Századok – 1969

Történeti irodalom - Isztorija i isztoriki (Ism. Niederhauser Emil) 1226/V–VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1227 a jakobinusok a birtokos parasztságot támogatták. Az ipari fejlődés kérdéseit kevéssé méltatták figyelemre. Az osztályharc eseményei közül különösen a jakobinus diktatúra korszakával foglalkoztak, sokat írtak egyes vezető forradalmárokról. De Fridland Marat szerepét túlbecsülte, a tökéletes forradalmi tömegvezért látta benne. Az ideológiai előzményekkel Volgin foglalkozott sokat. Nem-marxista történészek is írtak ebben a korszakban a francia forradalommal kapcsolatos kérdésekről (N. I. Karejev pl.). A korszak végén Volgin ós Tarle szerkesztésében nagy összefoglaló kiadvány is készült el a forradalomról, de kiadására a háború kitörése miatt már nem került sor. M. A. Alpatov: Mit tudott a követi prikaz Nyugat-Európáról a XVII. század második felében (89—129. 1.) a követi jelentések elemzéséből megállapítja, hogy ezekben a jelentésekben két tendencia tükröződik: a jelentéseket készítő írnokok demokratikus irányzatot képviseltek, a bojári vezetők viszont ezeket reakciós szellemben módosították. A követi jelentések beszámoltak egyes nyugati országok gazdasági helyzetéről. Politikai téren a monarchikus elvektől való eltérés megnemórtést, sőt rosszallást váltott ki a követekből, ezt látjuk a Lengyelországban vagy Velencében járt követek jelentéseiből. G. Sz. Dohturov 1645—46-ban Angliában járt, a parlament oldaláról szemlélte az eseményeket. A nemzetközi kapcsolatokról is sokszor esik szó ezekben a jelentésekben. A kérdés historiográfiai érdekessége, hogy ezek a jelentések nyújtották a nyersanyagot a korabeli és későbbi orosz történetírás számára. A külföldi historiográfiát tárgyaló legterjedelmesebb harmadik részben A. L. Goldberg: „Európa" fogalmának kialakulása és tartalma a XVI—XVII. századi nyugateurópai történetírásban (130—147. 1.) a mai nyugati Európa-fogalmat bírálva, amely csak Nyugat-Európát tartja szem előtt, politikai okokból, rámutat arra, hogy a középkor óta Európát a keresztény világgal azonosították. Amikor a reformáció idején az európai államok közti ellentétek kiéleződnek, a fogalom tartalma változik. De, az ókori auktorokat követve, Sarmatiát, vagyis a Visztulától és a Kárpátoktól keletre eső területet ugyancsak beleértették Európába, hiszen az ókorban is két Sarmatiát, európait és ázsiait emlegettek. A politikai publicisztika általában beleértette Oroszországot is Európába, még ha barbárnak is tartotta. A törökök elleni háborúkba mindig be akarták vonni az orosz államot is. A humanista történetírás a XVI. században még alig emelíti Oroszországot, de a XVII. századi történetírás ugyancsak Európa részének tekintette. A mai kísérletek tehát, hogy Oroszországot szembeállítsák Európával, történetileg is megalapozatlanok. A. Ja. Sevelenko: Uj jelenségek a gazdasági és társadalmi problémákkal foglalkozó háború utáni francia burzsoá történetírásban (148—172. 1.) ismerteti, milyen kollektív kutatások folynak ezen a téren, milyen sok intézmény foglalkozik ilyen kérdésekkel. Az egyéb társadalomtudományi munkák is tartalmaznak általában történeti bevezetéseket. Nagy terjedelmű sorozatok (pl. a Que sais-je?) foglalkoznak szélesebb közönség számára ilyen kérdésekkel. Erősen hangoztatják a történeti földrajz fontosságát. A politikai eseményekről ez az irányzat jóformán nem vesz tudomást, ami épp oly veszélyes véglet,, mint a gazdasági tényező figyelmen kívül hagyása. Nagyjából három irányzat különböztethető meg, egy a nagyburzsoázia érdekeit képviselő, részben gaulleista irányzat, egy középburzsoá, amely liberális vagy radikális, és egy kispolgári, amely korlátozottan szocialistának tekinthető. Az első irányzat hívei a közös piac szempontjából vizsgálják témáikat. Azok viszont, akik a nemzetközi összefüggéseket elhanyagolják, az erős államhatalommal magyarázzák az eredményeket. Régine Pernoud a burzsoáziát azonosítja a harmadik renddel, de ezen belül nem ismer ellentóteket. A radikálisabbak ettől balra helyezkednek el, de a jövőben nem találnak helyet a kommunizmus számára. Ide sorolható az 1900-as évek óta proudhonista elveket valló Augó-Laribé, aki a mezőgazdasági forradalomról szóló könyvében elismeri ugyan a kolhozrendszer előnyeit, de nem ebben látja a jövőt. Az utópista Fourastió tervgazdálkodást kíván a kapitalizmus megmentésére. Van sok találó megfigyelése, de a fejlődós végcélját a természet feletti uralomban és az általános jólétben látja, nem bizonyos társadalmi rend megteremtésében. A gazdasági tervezést világmóretekben óhajtja megvalósítani. Igényli ugyan a szocializmus győzelmét, de ennek számos variánsát ismeri. A vonatkozó munkák igyekszenek a múltat összekapcsolni a jövővel, ezért sokszor összevetik a mai hazai helyzetet a Szovjetunió fejlődésével. Általában jellemző törekvésük, hogy az egzakt tudományok módszereit igyekszenek alkalmazni. Kár, hogy Sevelenko nagyrészt nem a kifejezetten történeti munkákat elemzi, hanem egyéb társadalomtudományi műveket, érdemes lett volna az Annales körének szorosabban vett történetírói tevékenységét részletesebben megvizsgálni. Sz. V. Obolenszkaja: Franz Mehring — Karl Marx életrajzírója (173—192. 1.) fejlődésében mutatja be Mehring felfogásának alakulását. A munkásmozgalomhoz való csatlakozása előtt is már nagy tisztelettel tekintett Marxra. Később széleskörű adatgyűjtést folytatott életrajza megírásához. A Marx-hagyaték három kötetének a kiadása során 19*