Századok – 1969
Vita - Bellér Béla: A Tanácsköztársaság történetszemléletéről 1134/V–VI
1142 BELLËR BÉI.A так egyik legnagyobb vértanúját" jellemzi Catilinát; ellenfelét, Cicerót pedig „jellemtelen és aljas módon opportunista ügyvédnek, közönséges rágalmazónak és — 'sit venia verbo! — aljas fráternek" tünteti fel.61 Ezzel szemben Ferrero gőgös és erőszakos, csupán a saját érdekét tekintő, hatalomvágyó emberként állítja elénk Catilinát, aki az adósságeltörlés forradalmi, de nem új jelszavával maga mellé állította a deklasszált nemességet, a középpolgárságot s egyre inkább a római „alsó népet" és a vidéki parasztságot. Mikor azonban összeesküvési terve kitudódott, összes szövetségeseit elvesztette, még „a zavargásra hajló alsó népet is, amely mindig kedvelte a demagógokat".52 Cicerót ezzel szemben mint természeténél fogva tisztességes és bölcs, alapjában véve félénk, de a veszély óráiban szokatlan bátorságot és tetterőt tanúsító államférfit állítja elénk, nekrológszerű értékelésében pedig „Caesarral egy magasban Róma e korszaka legnagyobb fórfiának"5 3 nevezi őt. Nyilvánvaló, hogy e kétféle, egymással szögesen ellentétes értékelés sem konkrét megállapításaiban, sem történetszemléletében (tömegmozgalmak elítélése!) nem hozható közös nevezőre. A lecke szerzőjének forrása itt nem a Pöhlmann felfogása felé elhajló Ferrero, hanem sokkal inkább Marx, aki Catilinát forradalmárnak tekintette, és Engels, aki Cicerót hitvány és ügyefogyott csirkefogónak nevez te.M Ezekután5 5 aligha lehet kikerülni azt a következtetést, hogy az ókor történeti leckék forrásai között nem tehetjük első helyre az említett szociáldemokrata szerzőket. Ezzel természetesen távolról sem akarjuk kizárni a szociáldemokrata történetszemlélet általános hatását az ókori leckékre. Ami pedig konkrétan a modernizáló tendenciát illeti, ez a szociáldemokrata történetírásban is polgári hatás, csak természetesen ellenkező előjellel. Míg a polgári tudósok a pusztulásra ítélt burzsoázia uralmának történeti igazolására modernizálják az ókori történelmet, a szociáldemokraták a munkásosztály uralmának alátámasztására. Nem a maguk korában viszonylag haladó burzsoá történetírók (634. 1.) hatásáról van itt szó, hanem éppen azoknak a lényegében reakciós polgári történészeknek ellenkező előjelű hatásáról, akiknek a körét ón Rostovtzeff nevével, úgy vélem, elég pontosan megjelöltem.5 ® De éppen így hivatkozhattam volna Mommsenre, Eduard Meyerre, Pöhlmannra, Belochra57 stb. A középkori egyetemes történet 1919-es feldolgozása, Seltmann Rezső műve már korántsem vet fel ennyi és ily fogas kérdést. A leckék pozitívumainak elismerésében osztjuk az eddigi irodalom álláspontját; viszont nem értünk teljesen egyet a negatívumok kérdésében elfoglalt állásponttal som a ténymegállapítást, sem az értékelést illetőleg. Vegyük közelebbről szemügyre azt a szociáldemokrata eredetűnek mondott állítólagos hibát, hogy ti. az összefoglalások nem foglalkoznak az eretnek és huszita mozgalmakon belüli irányzatok harcával, a Luther—Münzer ellentéttel, s végeredményben egyszínvonalra helyezik Florian Geyert ós Götz von Berlichingent. (636. 1.). Ezekkel az állításokkal nem érthetünk egyet. Ami a huszita háborúkat illeti, a lecke határozottan kiemeli a huszitizmuson belüli irányzatok, a prágai „arisztokrata" husziták és a jobbágyparaszt táboriták ellentétét, s részletesen ismerteti a táboriták és a „közös élet testvéreinek" társadalmát, hadszervezetét, kultúráját. Végezetül még a „cseh testvérek" közösségére is kitér.58 A forrás nyilvánvalóan Kautsky,5 9 ami éppen nem baj, hiszen Kautsky munkájában Engels 1895. május 21-i levelének megállapítása szerint éppen a táboritákról ős — Münzerről, valamint az újrakeresztelőkről szóló részek a legsikerültebbek.6 0 Persze ezekben a részekben is megmutatkozik már helyenkint Kautsky opportunizmusa, így pl. a táboriták értékeléséhen,61 akiknek forradalmi mozgalma Kautsky szerint nem állott összhangban a termelőerők állapotával, vagyis lényegében reakciós volt. Leckénkben azonban a táboriták mindvégig pozitív értékelést kapnak, ami Kautsky felfogásának engelsi szellemű korrekcióját jelenti. Nem helytálló a Luther—Münzer ellentét mellőzésére vonatkozó állítás sem. A VII—IX. lecke félreérthetetlenül szól Luthernek a felsőbbséghez, vagyis a polgári— nemesi—fejedelmi szárnyhoz való csatlakozásáról, a parasztság, plebejusok lutheri cser-Révay József: Leckék az ókor történetéből. VII-IX. lecke. NL 1919. 26. sz. 7. 1. Ferrero: i. m. 343. 1. - Catllina jellemzésére ld. 323-348. 1. " Ferrero: Róma nagysága és hanyatlása. III. köt. Bpest, Révai. 1914. 317. 1. 54 Marx levele Engelshez 1865. aug. 10. Marx-Engels összes Művei XXIII. (oroszul) 305. 1. Engels levele Marxhoz 1851. márc. 17. I. т. XXI. 173. 1. Idézi: Qyakov - Nyikolszkij: i. m. 547. 1. " Vö. még az ókori lecke Gracchusok, Caesar jellemzését Ferrero: i. т. I. köt. 17 — 88.1. III. köt. 49-82. 1. " Jellemző, hogy Rostovtzeff a maga modernizáló felfogását védelmezve később is szembefordul valamennyi — ál- és igazi - „marxistával", K. Bücherrel és M. Weberrel éppúgy, mint G. Salviolival. (Michael Rostovtzeff: Gesellschaft und Wirtschaft im römischen Kaiserreich. II. Bd. Leipzig, Verlag von Quelle & Meyer. 1929. 243. 1. " Gyakov-Nyikolszkij: i. m. 207., 209., 378-379. 1. Vö. Salvioli: i. m. Bevezetés 8-15. 1. » Seltmann: i. т. VI. lecke. NL 1919. 20. sz. 12-13. 1. » Kautsky: 1. m. 288-335. 1. Karl Kautsky: Aus der Frühzeit des Marxismus. Prag, 1935. 385-392. 1. " Kautsky: A szocializmus előfutárai. 311. 1.
