Századok – 1969

Tanulmányok - Tokody Gyula: Az első világháború utáni forradalmi változások hatása a nagynémet történetírásra 990/V–VI

1012 TOKODY GYULA az oka annak, hogy Kaindl határozottan tagadta ezt az összefüggést. Szerinte - mint már más vonatkozásban rámutattunk — a nagynémet Közép-Európa minden népnek biztosította volna „sajátosságát és autonómiáját". Másfelől azonban akaratlanul is bizonyítva a nagynémet koncepció belső ellentmondását — Kaindl azt állította, hogy Ausztriának a Deutscher Bundban maradásával a németek helyzete kedvezőbb lett volna a Duna-monarchiában, mint amilyen 1866 után lett. Azt a kézenfekvő kérdést persze válasz nélkül hagyta, hogy ebben az esetben milyen biztosítékai lettek volna a birodalom nem német népei önállóságának. A Deutscher Bundra vonatkozó nézetének egyenes következményeként Kaindl az 1866-os fordulatot — a XIX. század történelmének másik nagy vitakérdését — nemcsak Ausztria, hanem egész Németország számára nemzeti szerencsétlenségnek tartotta, amely maga után vonta az Ausztria németségére nézve hátrányos osztrák—magyar kiegyezést, s Németország kettészakadását egy olyan időszakban, amikor minden nemzet saját egységének megvalósítására törekedett. A porosz politika szerinte nemcsak 6 millió német feláldozására, hanem az egész németség európai helyzetének meggyengülésére vezetett. 1866-ból szükségszerűen következett az 1870 —71-es háború, ebből pedig a revanspolitika kialakulása. A Délkelet-Európa iránti közömbösség, tehát az „ősi német érdekek" figyelmen kívül hagyása egyoldalú tengerentúli politikára és az Angliával szembeni ellenségeskedésre vezetett. E gondolatmenetet követve érkezett el Kaindl ahhoz az összefüggéshez 1866, az első világháború és az 1918-as összeomlás között, amelyre a nagynémet és kisnémet koncepciók 1918 utáni összeütközésével kapcsolatban már rámutattunk. Szellemtörténeti beállítottságánál és eklektikus mivoltánál fogva a gesamtdeutsch történetfelfogás természetesen nem állította szembe egymással a német egység megvalósításának nagy- és kisnémet koncepcióját. Hasonlóan Ausztriának és Poroszországnak a késői középkorban betöltött történelmi szerepe megítéléséhez, Srbik a XIX. századra vonatkozóan is elvetette az osztrák-porosz vetélkedés értékelésének hatalmi-politikai szempontokra való leszűkítését. Ebben az időben szerinte a „gesamtdeutsch térség-politikai" és „történelmi kolonizációs" irányzat, valamint a zárt nemzeti állam létrehozását célzó, „térségszűkítő", „történelmietlen", mégis „életerős" irányzat összeütközéséről volt szó. Az előbbi tendenciát természetesen Ausztria, a nemzetállami gondolatot pedig Poroszország képviselte.76 Ez a kiindulópont határozta meg Srbik Deutscher Bund-dal kapcsolatos állásfoglalását, amelynek lényegével más összefüggésben már találkoztunk: a közép-európai eszme, amely az európai gondolat középkori kudarcából, helyesebben a partikularizmus, az egyházszakadás és egyéb tényezők okozta területi leszűküléséből eredt, nála azonos rangot kapott a nemzetállami gondolattal, s ezáltal a történelmi értéket és jelentőséget tekintve — a feudalizmus konzerválását szolgáló, Habsburg-vezetésű német „föderáció" az egységes nemzet megteremtésére irányuló törekvéssel. A szellemtörténeti beállítottságból következően Srbik nem volt képes az egységmozgalmakat társadalmi szempontból megítélni, ilyen vonatkozásban nem látott különbséget az egység felülről vagy alulról történő megvalósulásában, de még a porosz vezetésű német egység társadalmi jelentőségét sem tudta felmérni. Egyetlen értékmérője maradt: az általa elvetésre javasolt hatalmi-politikai szempont. Az össz-'eVö.: Srbik: Gesamtdeutsche Geschichtsauffassung 11. 1.