Századok – 1969

Történeti irodalom - Isztorija i isztoriki (Ism. Niederhauser Emil) 1226/V–VI

1228 TÖltTÉXETI IßODALOM ennek ellenére több hibát követett el, tévesen tulajdonított Marxnak egyes cikkeket, másokat rövidített formában adott közre. Már az anyaggyűjtés közben több cikkben foglalkozott Marx életével, ezek később szinte változatlanul kerültek be az életrajzba. Az egész biográfia polémikus élű, Marx életművének meghainisítói ellen irányul, de maga is több esetben helytelenül látja Marx szerepét, nem tudja megmagyarázni Lassalle-lal való szembeállását, nem látja világosan az ideológiai harc szerepét az 1. Internacionáléban, Bakunyint védelmezi Marx támadásaival szemben, amelyeket csak egyéni indítékúaknak tart. Marx 1848-as cikkeinek jelentőségét sem tudta felismerni. Helytelenül látja Marxnak a német munkásmozgalomhoz fűződő viszonyát, Schweitzer szerinte nem volt szektás. A Marx-életrajz pozitívuma, hogy életszerű képet fest Marxról, úgy mutatja be, mint született vezért, akiből nem hiányzott a tudós indokolt hiúsága sem, de mégsem engedett teret a személyi kultusznak. Az életrajz pozitív és negatív vonásait Obolenszkaja jól elemzi, de nem mutatja meg eléggé, hogyan függtek ezek össze Mehring személyes fejlődésével. M. M. Karlinyer : Az angol imperializmus és ideológiája a mai burzsoá és reformista irodalom megvilágításában (193—244. 1.) az angol századforduló értékelésében több irányzatot különböztet meg, egyesek úgy látják, hogy ekkor alakult át Anglia jóléti állammá, mások szerint ez már korábban bekövetkezett, sőt vannak, akik egyenesen az imperializmus apológiájára használják fel ennek a korszaknak a tárgyalását. A whig iskolához közel álló történészek azt állítják, hogy az imperializmus ellenkezijt a kapitalizmus lényegével. Mások vallásnak tekintik, vagy egyszerűen azonosít ják az imperializmust a területi terjeszkedéssel. Ügy látják, hogy a tömegek is hívei voltak. Az imperializmus lenini elméletét nem tagadják, hanem meghamisítják, nem mutatják meg gazdasági vonatkozásait. Nem látják a különbséget Lenin ós R. Luxemburg felfogása közt, vagy Leninét azonosítják Hilferdingével. Egyesek a lenini elméletet kizárólag az oroszországi viszonyokból magyarázzák. Mások azonosítják a finánctőkóvel, mások meg éppen tagadják a bankok szerepét. A reformisták a tőkekivitel fokozását a vállalkozók pszichológiai motívumaival magyarázzák. Hobsonnal is azonosítják a lenini elméletet, vagy legfeljebb úgy tekintik, mint ahobsoni felfogás továbbfejlesztését. A manchesteri nagyburzsoázia és az imporializmusellenes kispolgárság ideológiáját azonosnak tekintik. Mások az imperializmus lényegét a gyarmati rendszerben látják, s ezért azt állít ják, hogy manapság már nem lehet imperializmusról beszélni. A legtöbben a manchesterizmust védelmezik. Az imperializmus véleményük szerint nem megosztotta a munkásosztályt, hanem „integrálta a nemzetbe". Élesen tagadják éppen azt a lenini megállapítást, hogy a szociál-imperializmus célja a munkásosztály megosztása. V. L. Malkov: John Commons és a wisconsini iskola (245—273. 1.) az amerikai munkásmozgalom történetének burzsoá felfogásában ma is uralkodó iskola kialakulását mutatja be, ez az iskola az amerikai munkásmozgalom történetéről írt összefoglalásban (ennek első kötetei 1918-ban jelentek meg) a tőkések ós munkások alapvető érdekazonosságát hangoztatja. Az iskola megalapítója eredetileg nyomdász volt, részt vett a keresztényszocialista mozgalomban, s ez egyideig nehezítette is karrierjét. A német történeti iskola (Schmoller stb.) hatása alatt állt. Tőkés és munkás ellentétében csak piac és munka ellentótét látta, amely a kapitalizmus kibontakozásával párhuzamosan csökken. A munkás érdeke a külföldi konkurrencia kizárása a munkaerő piacáról. Az amerikai munkásmozgalom kivételes helyzetben van, ennek okai: a szabad föld megléte, a belső piac gyors fejlődése, a bevándorlók nagy száma, az általános választójog megléte. Malkov szerint ezeket a tényezőket valóban nem szabad lebecsülni, de túlértékelésük is helytelen. Commons arra is utalt, hogy a sok állam megléte az USA szervezetén belül megakadályozza országos egység kialakulását a munkásosztály soraiban. Általában is erősen hangsúlyozza az állam szerepét. Az 1920-as években az ekkor már egyetemi katedrához jutott Commons helyszíni megfigyelések alapján tett javaslatokat az „ipari béke" megvalósítására. Tagadta a munkásosztály elnyomorodását, hangsúlyozta a gyári törvényhozás fontosságát. 1928-ban Commons tanítványa, Perlman „A munkásmozgalom elmélete" címen jelentetett meg teljesen konzervatív felfogású könyvet, ebben a marxistákat azzal vádolta, hogy elvont spekulációkba bocsátkoznak. Elvetette az értelmiség részvételét a munkásmozgalomban. Véleménye szerint szakszervezet és marxizmus kizárják egymást. Az amerikai középosztály ragaszkodása a magántulajdonhoz a kollektivista elgondolások alapvető akadálya. Az amerikai munkások szerinte nem fogadják el a gazdasági és társadalmi egyenlőség gondolatát, csak szűk egyéni érdekeikkel törődnek. Ha olykor antikapitalista jelszavakat követnek, ez csak néhány ember kitalálása. Malkov néhány ellenpéldát hoz fel, ahol tömeges fellépésekre került sor, de maga is úgy látja, hogy az amerikai munkásmozgalmon belüli reális erőviszonyok felmérése további elmélyült kutatások feladata. Az 1945 utáni fejlődés azt mutatja, hogy az amerikai munkások apolitikus felfogása tarthatatlan, a munkabér kérdése is egyre inkább politikummá válik. A wisconsini iskolának különösen Perlman munkájában meg-