Századok – 1969
Közlemények - Rottler Ferenc: Fraknói Vilmos történetírói pályakezdése (1861–1871) 1046/V–VI
1054 Il OTT LEE FERENC őket jobban érdeklő stúdiumok felé fordultak akkor is, ha ez számukra más tekintetben hátrányos volt. Ezt igazolja a Havi Szemle már idézett cikke, ahol a szerző arról írt, hogy a pesti papnöveldében a „tehetségesebb ifjú, ki magát egyik-másik szakmára hivatottnak érzi, és azzal komolyan foglalkozik, s ahelyett, hogy a tanár leckéjét tanulná, a codexeket üti föl, többnyire classificatiojávai bánja meg; mig a kitűnő gépek rendesen elsők lesznek".58 Az 1859 - 1861 közötti tanulmányi idejéből sokat áldozott első munkája elkészítésére. A könyv végül is 1861-ben jelent meg.6 9 Indítóokait, céljait ós módszereit könyve bevezetésében fogalmazta meg. A források felhasználása, az egymással ellentétes kútfők „tetszés szerinti" válogatása, anélkül, hogy bizonyítanánk a felhasznált adatok objektív helyességét, valamint az a tény, hogy ,,egyedül a burokra, egyedül arra fogjuk figyelmünket fordítani, hogy munkáinkat, dolgozatainkat divatos alakba öntsük, azokat az ékesszólás ós költészet ephemer virágaival felcicomzázzuk . . . ", oda vezet, hogy történetirodalmunk tán számtalan munkát fog fölmutathatni, amelyeknek mindegyike tán közkézen fog forogni, és mindegyike a kor követelményeihez lesz alkalmazva, melyek egyike a felületesség . . . Akkor pirulva alkalmazhatjuk magunkra Cassiodor felrázó szavait: turpe est in patria sua peregrinum esse."60 (Kiemelés — F. V.) Más szóval, Fraknói pályája elején jelentős metodikai kérdések megoldását vetette fel és egy győztes pályamunka kiadásának előszavában vállalni merte a honi történetírók addigi munkássága bírálatának a következményeit. Először találkozunk itt a kritika elhárításának azzal a módszerével, amely nagyon hasonló a későbbi évek sok más vitájában használt érveléshez. A vitatott részeket ugyanis nem elemzi, tényanyagot nem sorakoztat fel, hanem a jogos és jogtalan kritikai észrevételeket egyaránt személyes támadásnak tünteti fel. (Ez esetben a bírálóbizottság néhány elmarasztaló megjegyzését.) Tanulmányát ugyanis a bíráló bizottság jutalmazta, de kiadásra már nem javasolta, sőt jelentős kifogásokat is emelt vele szemben. Az előbbiekben idézett választ nem a pályamunkában, hanem a saját kiadású könyve előszavában olvashatjuk. Fraknói a későbbi években sem tudta szó nélkül tudomásul venni vagy elismerni a bírálatokat, és ezért lett oly sok — részben személyeskedő hangi'i — polémia részesévé.6 1 Ugyanakkor találkozhatunk ebben a munkájában is olyan részekkel, amelyeket tanulmánya bevezetésében másoknál kifogásolt. A példák közül talán a legjellemzőbb a magyarok Kárpát-medencei megtelepedésének az értékelése. „Évek folytak, évek múllak; — a kilencedik század kilencedik tizede készült már Európa egén lelianyatlani, s már-már elhaló sugarainak verőfényével övezve körül, midőn egy, századokra kiható, mérhetetlen horderejű esemény rázta meg — mint roppant földrengés, mely sarkaiból kiemelni fenyegeti a földtekét, hogy ezen a földrengés okozta egy századon át tartó átalakulásból, a megrázkódtatott nyugatnak erős várfala emelkedjék, melyet az egy, majdan őt elborítással fenyegető vízártól megóvja."62 Ilyen és ehhez hasonló fogalmazások azt bizonyítják, hogy Fraknói műve maga sem volt mentes a pátoszos és érzelmekre ható romantikus stílustól. Ugyanakkor nem lehet teljesen figyelmen kívül hagynunk bírálatának azt a részét, amely a történetírás stílusa, formai elemei fontosságának egyoldalú kiemelése ellen irányul. Fraknói Vilmos észrevette, hogy az ötvenes évek második felében a kibontakozó tudományos igényű történetírás szélesebb olvasói közeget akart szerezni magának. Megpróbálták a reformkor élénk szellemi és történelmi érdeklődésének a légkörét felújítani. Fraknói az irodalmi, a népszerű munkák iránti igénynek a kielégítését a történetírásban a tudományosság rovására tett engedménynek tekintette.6 3 Egyértelműen kimondta azt is, hogy csak a szakembereknek szánta dolgozatát. Véleménye szerint tudományos tárgyat csak tudományos alakban lehet tárgyalni, úgy, hogy az szaktudósokhoz szóljon; a szélesebb olvasóközönséget pedig a szaktudós nézőpontjára és színvonalára kell emelni. Felfogása szerint nem a történettudomány eredményeinek a népszerűsítése volt a feladat, hanem a tudományos színvonalú történetírást kellett megteremteni. Fraknói ezzel a felismerésével akkor nem állt egyedül, hisz többen már a tennivalók meghatározásáig is eljutottak, de ekkor még nem volt kapcsolata ezekkel a körökkel.6 4 " Havi Szemle, Harmadik Évf. 7. sz. 1869. 431. 1. *• Franki Vilmos: A magyar nemzet műveltségi fejlődésének vázlata az első fejedelmek korában és a kereszténység behozatalának története. Pest. 1861. 403. 1. "Franki: i. m. VIII-IX. 1. " Kerékgyártó, Kossuth, Thaly stb. •2 Franki: i. m. 45. 1. гз Az összefoglaló munkák hiányában erről, a fent idézett historiográfiai tanulmányok mellett Pamlenyi Ervin - Horváth Mihály. Bpest. 1954. A magyar irodalom története. Bpest. 1965. IV. köt. 90. к. 1. " Mann Miklós: i. m. Fraknói és a Dunántúli Történetkedvelók kapcsolatáról ld. alább a „Nagyszombati kitérő"-ben írottakat.
