Századok – 1969

Közlemények - Kardos József: Az Eckhart-vita és a szentkorona-tan 1104/V–VI

Kardos József: Az Eckhart-vita és a szentkorona-tan „Tűi vagyunk azon az időn, mikor politikusok is fontosnak tartották és nagy buzgalommal, de kevesebb szakértelemmel művelték közjogunk fejlődésének történetét. Ma már szigorúan tudományos alapon lehet tárgyalni azon kérdéseket, melyek tegnap még politikai küzdelmek középpontjában állottak és a nálunk tudományos kérdésekben is sokszor hangoztatott hazafiatlanság vádja nélkül beszélhetünk arról is, amiben egykét évtized előtt kétségtelenül nem volt igazunk."1

Önmagában is izgalmas feladatot jelentene megvizsgálni, hogy a Horthy-rendszer idején milyen kérdésekre érthette ezt és milyen indítékok, meggondolások alapján fogalmazta meg ilyen határozottan véleményét Eekhart Ferenc, a budapesti Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszékének tanára. Az idézett részt tartalmazó dolgozat ós a körülötte kibontakozott heves vita Eekhart nézeteinek megismerésén és megítélésén túl azonban azért is érdekes lehet, mivel e vizsgálat segítségével a Horthy-korszak mindennapos eszmei-politikai életéről nyerhetünk képet, a nacionalizmus, irredentizmus megnyilvánulásának konkrét formáját, a szentkorona-tan jelentkezését és felhasználását figyelhetjük meg és tudománytörténeti szempontból is számottevő ismereteket tárhatunk fel. A tudományos munkákat, publicisztikai és parlamenti viharokat kiváltó dolgozat A magyar történetírás új útjai c. tanulmánykötetben jelent meg 1931-ben. A kötet, melynek szerkesztője Hóman Bálint volt, a szellemtörténeti módszer kibontakozását, általános érvényű jelentőségének bizonyítását kívánta szolgálni. A különböző szakterületekről származó tanulmányoknak szemléltető példát kellett nyújtaniuk a „szellemtörténeti újraértékelés" a „szintetikus rekonstrukció" tárgyköréből. E „módszertani segédkönyv" célját és feladatát a bevezető tanulmányban Hóman Bálint határozta meg. Egyúttal a szellemtörténeti módszer lényegót és feladatait is megpróbálta körvonalazni. Filozófiai megalapozottságról különösebben nem tanúskodó fejtegetéseiben egyebek között megállapította: a szellemtörténet a történelemben az emberi lélek megnyilvánulásainak történetét vizsgálja, az egyedül jelentős történetalkotó tényezőt az emberi szellemben, és korok lelkiségében látja.2

A szellemtörténet célja a szellemi mozgatóerők felkutatása, az eszmei lényeg megragadása, melyben elhelyezhetők az analitikus úton megismert jelenségek és folyamatok. A kutatás módszerében rendkívül nagy szerep illeti meg az egyéni és szubjektív természetű intuíciót, mivel a „szellemiség csak beleélés és átérzós által fogható meg, ... az empirikus indukció eszközeivel legfeljebb megközelíthető".3 E gondolatkörbe kellett bekapcsolódnia Eekhart Ferenc Jog- és alkotmánytörténet c. tanulmányának is, amelyből elöljáróban idéztünk. Hóman Bálint a kötet bevezetőjében leszögezte, hogy a tanulmányok között csak formai eltérések találhatók. Eekhart dolgozata is helyeslő elismeréssel szól arról az igényről, mely a „Több szellemtörténetet a jogtörténetbe" célkitűzéssel jelentkezett. A tartalmi kifejtés azonban azt mutatja, hogy a szerző másképpen értelmezte az ezzel járó, Hóman által is hangoztatott feladatokat. A reprezentatív kötet adta lehetőségek felhasználásával Eekhart Ferenc a jogtörténetírás számára olyan új programot kívánt megfogalmazni és elfogadtatni, mely e tudományágat az általa felismert, közel háromévtizedes zsákutcából kimozdíthat,te volna. Eekhart ezt saját pályájának, életének programjául is szánhatta, hiszen nem egészen kót esztendeje, 1929. augusztus 21-ón nevezték ki a budapesti egyetem Alkotmány-és Jogtörténeti Tanszékének tanárává. Ez alkalomból — történeti áttekintéssel — felmérte tudományága kutatásának és oktatásának helyzetét. E számvetés során Eekhart 1 Eekhart Ferenc: Jog- és alkotmánytörténet. A magyar történetírás ÚJ útjai (szerk. Hóman Bálint). Bpest. 1931. 278. 1. 2 Hóman Bálint: A történelem útja. A magyar történetírás új útjai. Bpest. 1931. 26.1. ' Hóman: i. m. 27. 1.