Századok – 1969

A Történelmi Társulat és a századok múltjából - Glatz Ferenc: Klebelsberg tudománypolitikai programja és a magyar történettudomány 1176/V–VI

1184 GLATZ FERENC A történettudomány e nemzeti, társadalmi szerepéből következik a szaktudományos feladatok körvonalazása. A Klebelsberg gondolkodásmódjára annyira jellemző sajátosság, bogy ugyanis a „nagy" általános célkitűzésekből mindig eljut a konkrét, a politikai gyakorlatban is megvalósítható programig, ebben az esetben is érvényesül. A történettudománnyal szemben 1919 után állított „korigény" szellemében emeli ki visszavisszatérően beszédeiben és leveleiben a hazai történetírás általa fontosnak tartott kérdéseit. A történelemtudomány társadalmi hatásának hangsúlyozása maga után vonta, hogy a történetírói teljesítmények abból a szempontból kerüljenek értékelésre: vajon mennyire képesek a történetírás hirdette eszméknek megnyerni a közönséget? Milyen legyen a történeti munka, hogy a hatásához mindenek előtt szükséges olvasottságot és érdeklődést felkeltse? Ezek a kérdések különböző oldalakról vetették fel a történeti munka és a közönség viszonyának problematikáját. A műfaj kérdése. Ha a történetírás politizáló jellegének oldaláról közelítünk a különböző történetírói munkákhoz, kétségtelenül bizonyos csoportosítás alakítható ki a történeti munka műfajai szerint is. Erre vonatkozó elképzeléseinkre még a későbbiekben, a Fontes kötetekről szólva visszatérünk, itt csak azokra az eltérő lehetőségekre szeretnénk utalni, melyeket a történetírás különböző típusú termékei kínálnak a történésznek a politizálásra, arra, hogy korának általa kiemelt és döntőnek ítélt kérdéseit a történeti múltról szólva fogalmazza meg, s adjon azokra választ. A típusok rendkívül széles skáláján látszatra talán a legkevésbé „politikus műfaj "-nak a forrásközlések tetszenek. Itt adódik a legkevesebb alkalom, hogy a történetíró hangvételével, vagy rosszabb esetben a történeti tények hamis sorakoztatásával, esetleg mellőzésével szubjektív érzéseit tegye meg egyedüli vezetőjének. A klebelsbergi program nyomán készített és megjelent munkák zöme hatalmas foiTáskiadvány. A legtöbb esetben bőven közölnek anyagokat különböző jellegű forrásokból, nagy jegyzet apparátussal, a kérdés irodalmának alapos feldolgozásával. Mégis ki állíthatná, hogy az elnöki programban oly gyakran emlegetett társadalmi funkciókat nem látták el, vagy nem illeszkedtek az ellenforradalmi rendszer tudománypolitikai ós elvi programjához? Maga Klebelsberg is felteszi a kérdést: vajon a történeti érzék ápolását az ún. „propaganda iratok", vagy pedig a „jól megírt történelmi munkák" kiadásával kell-e végezni? A válasz nagyon határozottan az utóbbi mellett száll síkra, mondván, hogy „ez a legjobb propaganda".3

1 Klebelsberg e megfogalmazásához itt két megjegyzés kívánkozik. Először is figyelembe kell venni azt, hogy Klebelsberg láthatóan komolyan gondolt a történeti munka szakszerűségének fenntartására. A történettudományhoz a politikum felől közeledve soha nem gondolt a szaktudományos igények feladására. Magában a szaktudományosság fejlődésében is „nagy nemzeti erőt" látott — s mindenek előtt mesterei, a német tudománypolit ika nem kis-formátumú nacionalista és soviniszta reprezentánsainak hatására — úgy gondolta, hogy a magyar tudományosság hírnevének növekedésével, az európai kultúrához való szorosabb kapcsolódásával, a jólképzett szakerők „kibocsátásával" a magyarság „életképességét" bizonyíthatnák Európának. A tudománnyal való politizálásnak e klebelsbergi elképzelésébe, a „kultúrfölény" eszméjének modernizálásába beletartozott mindaz, ami a polgári szaktudomány fejlődósét az ellenforradalmi célkitűzések között segíthette, az elitnevelós ós tudatos külpolitikai orientáció szellemében kiépített külföldi ösztöndíjrendszertől a hazai tudományos státuszok megteremtéséig. . . — Másodszor e politizáló szaktudományos munkák közönségéről kell néhány szót szólni. Klebelsberg a munkák „közönségén" Kétségtelenül csak aránylag szűk réteget, az értelmiség egy részét értette. Ezeket szerette volna iránytmutató könyvekkel ellátni. Mint az elitnevelés és a klebelsbergi kultúrpolitikai koncepció más elemei, ez is része az egész program antidemokratizmusának, a szélesebb néprétegek művelődése elhanyagolásának32

, de azt is hozzá kell tennünk, hogy ugyanakkor a program ezen „arisztokratizmusa" egy távolállást is jelentett — mint arra Klebelsberg szavainak idézésével utaltunk — az „olcsóbb" propagandisztikus eszközöktől. Márpedig, ha a szaktudomány ós a mindenkori politika állandó kölcsönhatását a szaktudomány fejlődése szempontjából közelítjük meg, akkor nem lebecsülendő, hogy a szaktudomány — melynek közönsége mindig csak az értelmiség szűkebb rétege — követelményei és az igény a történettudomány politizálására 1919 után egy programon belül megfértek. Különösen ha figyelembe veszszük, hogy a hazai történetírás politikához kötődését nyomonkövetve, nem minden idő• 1 JQF JJG J " Vö. Balogh Sándor: i. m. Történelmi Szemle, 1962. 426-448. 1.