Századok – 1969
Tanulmányok - Tokody Gyula: Az első világháború utáni forradalmi változások hatása a nagynémet történetírásra 990/V–VI
A FORRADALMI VÁLTOZÁSOK HATÁSA A NAGYNÉMET TÖRTÉNETÍRÁSRA 1009 A II. Frigyes politikáját folytató Poroszország „undeutsch" jellege a nagynémetek szerint éppen ezekben a háborúkban domborodott ki a legszembetűnőbben, amikor is a Hohenzollernek szűk dinasztikus érdekeiket követve gátolták az Ausztria vezetése alatti felszabadító háború sikerét. Srbik és általában a gesamtdeutsch történészek a birodalom felbomlásának, s ebben Poroszország szerepének kérdését jóval körültekintőbben közelítették meg. Bár a partikularizmus negatív hatását Srbik is hangsúlyozta, a felbomlási folyamatban eszmei és külpolitikai tényezőket állított előtérbe. A „népi partikuláris szellem" fellépése „a birodalmi gondolat univerzalizmusa" ellen, „nemzetállami képződmény" létrejötte, valamint az egyház kettészakadása, a reformáció előretörése jellemezte a folyamat eszmei oldalát, miközben külpolitikai szempontból Franciaország és az oszmán birodalom támadásai jöttek elsőként számításba. E tényezők közül különösen vitatott kérdés volt a reformáció és ellenreformáció történelmi szerepe. A katolicizmussal szoros eszmei és politikai kapcsolatban levő nagynémet történetírás Onno Klopptól Kaindl-ig az előbbiben a kettészakadás egyik előidézőjét, az utóbbiban a partikularizmus felszámolására és a világnézeti-politikai egység újrateremtésére irányuló kísérletet láttak és visszautasították azt a kisnémet álláspontot, amely szerint a Habsburgoknak a reformációhoz csatlakozásával meg lehetett volna akadályozni az állami szétforgácsolódást. Az egyházszakadás általános történelmi szerepét és az ellenreformáció értelmét Srbik is nagynémet szellemben ítélte meg, anélkül azonban, hogy elmarasztalta volna a reformációt, sőt némi engedményt adott a kisnémet felfogásnak. Szerinte az „európai gondolatot" az egységes vallás és az egységes egyház szakadása számolta fel, amelynek következtében „a kultúrkontinens császári egységének helyére" „egy az egyensúly elvére épülő szekularizált európai államközösség eszméje" lépett.7 0 Elismerte viszont, hogy a Habsburgellenreformáció „erős politikai korlátokat" húzott az ausztriai és az Ausztrián kívül élő németség közé — ebben volt tehát a kisnémet felfogás számára nyújtott engedmény —, de azt is hangsúlyozta, hogy az így támadt szakadás nem volt áthidalhatatlan. Az eszmei és a külpolitikai tényezők előtérbe állítása már önmagában véve csökkentette a Habsburgok és a Hohenzollernek történelmi felelősségét a birodalom felbomlási folyamatában. A felelősség e régen vitatott kérdését végül Srbik teljesen elmosta azáltal, hogy — figyelmen kívül hagyva a társadalmi-történelmi hátteret — két egyenrangú eszme hordozójává tette a két szembenálló országot: Poroszországban az „állami közösség szelleme", a Habsburgok államában viszont az „univerzalizmus eszméje" dominált.7 1 Tekintettel arra, hogy mindkét eszme egyaránt fontos, egymást szinte kiegészítő szerepet töltött be a gesamtdeutsch történetfelfogás szerint, nagymértékben letompult az egy egész történelmi korszakon áthúzódó, s nemcsak a nagy- és kisnémet történetírásban, hanem a valóságban is meglevő osztrák—porosz ellentét. Az ellentétek elkendőzésére irányuló szándék különös hangsúllyal mutatkozik meg Srbik II. Frigyessel és Mária Teréziával kapcsolatos álláspontjában. Annak az elkeseredett, megalkuvást nem ismerő harcnak, amely ebben a kérdésben már egy évszázada folyt, Srbik azzal próbált véget vetni, hogy az össz-70 Vő. : Srbik: Die Reichsidee im Wandel der Geschichte. 8. 1. 71 Vö.: Uô. : Gesamtdeutsche Geschichtsauffassung. 10. 1.