Századok – 1969
Vita - Bellér Béla: A Tanácsköztársaság történetszemléletéről 1134/V–VI
A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETSZEMLÉLETÉRŐL 1163 szörnyű helyzetének oka a parasztok nyomorult állapota, akiknek sírása az égig hallik, de azért ez is, mint minden későbbi is, talál kifogást, amellyel a javítást, különösen a szabad költözési jog visszaállítását elodázza. S amidőn mindennek dacára — vagy éppen mérhetetlen kifosztottsága és nyomora folytán — a paraszt támogatta leginkább az uralkodóház ellen irányuló felkeléseket, s vére bőséges hullatásával vívta azokat a harcokat, amelyeket később, mint a nemesség „nemzeti" és „szabadság"-küzdelmeit ünnepeltek, a nemesség mindig kitagadta őt e küzdelmek eredményéből. Pedig jól tudták, hogy saját sorsán is akar enyhíteni, s ezt a vágyakozását ki is használták, ahányszor csak szükség volt rá. Amikor fegyverbe kívánták hívni az uralkodóházzal szemben, nemességet, azaz szabadságot, jogot ígértek neki mindig. Bocskay tényleg nemessé tette ugyan a hajdúkat, de a parasztosztály nagy zömén ez nem segített, s nem is így kellett volna segíteni. S éppen a Bocskai diadalmas felkelése utáni országgyűlés (1608), amely diadalát oly nagyrészben a parasztoknak köszönhette, hosszú idő után először foglalkozva ismét a szabad költözés ügyével, ezt az egész jobbágyságra legfontosabb kérdést a megye, azaz véglegesen a földesúr hatóságának jogkörébe utalta, s ezzel közel két évszázadra teljesen kirekesztette a jobbágyságot az országos törvényhozás védelméből. A paraszt elnyomásának megvolt az a következménye, hogy az ország gazdasági kultúrája a legkezdetlegesebb maradt, sőt, a folytonos háborús pusztítások hozzájárulásával, még hanyatlott. XJgyanaz a pangás, sőt hanyatlás volt észrevehető a városokban is; a városi polgárság sem számban, sem gazdaságban, sem kultúrában nem emelkedett annyira, hogy az ország fejlődésében számbavehető szerepe lehetett volna. Az ország súlyos helyzetéből s nagyrészt a rendi társadalom képtelenségéből kifolyólag Magyarországnak a töröktől való felszabadítását az uralkodóház német segítséggel hajthatta csak végre. Ennek meg is volt az a következménye, hogy e felszabadítás után nemcsak függetlenségétől akarta megfosztani az országot, teljesen beolvasztván egységes birodalmába, hanem e célból a magyar rendiséget is teljesen meg akarta törni, ki akarta pusztítani úgy, mint az a cseh rendekkel történt a fehérhegyi csata után. Emlékezzünk csak a hírhedt „neo-acquistica commissio" működésére, I. Lipót centralizáló terveire, azokra az óriási birtokelkobzásokra, melyek az éppen e törekvésekkel szemben támadt Wesselényi-féle összeesküvés elnyomását követték, s hogy csupán az 1687-i országgyűlésen 167 idegen főurat naturalizáltatott a király. De a magyar rendiség ellenállt, s a parasztság segítségével sikerült is bizonyos eredményt elérnie. A „kuruc" lázadásoknak, a parasztháború gyanánt megindult Rákóczi felkelésnek megvolt az az eredménye, hogy az uralkodóház kompromisszumot volt kénytelen kötni s bizonyos fokig elismerni Magyarország közjogi függetlenségét. Ennyit elért a magyar rendiség. De az ország drágán fizette meg ezt az eredményt : minden haladás megakadásával, gazdasági és társadalmi struktúrájának évszázadokkal való visszamaradásával és mindezek folytán kultúrájának tespedésévelj Melléklet a Néptanítók Lapja 1919. évf.. 20. számához. 19—21. 1. 14*
