Századok – 1969

Történeti irodalom - Ocserki isztorii isztoricseszkoj nauki v SzSzSzR (Ism. Menyhárt Lajos) 1230/V–VI

1230 TÖRTÉNETI IRODALOM 1230 bevezetőjeként (376—386. 1.), különösen a francia népi mozgabnak kutatásában elért eredményeit emelve ki. A. O. Szluckij Grigorij Szamojlovics Fridland (1896—1936) életművét ismerteti, a bibliográfiát F. N. Kudrjavcev és V.l. Mengyehzon állította össze (387—398. 1.). Fridland elméleti és módszertani kérdésekkel is foglalkozott, nagy szerepe volt a marxizmus győzelemre juttatásában. Legtöbb munkája a nagy francia forradalom egyes kérdéseit világította meg. A tanulmánykötet természetesen nagyrészt más irányú munkálatok historiográfiai melléktermékeit közli, s így tematikájában igen sokoldalú, az egyes tanulmányok módszere is sokszor különböző. Historiográfiai szempontból különösen az első, a negyedik és ötödik, ill. részben a második rész tanulmányai fontosak, és igen hasznos segédeszközt jelentenek az utolsó rész bibliográfiai összeállításai. A harmadik rész tanulmányai viszont jóval szélesebben értelmezik a historiográfia fogalmát, többnyire nemcsak szakmabelieknek, hanem egyéb társadalomtudományi ágak képviselőinek a munkásságát is bevonják az elemzésbe. Ez az értelmezés persze lehetővé teszi a történeti nézetek osztálygyökereinek pontosabb elemzését, de sokszor éppen a szaktörtónészek koncepcióinak az elemzésére jut a legkevesebb hely. Holott a burzsoá történettudománnyal folytatott ideológiai vitában éppen a szűkebb értelemben vett szakmabeliek értékelése volna az érdekesebb és fontosabb. Remélhetőleg a sorozat következő kötetei ebben az irányban mélyítik el a megkezdett munkát. NIEDERHATTSER EMIL OCSERKI ISZTORII ISZTORICSESZKOJ NAUKI V SZSZSZR (Red. M.V. Necskina. M. 1966. 853 1.) A SZOVJETUNIÓBELI TÖRTÉNETTUDOMÁNY VÁZLATOS TÖRTÉNETE IV. K. A szovjet történettudomány elismert művelőiből alakított munkaközösség újabb szintézist jelentetett meg, folytatva a monumentális vállalkozást. A sorozat negyedik kötete a marxista szovjet történetírás kibontakozásának folyamatát ábrázolja. A könyv két nagyobb tartalmi egységre tagolható. Az elsőben a szovjet történettudomány szubjektív és objektív feltóteleit sorakoztatják fel a szerzők, míg a kötet második felében a kezdeti eredményekről kapunk jól megrajzolt képet. Az első fejezet V. I. Leninnek a történettudományban játszott — az előző, harmadik kötetben is már értékelt — szerepót elemzi. Hangsúlyozza, hogy Lenin a gazdaságitársadalmi és politikai folyamatokat történetiségükben szemlélte, így a szocialista forradalom győzelme után írott munkái is bőségesen tartalmaznak olyan megállapításokat, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak a történelmi materializmus módszereinek továbbfejlesztésével azok térhódításához. A fejezet szerzője sorra veszi Lenin 1917 utáni írásait és kiemeli azokból a történettudomány szempontjából fontos elvi, módszertani megállapításokat. Hangsúlyozza pl., hogy Lenin az ősközösségi társadalom történetérőt adott értékelésével fellépett annak a kommunizmussal való kispolgári azonosítása ellen. Legjelentősebbek természetesen az 1917-es forradalomról, a szocializmus Oroszországban történő felépítéséről szóló írásai. Ezekben dolgozta ki a proletárdiktatúra elméletét, tárta fel a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet néhány fontos kérdését, mindenekelőtt a társadalmi formáció és a különböző termelési módok (ukládok) kapcsolatának tisztázásával. Figyelemreméltó a fejezet szerzőjének az a törekvése, hogy nem a kiforrott történelmi materializmus jegyeit keresi Lenin munkáiban, hanem a Lenin által tett konkrét történeti megállapításokból igyekszik kielemezni, hogyan és mennyiben jelentették azok a marxista történetfelfogás továbbfejlesztését. Lenin tevékenységének kétségtelenül ez az értékesebb oldala, bár látnunk kell Vlagyimir Iljics írásainak komoly forrásértékét is, amelyre a szerző érzésünk szerint nem fordít kellő figyelmet. A következő fejezet arról a küzdelemről ad számot, amely az 192Ö-as évek folyamán a szovjet történetíráson belül a marxista és a különböző burzsoá-kispolgári irányzatok között ment végbe, s amely végül is kitermelte a szovjet marxista történészek első nemzedékét. Ebben a korszakban emeltek tétellé a klasszikusok műveiből jó néhány megállapítást, ami az adott pillanatban alkalmasint még a történelmi materializmus rendszerré formálódását, a történetírói álláspontok, árnyalatok egyértelműbb elhatárolását biztosította, de az 1930-as években nem egy esetben dogmává sekélyesült. Mint az a fejezetből kitűnik, a korábbi időszak történészei közül a legjobbak többsége megértette