Századok – 1969

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Gulkin; I. Sz.: A burzsoá történetírás válsága; a haladó történetfelfogás kialakulása és fejlődése 1164/V–VI

1172 X. SZ. GALKIN dogmatikus és szektás nézetek felszámolása után kialakult kedvező helyzetben, a revizionizmus itt-ott még felbukkanó nyomaival folytatott hare közepette, alkotó munkájuk felvirágzásának korát élték. A szocialista országok történészeit a konkrét történetírói tevékenység területén a munka két fő iránya köti össze. Az első, amely a háború utáni első évektől kezdve napjainkig tart, a nemzeti történelem régi polgári koncepcióinak tudományos szempontból szükséges kritikai átértékelése. Említsük meg pl., hogy az NDK történészei általános munkákban és részmonográfiákban állítják helyre Németország új és legújabbkori történetének és a német munkásmozgalom történetének fő vonalait; a cseh kutatók az 1848-as forradalmat nemcsak nemzeti mozgalomként, hanem az osztályharc jelentkezéseként is értékelik; a magyar történészek a magyar nép XVIII—XIX. századi Habsburg-ellenes felszabadító harcát tanulmányozzák, stb. Monumentális összefoglaló munkák jelennek meg, amelyek hatalmas tényanyag feldolgozásán alapultak (pl. a többkötetes „Románia története" stb. A szocialista országok történetkutatásának másik fő irányát olyan új problémák feltárása és kidolgozása jellemzi, amelyeket a régi történetírás elhanyagolt. Első ízben értelmezték helyesen a nemzeti történelem egész korszakait; feltárták a korábban háttérbe szorult társadalmi folyamatok objektív társadalmi-gazdasági alapját. Említsük meg a munkás-, paraszt- és a nemzeti felszabadító mozgalmak eredmónydús feldolgozását Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Jugoszláviában, Romániában, Bulgáriában, a munkákat, amelyek kielemezték az 1905—07-es orosz forradalomnak és a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak az osztály- ós nemzeti harc kibontakozására gyakorolt hatását ezekben az országokban; az NDK-ban, Romániában, Jugoszláviában, Csehszlovákiában fundamentális munkákban tanulmányozták az antifasiszta ellenállási mozgalmat, és általában jelentős fordulat következett be a legújabbkori történelem kérdéseinek kutatásában. Olaszországban a polgári történetírásban befolyásos crocei konstrukciók elméleti és gyakorlati csődje a fasizmus éveiben és bukása idején rendkívül élesen leplezte le a burzsoá tudomány hagyományos módszertani eljárásainak válságát. Ugyanakkor a demokratikus mozgalom hatalmas fellendülése a háború után kedvezően befolyásolta a marxista—leninista vonal kibontakozását a történetírásban, amely együttjárt a tudományos értelmiség haladó rétegeinek a történelom marxista értelmezése iránti vonzódásával. Napjaink olasz történettudományában a reakció erőivel szembenáll, és az olasz történelem sok sarkalatos kérdésének tárgyalásában meghatározó szerepet játszik az a széles tábor, amely különböző áramlatok, irányzatok ós csoportok haladó történészeit egyesíti. A táborban megérdemelten különleges helyet foglalnak el az olasz kommunista történészek, mind munkáik tudományos súlyát ós számát, mind a tudományos problémák megoldásához való termékeny hozzájárulást és kórdósfeltevést tekintve. Meg kell említeni ezek sorában mindenekelőtt az olasz történetírás „örökzöld" témáját — a Risorgimento problémáját, a munkás és szocialista mozgalom történetének kérdéseit, a Dél problémáit, az olasz fasizmus eredetének történetét stb. Latin-Amerika nagy огя/.ágaiban a történelmi gondolkodás fejlődése sajátosan ment és megy végbe. Ezeket a sajátosságokat a konkrét társadalmi-politikai körülmények okozzák. Olyan tényezők, mint egyik vagy másik ország helye az általános antiimperialista frontban, a nemzeti felszabadító harc hagyományainak ereje stb. Ezekben az országokban a történetírás éles fegyver a bal- és jobboldali erőknek a szociális problémák megoldása körül folytatott szüntelen ós kérlelhetetlen harcában. Brazíliában az ultrareakciós, nyíltan imperialistabarát irányzattal szembenáll a rendkívül széleskörű bázisra támaszkodó nemzeti irányzat, amely a történetírásban sok iskola, ideértve a marxistákat is, termékeny és egyre fejlődő együttműködésének színterévé vált. Argentínában és Chilében a történetírásban a reakciós ós ultrakonzervatív irányzatokkal szembenáll a nem gyengülő liberális-pozitivista irányzat és a növekvő és erősödő marxista történettudomány. Chilében széleskörűen ismertté váltak a marxista történész, Ernano Necoche munkái. Az ő nagy monográfiái, amelyek az 50-es—60-as években jelentek meg az imperializmus chilei térhódításáról és az ország munkásmozgalmának történetéről, új korszakot jelentenek a chilei haladó történetírásban. Mexikóban az 1910—1917-es széleskörű polgári demokratikus forradalom kedvező talajt teremtett a haladó, egészében demokratikus irányzat számára a konzervatív-klerikális iskolával folytatott sikeres harcra. Ebben a harcban az Októberi Szocialista Forradalom eszméinek hatása kézzelfoghatóan megmutatkozik. Összegezve az elmondottakat bátran leszögezhetjük, hogy mind az európai, mind az amerikai országok történetírásában a haladó tábor megerősödése a Nagy Október eszméinek a befolyása alatt a történelmi gondolkodás ós a történettudomány mai fejlődésének egyik legjellegzetesebb vonása.