Századok – 1969
Közlemények - Rottler Ferenc: Fraknói Vilmos történetírói pályakezdése (1861–1871) 1046/V–VI
1074 К OTTLER FEKENC nines rendben. Ez utóbbinak pedig előfeltétele, hogy „jó iskolák és buzgó papok legyenek". Pázmány nyomán ismerte fel Fraknói a papnevelés elsődlegességét, és ezért tartotta fontosnak az iskolák katolikus jellegének a megőrzését. Mértéktartóan írt Fraknói a nagyszombati egyetem alapításáról. Ezt a kérdést ugyan más- munkáiban már feldolgozta, mégis meglepő, hogy az egyetem katolikus jellegéről — ami pedig fontos témája volt — itt alig tett említést. Az ellenreformációnak kétségtelenül jelentős sikerei voltak a magyarországi katolicizmus tekintélyének helyreállításában; kétségtelen, hogy ebben Pázmány Péternek nagy része volt. Pázmány egyházpolitikusi, egyházszervezői felfogását azonban Fraknói teljesen magáévá tette, úgy gondolta, hogy az, ami megfelelő volt a XVII. század elején a hitújítás ellen, alkalmas lesz a liberális eszmék visszaszorítására is. Figyelmen kívül hagyta azonban azt, hogy a XIX. századi katolicizmus más körülmények között nem követhette a katolikus restauráció elveit ós gyakorlatát. A Pázmány-életrajz legvitatottabb része a politikus Pázmány bemutatása volt. Fraknói munkáját ezért érte a legtöbb támadás és kritikusainak könnyű feladatuk volt a sebezhető pontok kikeresésében. A legnagyobb hibát — még a korszak többi munkájához viszonyítva is — ott követte el Fraknói, hogy a bonyolult társadalmi ós politikai viszonyokat leegyszerűsítette az ellenreformáció és a reformáció harcára. Kiemelte Pázmány alakja mellé Bethlen Gáborét és szinte csak e két — még oly jelentős — poli. t ik us küzdelmének tekintette a korszak összes politikai, diplomáciai és katonai problémáját. A Bethlen Gáborról szóló részekben megismétlődött a középiskolai tankönyvéből ismert egyoldalú beállítás. Fraknói úgy gondolta, hogy Bethlen Gábornak csak egyetlen célja volt: a korlátlan magyarországi uralmat megszerezni, mert Erdély „csekély működési tér" volt számára. Tervei megvalósítására — vélte Fraknói — felhasználta az egyre élesedő magyarországi vallási villongásokat. „A vallási szabadságok visszaállítása, melyet zászlajára írt, sem cél nem volt, mint imádói, sem puszta ürügy, mint ócsárlói hirdették; az eszközül (kiemelés — F. V.) szolgált neki."188 Nagyravágyás, hiúság és féltékenység, ezek a jellemzői Bethlen egyéniségének — írta Fraknói —, azokat, kik Bethlen dicsőségéről, hazaszeretetéről írnak, a tények nem igazolják. Fraknóinak ez a Bethlen értékelése messze eltért az általános történeti felfogástól. Amíg Bethlen gyengeségeit, hibáit többször is hangsúlyozta, addig Pázmánnyal kapcsolatban ezekről hallgatott. Monográfiája nyugodt hangneme szenvedélyessé vált, ha Bethlen Gáborról írt. Noha Fraknói elismeri helyenként Bethlenről, hogy: „Jelentősek voltak katonai ós diplomáciai sikerei, a korszak egyik legnagyobb alakja volt . . . ", végső összegezésében mégis elítélte Bethlent: „De bár nem fogadhatjuk el azok ítéletét, kik feltétel és határ nélkül ócsárolják, kétszínűsége és az elvállalt kötelezettségek következetes megvetése — amely hibáktól az ellentábor számos államférfiai sem mentesek — a politika és morál rendszeres elválasztása tiltják, hogy nagynak nevezzük a szó nemes értelmében".189 Méltán állapította meg már 1868-ban Pauler Gyula, hogy Bethlen Gábor móltatásából „hiányzik a teljes hűség". Pázmány Péter politikai működésének voltak — akár a katolikus oldalon állók szemszögéből nézve is — árnyoldalai. így pl. vetélkedése Thurzó Szaníszló nádorral, az 1626. évi soproni országgyűlési szereplése, viszálya Eszterházy Miklós nádorral stb. Ezeknek az eseményeknek tárgyilagos elemzése helyett Fraknói csak mentegette Pázmány hibás politikai lépéseit. Fraknói monográfiájában mindég visszatérő kérdés volt Pázmány és a Habsburgok kapcsolata. Már a Fraknói előtti magyar történetírásban kialakult egy ellentétpár, amely a Habsburgokat és a katolicizmust szembeállította a „nemzeti"-vel és a protestantizmussal. Fraknói nagy erővel fejlesztette tovább ezt a koncepciót; könyvében inkább igazolta, mint elemezte a Habsburgok magyarországi tevékenységét. A Habsburg királyok — írta Fraknói — „nem voltak zsarnokok s távol állottak a politikai önkénytől és vallási fanatizmustól".190 A szakadást a király és a magyarság között az okozta, hogy a „nemzeti önállóság" jelszavát a zavarosban halászók zászlaikra írták, és ezzel a tömegek könnyen mozgósíthatók voltak. Kifejtette továbbá Fraknói, hogy a „német párt" hívei nem voltak a nemzeti érdekek árulói és fordítva: a „nemzeti párt" hívei, de főleg vezérei sem voltak mentesek az önzéstől. Összegezve: „a német párt számos hívei jobbak, a nemzeti önállóság számos védői rosszabbak voltak, mint lenni látszottak."19 1 Fraknói azt állította könyve középpontjába, hogy a XVII. században a magyarság fennmaradá-"'Uo. 499. l. »»Uo. 500. 1. »•• Uo. 611. 1. '"Uo. 33. 1.
