Századok – 1969

Vita - Bellér Béla: A Tanácsköztársaság történetszemléletéről 1134/V–VI

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETSZEMLÉLETÉRŐL 1155-пек az összefüggése igazán realiter másképpen, mint az osztályharc megvilágításában nem jelent kezhetik. Természetes, hogy amióta egyáltalán történet filozófiára gondoltak az emberek, amióta keresik a történélem egységes szempontját, amióta rájöttek arra, hogy a történelem nem lehet egy vak véletlenekből álló eseménysorozat, hanem hogy abban valami logika is van, amely logikát az emberi tudományok eszközeivel meg lehet állapítani, azóta mindig kutatták azt a végső alapelvet, azt a pontos és minden történelmi eseményre pontosan ráilleszthető princípiumot, amellyel éppen a jelenségeknek a végtelen sokaságába egységet lehet belevinni. Ezt az egységet az eseményeknek a sokaságába a marxizmus, a történelmi materializmus az osztályharc tényével viszi. Természetes, hogy minden más történetfilozófia is igyekszik egy ilyen alapvető princípiumot keresni, és a harcnak a gondolata, ha nem is az osztályharcnak a gondolata, nem is egészen újkeletű. Tudjuk, hogy már a görög filozófiában voltak rendszerek, amelyek nemcsak a történelmi, hanem az egész kozmikus világot a harcra vezetik vissza. Hérakleitosz volt az, aki minden jelenséget a világharcra, a küzdelemre, a hasonlók és ellentétesek szembeállására visz vissza és magyaráz. Tudjuk, hogy a szociológiában is van olyan iskola, amely a harcra, de nem az osztályok, hanem a fajok harcára vezeti vissza a világ fejlődését. Ez a Oumplowitz és Ratzenhofer teóriája. Ellenben egészen kétségtelen, hogy ha a társadalmi élet jelenségeit szigorúan így határoljuk és választjuk el más jelenségektől, a természeti élet jelenségeitől, akkor egy olyan kört kapunk, amelyben az osztályharc gondolatával, az osztályharc elméletével igazán a jelenségeknek egy óriási nagy tömegét tudjuk megmagyarázni anélkül — s ezt ismételten hangsúlyozzuk —, hogy ezzel igényt támaszthatnánk arra, hogy a történélemben fellépő minden jelenség megmagyarázható lenne a történelmi materializmus segítségével. A történelmi materializmus ebből a szempontból mint módszer a történelmi jelenségeknek és a társadalom fejlődésében rejlő tényeknek megmagyarázására csak az eddig produkált legjobb módszer. Nem állítom, hogy az abszolúte elképzelhető legtökéletesebb módszer, csak pillanatnyilag, ez idő szerint, a tudomány mai állása mellett tökéletesebb történetkutatási módszerünk nincsen. Lehetséges, hogy a történelmi materializmusnak mint rendszernek a kiépítésével ennek a tökéletlenségei lecsiszolódnak. Az is lehetséges, hogy a fejlődés során egy még jobban kimélyíthető rendszert és módszert fogunk találni, amely a történelmi összefüggéseket még tökéletesebben és minden erőszak alkalmazása nélkül tárja élénk. Azonban pillanatnyilag az a helyzet, hogy minden történelmi módszer között a materialisztikus történelmi felfogás az, amellyel a társadalmi események legnagyobb része, legnagyobb tömege világítható meg úgy, hogy megnyugtató, megbízható válaszokat ad. . . .Most azonban általános bevezetésről lévén szó, át kell térnünk a történelmi materializmus másik konstitutív elemének, a materialisztikus elemnek a vázolására. Mit jelent a történelmi materializmus elnevezésében az, hogy materializmus, az, hogy anyagelvűség, ahogy nagyon rosszul szokták magyarul kifejezni. A materializmus szó a filozófia részéről valahogy egyszersmindenkorra a természettudományos filozófia részére van elfogadva annak a félfogásnak a megjelölésére, amely mindent az anyagból magyaráz, mindent az anyagra vezet vissza mint végső princípiumra. Az anyag és az anyagnak a mozgása az, amellyel azután a világnak minden jelensége megmagyarázható. A társadalomtudomány vagy a történelmi materializmus, szóval a marxizmus ebben az értelemben lett materializmus. Kétségtelen, hogy a társadalmi életnek az anyagát tekintjük alapul a társadalmi fejlődés magyarázásánál, azonban a társadalmi életnek ez az anyaga a dolog természeténél fogva, annál fogva, hogy az emberi társadalomban, mint láttuk, az emberi öntudat, az emberi szellem kétségtelenül nyilvánul, nem mondható vastag materializmusnak, amely mindent az anyagra és annak magyarázatára vezet vissza, hanem már itt bele kell kalkulálni az ember irányító, céltudatos, érdekeit felismerő, előrelátó hivatását, szerepét is. Éppen ezért a társadalomtudományi materializmus, amint azt sokan kifogásolták, nem egészen szerencsés kifejezés; nem egészen fedi azt, amit tulajdonképpen meg akar jelölni. Nem szerencsés már azért sem, mert hiszen ha a materializmust úgy tekintjük, mint az idealizmusnak az ellentétét, akkor éppenséggel nem áll meg. Mert igenis a Marx-féle materializmus, a társadalomtudományi vagy történelmi materializmus telítve van idealisztikus elemekkel. Látni fogjuk, hogy a társadalmi materializmus kialakulásában — mint Marx és Engels számtalanszor hangoztatták — egyenesen utóda, jogutóda és logikus következője annak, amit német idealizmusnak, tehát a materialisztikus filozófia leghevesebb ellenzőjének nevezünk. Ahogy a történelmi élem ebben a pregnáns mondatban foglaltatik össze a Kommunista Kiáltványban, hogy minden eddigi történelem az osztályharc története, úgy a materialisztikus elemre nézve is kapunk a másik említett munkában, a Zur Kritik der politischen ökonomie-ban