Századok – 1969
A Történelmi Társulat és a századok múltjából - Glatz Ferenc: Klebelsberg tudománypolitikai programja és a magyar történettudomány 1176/V–VI
1186 GLATZ FERENC zados korszak történelmi emlékeit. „Pedig a XVIII. század folyamán és a XIX. század első felében a korábbi meddő háborúk és felekezeti villongások helyébe közjogi, kulturális és közgazdasági törekvések léptek, melyek mai közéletünk közvetlen előzményei s melyeknek ismerete nélkül viszonyaink és számos intézményünk igazán meg sem érthetők." Fel kell dolgozni a török kiűzését követő időszakot, Kollonics Einrichtungswerkjét, a Mária Terézia és II. József alatti telepítéseket, „ami mellett kicsiséggé törpül, amit telepítési téren a kiegyezés óta tettünk", a „neoacquistica commissio munkássága, mely megvetette mai földbirtokviszonyainknak alapjait", a jobbágyság helyzetének javítására tett intézkedések, az országgyűlési bizottságok 1823—48 közötti munkálkodásait. Az analógiákat—a XVIII. századi és a dualizmuskori telepítéseket, a jobbágyintózkedéseket — azért idézi, hogy ezzel hangsúlyt adjon kiindulópontjának: a múlt történései és a jelen problémái között mennyi kapcsolódás van. Ezeket a korokat azért kell kutatni, mert „mai közéletünk közvetlen előzményei". Azért kell napvilágra hozni forrásanyagukat, s ellátni megfelelő bevezetőkkel — „melyek a kiadott forrásokat kerek gondolatkörré foglalják össze s történelmünk egészébe beillesztik" —, mert az nem egyszerűen a múlt megelevenítését jelenti, hanein a múltból a jelenbe vezető út felrajzolását is. E könyveknek nemcsak a tudósok, „hanem közgazdáink és politikusaink is hasznát látnák". Ahogy a történeti munkának legfőbb érdeme a múlt kérdéseinek jelenbe való kifejlődését vázolni, úgy „az államiratnak ós a politikai beszédnek is a maga szépségét éppen az aktuális eseményeknek a történelmi előzményekkel való összekapcsolása, a nemzeti élet nagy folytonosságába való beállítása adja meg"3'' (kiemelés tőlem — G. F.). Nemcsak a történelemkutatás tematikai frissítését kívánja tehát Klebelsberg, amikor az újkori történelem etappjainak kutatását, bizonyos kiemelt folyamatok történetének megírását sürgeti, hanem az aktuális politikai kérdések történeti alapokra helyezett vizsgálatát akarja. Megteremteni programszerűen, intézményesen a politikai gondolkodás és a történelemtudomány még szorosabb összekapcsolódását. (Mint ahogy ez épp Klebelsberg tudománypolitikai működése révén még közelebb is került.) E program ala]íjáról bírálja a korábbi történetírást. Ami a tematikát illeti, a dualizmuskori történetírás valóban megállt a XVII. század második felénél, a XVIII. századból már csak az állandóan melegen tartott függetlenségi kérdés történetileg visszavetített és felmagasztalt képét, a Rákóczi-szabadságharcot tekintette történelmi témának.36 A történetírás egyébként — nem szólva természetesen a publicisztikai igényű írásokról, s egy-két (pl. Marczali művei a XVIII. század végi Magyarorszógról, Fraknói írása Martinovics Ignácról) elvétve megjelent ilyen munkáról, vagy politikai-történeti visszaemlékezésekről — éppen azért nem foglalkozott a későbbi századok történetével, mert a korához közel eső történéseket nem tartotta tudományos megközelítés tárgyának. Természetesen nem arról van szó, mintha ezzel a magyar történetírás távoltartotta volna magát a politizálástól. A magyar politikai gondolkodás történetében a legkülönbözőbb kora- és későközépkori témák megfelelőnek bizonyultak a históriával történő politizálásra, ami megszabta a történetírás által vizsgált kérdések körét is. A klebelsbergi program újszerűségét e téren az adja, hogy a magyar történetírás évszázados, de a szaktudomány által soha be nem vallott társadalmi funkcióját, politizáló kiindulását nyíltan vallja, sőt, az általa leginkább politikusnak tartott újkori kutatások nagyméretű megindítását javasolja . Mielőtt Klebelsbergnek a történelem, a történettudomány funkciójáról kialakított nézetei tárgyalásának végére érnénk, szólnunk kell e vonatkozásokban Klebelsberg egyéniségéről, gondolkodásmódjáról: történelmi műveltségéről, s erre alapozódó politikai ihletettségű historizálásáról. Meglepő, s már a kortársak számára is az volt, hogy a társulati elnök, politikus létére, milyen határozott és a konkrét történelmi csomópontokra lebontott programmal mer és tud kiállni a magyar történésztársadalom elé. Pedig még csak az sem mondható, hogy — mint a későbbi években -— ekkor ott álltak volna közvetlen környezetében azok a historikusok, levéltárosok, akik a későbbi nagy tudományszervezési programok kialakításában és megvalósításában oly jelentős szerepet kaptak.37 A történelem és jelen, a történetírás és politika viszonyának klebelsbergi felfogásához érdekes adalékokat nyújt ilyen jellegű feljegyzéseinek rövid szemügyrevétele. 35 Uo. 3e Vö. Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és történetírása. Bpest. 1961. 37 Az elnöknek, a miniszternek kijáró „hízelgés" mellett is jellemzőek azok a sorok, melyekben egyes történészek az elnöki beszédekben a történeti tények, összefüggések megalapozottságáról, s nemegyszer a szakkörökben is újnak számító beállításról szólnak elismeréssel. Eckhart Ferenc - Klebelsberg Kuno, Bécs, 1922. XII. 14. OSzKK Levelestár; Csánki Dezső - Klebelsberg Kuno Bpest, 1922. XII. 1.; 1925. I. 3. Uo.
