Századok – 1969
Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI
HISTORIOGRÁFIAI TÖREKVÉSEK MAG VARORSZÁGON 977 hivatott növelni.6 5 Ennyire leszűkülne a hazai történettudomány képe ? Űgv látszik e felfogás értelmében valóban, de nem szükségszerűen. Azonos társadalmi alapról, a nemesi polgárosodás alapjáról lehetett merőben másként is vázolni a magyar történetírás útjait és pedig nem másutt, mint a Történelmi Társulaton belül. Ipolyi Arnold már említett Ráth Károly emlékbeszédében bevezetésül meghúzza a történettudománynak és a történeti gondolkozásnak a kiegyezésig ívelő vonalát. Arról beszél, hogy a pogánykori történeti hagyományok nagyrészt megsemmisültek a honfoglalás és a kereszténység felvételének nagy „korszakias" átalakulásával, krónikairodalmunk nem valószínű, hogy olyan gazdag volt, mint gondolni szeretjük, a viszontagságos történelemre fogván a hiányokat. Azt hangsúlyozza, hogy a történetírás terén akkor tűnnek fel az új elemek, mikor „az írástudomány sem lévén többé egyes osztályok, az egyháziak és magisterek, a literatusok s deákok kizárólagos mestersége." Az adatgyűjtő historikusokat oknyomozó kritikájuk végett kapcsolja Mabillon követőihez. De mindez még nem a lényeg. A magyar nemzeti történetírás kezdetét a reformkorhoz köti, a nagy átalakuláshoz, amelyet először Horváth Mihály és Szalay művei fejeztek ki. Ez az ,,új nemzeti történeti iskola" — jutott el a művelődéstörténetig és ez iskolához tartozó Ráth érdeme fejtegeti Ipolyi, hogy úttörő módon először tárta fel a törökkori Magyarország belviszonyait, ,,a hódoltsági föld polgári, birtokjogi . . . viszonyait". Ipolyi historiográfiai tájékozódása tehát sok lényeges ponton különbözik Toldyétól. Toldy később is— éppen Anonymusról vitázvalpolyi Arnolddal—tudatosan a speciálisan hazai földben gyökerező vonásokat hangsúlyozza és elvág minden szálat, mely egyetemesebb áramkörök kapcsolatait jelentené. Anonymust „nemzeti történetírásunk Mózesé"-nek nevezi.6" Az így felfogott nemzeti történetírás egyvonalba, szoros közelségbe hozta egymással távoli évszázadok történetíróit. Bármennyire különböző szándékkal és világnézettel örökítették meg a múlt lezajlott dolgait, éltek légyen a középkorban vagy a XIX. században, ha a Toldvék által meghatározott nemzeti szellem hatotta át műveiket, nem volt közöttük különbség. Toldy 1868-ban mint dékán az új egyetemi tanévet tartománytörténeti összefoglaló áttekintéssel nyitja meg. Beszédében a hazai történettudomány útját lélegzetelállítóan meredek ívben vázolja fel. A történelemre megelégedéssel pillanthatunk vissza — állapítja meg. Emlékezzünk csak „Anonymusra, a magyar történelem e valódi Mózesére", aki „a szájhagyományt gyűjtötte össze", s akit Toldy merész váltókkal — a krónikákon és a XVI. századi írókon átszáguldva egyenesen a XVIII. századi történetírókkal hoz közeli kapcsolatba. „Oly tiszteletre méltó a hazafiúi érzés, mely ez egész bár deák — históriai irodalmat átmelegíti: hogy valahányszor csak érintjük is azt, nem lehet hálátlanság bűne nélkül szerzetes férfiainkra, s elsősorban a magyar jezsuitákra . . . mint ez irodalom alkotóira áldólag vissza nem emlékeznünk." S a fejlődés töretlen: „azóta — (Pray és Katona munkássága óta) nincs megállapodás — zárja le Toldy gondolatmenetét —, történetírásunk nem szűnt 65 Toldy F.: Nemzeti történelmünk kezdetei. TFÖM VII. köt. Bpest. 1873. 221— 248. 1. 66 Toldy F.: Anonymus és Colonnai Guido. (1870) TFÖM VII. köt. 249—261. 1. Ipolyi A.: Emlékbeszéd Ráth Károly felett. Századok, II. [1869] 362—371. 1. Ipolyi emlékbeszéde nagy port vert fel. Számos részlete már akkor is csak a kulisszatitkokban járatos kortársak előtt volt érthető. Az általános bevezető rész viszont a magyar történetírás történetéről még 1874-ben is elismerést arat. Vö. Ipolyi kisebb munkái. Athenaeum. 1874. II. köt. 4. sz. 228. 1.
