Századok – 1969

Közlemények - Rottler Ferenc: Fraknói Vilmos történetírói pályakezdése (1861–1871) 1046/V–VI

FRAKNÓI VII.MOS TÖRTÉNETÍRÓI PÁLYAKEZDÉSE 1073 Pázmány ós az ellenreformáció bemutatásával Fraknói katolikus „ellentámadást" indított meg. Úgy vélte, hogy témája alkalmas a XIX. századi liberális egyház-ellenes történeti felfogás cáfolatára. Fraknói élt is ezzel a lehetőséggel; a „sine ira et studio" elvét — amit bevezetőjében ígért — nem tudta vagy talán nem is akarta megvalósítani. A jezsuiták és Pázmány szorosan összefüggő fogalmak voltak Fraknói felfogásában. A fiatal Pázmány e rend iskoláiban ismerkedett meg a katolicizmussal és későbbi egyházszervezői készségét a jezsuiták alakították ki. Természetes tehát, ha az életrajzíró is foglalkozott a jezsuitákkal. Fraknói e monográfiájában, de más műveiben is megkülönböztetett figyelmet szentelt a rendnek. A legnagyobb elismeréssel és némiképp követendő útként elemezte a rend működését. A vasfegyelem, a sokszor erőszakos fellépések, a szoros rendi összefogás — mindezek Fraknói számára a példaképet jelentették. A „cél szentesíti az eszközt" elmélete a jezsuiták működésében szerinte igazolást nyert. A Pázmány-kötetekből — talán Fraknói szándéka ellenére — az is kiderült, hogy a cél nem a katolicizmus újabb térnyerésének elősegítése, hanem kizárólagosan a korlátlan jezsuita hatalom magyarországi kialakítása volt. Alig titkolta a szerző, hogy a jezsuiták XVII. századi magyarországi működését hasznosnak találná a XIX. század második felében is. A jezsuiták iránti rokonszenvére talán legjellemzőbb az, amit Pázmány és a bencésrend viszonyáról írt. A török fennhatóság alatt a pannonhalmi bencés monostor szerzetesei kipusztultak, és amikor később a bécsi püspök ausztriai bencéseket akart Pannonhalmára telepíteni, Pázmány ezt megakadályozta. Ennek az oka az volt, hogy a jezsuiták egyeduralmának nem kedvezett volna, ha a Magyarországon nagy történeti hagyományokkal és befolyással rendelkező bencésrend újra megtelepszik és ismét visszaszerzi birtokait. Fraknói ezzel szemben Pázmány e tettét azzal indokolta, hogy az nem akart „idegen szerzeteseket", azaz ausztriai bencéseket letelepíteni. Vagyis ezt Pázmány hazafisága egyik bizonyítékának tekintette. Túlságosan is ismertek azonban Pázmány szoros bécsi császári és ausztriai kapcsolatai, hogy ezt ellensúlyozni lehessen néhány osztrák bencés magyarországi letelepedésének a megakadályozásával.18

6 A Pázmány-monográfia keletkezése idején Fraknói egyértelműen a barokk eszmék és főpapi ideálok oldalán állt, szemben a humanizmus világiasabb papi és vallási felfogásával. A reformáció térhódítását többek között Bakócz, Szálkái, Szathmáry nézeteinek és hanyag egyházszervezői tevékenységének tulajdonította. E felfogásából eredt az a koncepciója, hogy a monográfia középpontjába Pázmányt az egyházszervezet állította. E fejezetek aránytalanul terjedelmesek lettek, mert. Fraknói úgy értékelte, hogy ez volt Pázmány működésének a legjelentősebb területe. Pázmány erőszakos egyházszervezése, térítő tevékenysége közismert volt a történeti irodalomban, mégis — elfelejtve az előszóban tett ígéretét—Fraknói Pázmány-ábrázolása elfogulttá, nagyon egyoldalúvá vált. Az egyházszervezés és a hittérítés előzményei még a XVI. századba nyúlnak vissza; nem sokkal a reformáció fellépése után megindult a í'ekatolizálás. Pázmány elődje, Forgácli Ferenc is ilyen irányba munkálkodott. Fraknói szemszögéből azonban Forgách ilyen irányú tevékenysége szinte teljesen kisebb, — nyilván, hogy annál jelentősebbnek mutathassa meg Pázmányt. így pl. mikor a zsolnai lutheránus zsinatra válaszul Ibiiben Nagyszombatban tartottak egy katolikus zsinatot Forgách érsek vezetésével, Fraknói ezt Pázmány „hatásának, munkálatai és eredményei az ó lángeszének és buzgalmának diadalai"-ként értékelte.187 Noha túlzott elfogultsága egyházi körökben is visszatetszést keltett, Fraknói úgy ítélte meg, hogy Pázmány egyházszervező munkájának példáját a dualizmus korában is lehetne hasznosítani. Több kérdésben összevetette a XVII. és XIX. századi egyházi viszonyokat ós némi aktualizálással azt javasolta, hogy Pázmány egyházszervezési módszerét vegyék át a főpapok. Különösen hangsúlyozta Fraknói a papnevelés fontosságát és úgy vélte, hogy a liberalizmus elleni küzdelmet a szemináriumok minőségi 08 mennyiségi munkájának emelésével kell kezdeni. Pázmány itt valóban messzebb ment minden elődjénél, amikor azt hirdette, hogy a katolikus restauráció csak akkor számíthat nagyobb sikerre, ha megoldják a papi utánpótlás színvonalas képzését. Pázmány nem sajnálta az időt ós a pénzt a szemináriumok megszervezésére és működtetésére. Az oklevelek között tallózó Fraknói sokszor gondolt saját korának egyes főpapjaira, akik „példát vehettek volna" nagy elődjükről. Ilyen összehasonlításokat tett Fraknói a XVII. és XIX. század oktatásügyi helyzete között is. Hiába van meg az államhatalom támogatása — írta Fraknói —, ha a hitélet "'Franki: i.m. III. köt, 283. k. 11. A bencés rendtörténet írója hasonlóan vélekedett, amikor így írt „Pázmány jezsuita erkölcsileg az érseki széken is és támogatja a Jézus-társaság terjeszkedő törekvéseit..." — Erdélyi László szerk.: A pannonhalmi Szent Benedek rend története IV. köt. 35. 1. 1,7

Franki V.: Pázmány Péter és kora. I. köt. 108. 1.