténete iránt azért érdeklődnek, hogy azt bizonyíthassák: a Kommün az előző korszak utolsó fellobbanása, nem pedig egy új korszak előhírnöke. Elsősorban a háború óta megjelent munkákat számbavéve Draznyinasz vigy látja, hogy a legtöbb szerző véleménye szerint a Kommün nem volt szükségszerű és indokolt. Még a Kommiinnel rokonszenvező Guillemin sem ismeri fel szocialista jellegét. Egyesek a kispolgárság művének tartják. Ebben az esetben viszont érthetetlen volna a kegyetlen leszámolás a résztvevőkkel. Mások a háborús vereség, az ostrom hatását, pszichológiai tényezőket hoznak fel az események megmagyarázására. G. Bourgin, aki már 1939-ben írt a Kommünről, újabb könyvében visszalépett akkori álláspontjához képest, nem proletár mozgalmat lát a Kommünben, és sokféle okkal magyarázza létrejöttét. Cole úgy véli, hogy a Kommün nem haladta meg a régi francia forradalmi hagyományokat. Draznyinasz szembeállítja ezekkel a véleményekkel a kommün marxista értékelését. A következő részben Lomonoszov halálának 200. évfordulója kapcsán E. K. Putniny: M. V. Lomonoszov és az antik történetírás (310—325. 1.) részletesen idézve Lomonoszov történeti munkáiból azt bizonyítja, hogy Lomonoszov a szláv ok és az orosz állam eredetével kapcsolatban fordult az ókori szerzőkhöz, hogy cáfolhassa a normann elméletet . A Rusz elnevezést a roxolánokkal hozta kapcsolatba, a médeket is a szlávok őseinek tartja, a venedek, a szlávok ősei Ázsiából vándoroltak Európába, ahol folyamatosan terjeszkedtek. Prokopioszt és Jordaneszt is sokat idézi Lomonoszov (utóbbit Putnyin Lomonoszovot követően Jornandnak nevezi). Ruriknak Augustustól való származtatását Putniny is igazolhatatlan hipotézisnek tartja. Lomonoszovban látja a demokratikus orosz történetszemlélet első alapvetését. Putniny arra szorítkozik, hogy ismertesse Lomonoszov állásfoglalását az antik szerzőkkel kapcsolatban. Szükséges lett volna, hogy néhány megjegyzésen túlmenően alaposabban is megbírálja Lomonoszov állásfoglalását, amelyben nyilvánvalóan sok a tévedés és naivság. Történészek ós munkáik a címe a következő résznek. Ebben A. V. Jefimov: Sz. M. Szolovjov mint a nemzetközi kapcsolatok történésze (326—343. 1.) a jelentős burzsoá történész I. Sándorról szóló monográfiájával kapcsolatban elemzi, hogyan ábrázolta a korszak nemzetközi viszonyait. Felfogása az antibonapartista francia szerzők álláspontjához áll a legközelebb. A forradalmi demokraták történetszemlélete is hatott rá, olykor meglátja az események dialektikáját. Hangsúlyozza Oroszország döntő szerepét a korszakban. Az egyes népeket egyéniségekként látja, még pszichológiai jellemzést is ad róluk. A földrajzi és etnográfiai tényező szerepéről helytelen elképzelése volt. M. A. Zaborov: A keresztes hadjáratok tanulmányozásának történetéből a hazai középkorkutatásában (344—359. 1.) O. A. Dobias-Rozsgyesztvenszkajának a pótervári felső leányiskolában 1911 és 1914 közt tartott előadását ismerteti a fennmaradt kézirat alapján. Az előadássorozat egyes részeit a szerző annak idején megjelentette, így az egész kiadására nem került sor. A széles alapvetéssel, beható forráselemzéssel készült előadás mutatja az 1911-ben külföldi tanulmányútjáról hazatért szerző beható ismereteit a kérdés külföldi forrásanyaga és irodalma terén. Pozitivista módszertana, amely számos egyenrangú tényező együtthatásából magyarázza a hadjáratokat, megakadályozta a szerzőt az alapvető okok felismerésében, bár a parasztok hadjáratával kapcsolatban elismeri a nehéz gazdasági helyzet hatását. Az ideológiát az alappal összekötő szálakat nem látja. A források elemzésében többhelyt túlmegy a korábbi irodalom megállapításain, egyéni véleményt tud formálni. A századfordulónak a kérdéssel foglalkozó történészeit formális jegyek alapján csoportosítja, nem ismeri fel, milyen tényezők határozták meg koncepcióikat, de néhány jól sikerült arcképet tud adni róluk. Áz előadás egészében kora színvonalán állt. Az utolsó rész szovjet történészek munkásságának bibliográfiáját adja, a munkák megjelenésének sorrendjében, rövid bevezetőkkel. V. V. Altman Vlagyimir Mihajlovics Hvosztov munkásságáról ad képet 60. születésnapja alkalmából, elsősorban a nemzetközi kapcsolatok kutatóját látja benne. Az N. Ja. Krajnyina és P. V. Pronyina által összeállított bibliográfia (360—374. 1.) a Hvosztov akadémikus életművével foglalkozó irodalmat is közli. Ugyancsak a 60. születésnap alkalmából mutatja be V. G. Veher Borisz Fjodorovies Porsnyev munkásságát, M. N. Szokolova által összeállított bibliográfiája