Századok – 1969

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Gulkin; I. Sz.: A burzsoá történetírás válsága; a haladó történetfelfogás kialakulása és fejlődése 1164/V–VI

A BURZSOÁ TÖRTÉNETÍRÁS . 1169 mus ellen, de ugyanakkor, többnyire akaratukon kívül a hatása alá is kerültek, így mindenekelőtt Ch. Beard, nem kevés újat hoztak az amerikai történelem legfontosabb mozzanatainak történetében, mint a függetlenségi háború, a polgárháború története stb. Ennek ellenére az ökonomista irányzat képviselőinek konstrukciói távol álltak az amerikai történelem igazán tudományos megvilágításától. Hiányoztt belőlük az alapvető társadalmi ellentétek, a társadalom osztálytagozódása ós az osztályharc valósághű elemzése. A háború utáni időben a korábban nagyhatalmú gazdasági irányzat hanyatlásnak indult, új iskolák váltották fel, az ún. újkonzervativizmus iskolája, amely az amerikai múlt demokratikus hagyományaival szemben lép fel, valamint a „neoliberializmus", kut'ta szociális reformjának és dühödt antikommunizmusának programjával, az elmúlt és jövő forradalmaitól való félelmével. Mindez meggyőző bizonyítéka az amerikai polgári történettudomány elmélyülő válságának. Az Egyesült Államok történetírásában jelentkező, alapjában polgári-apologetikus koncepciókkal szemben bizonyos alternatívát vetettek fel a két világháború közötti időszakban az ún. társadalmi-kritikai irányzat monopolellenes beállítottságú képviselői, élükön V. Parringtonnal, de a második világháború után megjelent a vaskosan apologetikus „business-iskola", amely a monopóliumok nyílt dicsőítését tűzte ki céljául. Az amerikai történetírásban a reakciós és liberális apologetikus koncepciókkal leginkább a két háború közti időben kialakult marxista irányzat lépett fel eredményesen, amelyet akkor W. Foster és mások összefoglaló munkái képviseltek. A különösen nehéz körülmények ellenére a második világháború után az amerikai polgári történészek táborában a differenciálódási folyamat már igen messzire jutott el. A régi iskolák és elméletek csődje, a becsületes tudósok útkeresése elkerülhetetlenül közelebb hoz közülük néhányat a történelem materialista értelmezéséhez. 19(jl-ben a kommunista párt soraiba belépett a kiváló amerikai néger történész, W. Dubois. A tudósok egész sora következetesen és bátran lép fel az uralkodó körök azon kísérletei ellen, hogy a történelmet saját reakciós irányvonaluknak rendeljék alá, elítélik a filozófiai relativizmust, és vallják a történelem mint tudomány tudományos objektivitását és megismerési lehetőségeit. A jelentősebb amerikai tudósok közül néhányan továbbra is eredményesen dolgozzák fel a múltbeli demokratikus mozgalmak történetét, a munkások, farmerek és négerek küzdelmét jogaikórt. Nem némult el az amerikai történetírásban a trösztellenes kritika sem. A példátlan nehézségek és a szakadatlan üldözések ellenére az amerikai marxista történészek számos értékes művet tudtak megalkotni, amelyek gyakorlatilag átfogják a XIX—XX. századi amerikai történelem fő kérdéseit: az ország társadalmi-gazdasági fejlődését, ezen belül mindenekelőtt az amerikai monopóliumok kialakulását és megerősödését, a munkás- és néger mozgalmakat, a mai kiil- és belpolitikai problémákat (.1. Allen, H. Aptheker, W. Foster, V. Perlő és mások munkái). Az eszmei-politikai és módszertani harc bonyolult folyamatai a weimari Németország történetírásában is jelentkeztek. A liberális és szélsőségesen soviniszta, reakciós tendenciák közötti harc a legszorosabban kapcsolatban volt az ország fejlődésének fő politikai problémáihoz, pl. a polgári demokratikus forradalomhoz és a polgári köztársasághoz, a munkásmozgalomhoz, Németország külpolitikai irányvonalához való viszonnyal. A módszertan területén a reakciós német történészek minden erejüket a marxizmus—leninizmus ellen irányították. A historizmus korábban népszerű fogalmát felújítva a burzsoá ideológusok síkra szálltak a racionalizmus ellen is, amely állítólag eltorlaszolta az intuíció útját. A szélsőségesen reakciós pángermánok, G. von Below, I). Schäffer, valamint olyan történészek, mint E. Troeltsch, F. Meinecke, G. Delbrück és mások azonos módon tárgyalták a „historizmust", amely szerint „a történelmi valóság mindig valami egyedi és egyéni".7 A személyiségek nem az általános törvények szerint fejlődnek „hanem bizonyos individuális törvény alapján, amelynek eredménye valami sajátos, ,ami nincs alávetve a tudományos előrelátásnak."8

állította F. Meinecke. A „historizmus" hasonló interpretációjával találkozunk G. von Belownál. „Minden történelmi jelenség egyszeri individuális jelenség" — írta G. von Below.9 A „historizmus" ilyen értelmezése elsöpörte a progresszív történelmi fejlődés elméletét, mivel minden egyéniség saját törvénye szerint fejlődik és általános értelemben jelentősége relatív. így, a weimari köztársaság korában a német történettudomány újjászületett „historizmusa" a maga szubjek-' E. Troe.Usch : Der Historismus und seine Probleme (A historizmus és problémái). Tübingen, 1922, 211. 1. " Ld. F. Л/róiecA-e; Ernst Troeltsch und das Problem des Historismus (1923), (E. Troeltsch és a historizmus problémája): Schaffender Spiegel. Studien zur deutschen Geschichtsschreibung und Geschichtsauffassung. Stuttgart, 1948. 222. 1. • ß. ron Below: Über historische Periodisierung mit besonderem Blick auf die Grenze zwischen Mittelalter und Neuzeit (A történelmi periodizációról, különös tekintettel a középkor és újkor közti határra). Berlin, 1925. 24. 1.