Századok – 1969
Tanulmányok - Tokody Gyula: Az első világháború utáni forradalmi változások hatása a nagynémet történetírásra 990/V–VI
A FORRADALMI VÁLTOZÁSOK HATÁSA A NAGYNÉMET TÖRTÉNETÍRÁSRA 1011 Kaindl és a nagynémet történetírás a császárság 1806-os megszüntetése után a nagynémet közép-európai gondolat megvalósításának egyetlen lehetséges formáját a Deutscher Bundban látta, amely a partikularizmus helyébe föderalizmust állítva képes lett volna a német és általában a közép-európai államokat „közös érdekeiknek megfelelően" egyesítem. Ebből következően védelmébe vette az 1848 előtti, a liberális és nemzeti egységmozgalmakat üldöző osztrák politikát, attól sem riadva vissza, hogy Metternich Ausztriáját a művészetek és a szellemi élet szinte szabad hazájának tüntesse fel,74 és hogy a tagadhatatlan korlátozó intézkedéseket javarészt a pánszláv és az osztrák birodalom nemzeti mozgalmaiból származó veszélyekkel magyarázza. Az első világháború utáni kisnémet álláspont sajnálatos körülménynek tartotta Ausztria kimaradását a német egységből, de azért - szemben a nagynémetekkel - kizárólag az osztrák politikát tette felelőssé. így pl. különösen heves vita középpontjába került az a kérdés, hogy az osztrák hatalom súlypontjának a Duna, ill. Itália irányába való eltolódása 1815 után Ausztria „undeutsch" politikájából és sorozatosan elkövetett hibáiból eredt-e, vagy a német államok között a napóleoni háborúk után kialakult erőviszonyok szükségszerű következménye volt-e. Felesleges lenne persze belebocsátkoznunk a részletekbe, de rá kell mutatnunk, hogy a vita témája és központi szerepe leleplezi, mennyire képtelen volt mindkét irányzat a német egység problémái mögött a társadalmi okokat meglátni, s hogy azok helyett előtérbe a német államok, elsősorban persze az osztrák és a porosz politika társadalmi hátterétől ugyancsak megfosztott lépéseit állította. Társadalmi kérdések legfeljebb közvetetten, az alkotmány kérdésével kapcsolatban merültek fel. Az alkotmányos intézkedések szükségességét illetően azonban az első világháború után alig volt vita a két irányzat között. „A hiba nem a Szövetség létében, hanem annak hiányos alkotmányában volt" — hangoztatta Kaindl, és bírálója, a már említett Schäfer egyetértett arra vonatkozó álláspontjával, hogy „Ausztria helyzete a XIX. század első felében nem bírta volna ki az alkotmányos intézményeket. Amikor azok i elkerülhetetlenné váltak, feloszlása bizonyossá lett."75 De a reformok szükségességének elismerése ezúttal sem járt együtt a német egység megoldási módja és a társadalmi fejlődés közötti kapcsolatok tudományos vizsgálatával. Jóval nagyobb, a külpolitikai jellegű kérdésekkel legalábbis egyenlő hangsúly helyeződött a Deutscher Bund és a germanizálás összefüggéseire. A kisnémetek szerint ugyanis a Deutscher Bund és ezen túlmenően a német államok osztrák vezetése különösen azért volt alkalmatlan a német kérdés nemzeti megoldására, mert annak feltételeként germanizálni kellett volna a Habsburg-birodalom népeit. Persze nem morális elítélés, még kevésbé minden nép önálló állami létre való jogosultságának elismerése diktálta ezt az álláspontot, hanem egyrészt a kételkedés annak gyakorlati megvalósíthatóságában, másrészt az a meggyőződés, hogy csupán egységes, nemzeti alapon megszervezett államok lehetnek életképesek. A germanizálás és a nagynémet közép-európai birodalom szoros összefüggésének igenlése azonban az 1920-as évek Ausztriájában a föderációs törekvéseket szolgáló történeti koncepciók kudarcát jelentette volna. Bizonyára ez 7J Vö.: Kaindl: Oesterreich, Preußen, Deutschland 47—48., valamint 83—94. 1. 75 С7<5. : Mein Buch „Österreich, Preußen, Deutschland" und seine Gegner. Schönere Zukunft, 1926. 151. 1,
