Századok – 1969

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI

'978 В. VÁRKONYI ÁGNES meg, először német s majd magyar nyelven dísszel haladni, de már a múlt század alapvető munkássága által megtört úton."67 Toldy koncepcióját sokan átvették. Mikor Ipolyi Arnold történetírói életművét Fraknói Vilmos számba veszi, a hazai történetírás múltját hasonlóan vázolja. Különös, hogy Bél Mátyásról, Engelről s a fiatal Ipolyit pártoló Szalayról megfeledkezik, s Ipolyi helyét Pray, Katona, Kazy, Timon munkásságának távlataiban jelöli ki.68 Látnivaló, hogy a romantikus felfogás értelmében bármennyire nagy távolságok befogadására képes a nemzeti történetírás kategóriája, olykor azonban egyetlen történetíró teljes pályaképe nem fér bele. Ha a történetíró szemlélete élete folyamán változik, akkor előfordul, hogy a pályakép egyik vagy másik szakaszára irányul a figyelem, s erős nagyításban ez kerül az egészre érvényes igénnyel az összképbe bele. Horváth Mihályt már életében igyekezett a Deák-párt minél szorosabban a maga köreibe vonni. De az amnesztiát kért, megtörten hazatért és Kosuthtal is kínos vitába keveredett történetíró alkotásainak roppant tömege stabil és kikezdhetetlen hátteréül szolgált lefelé hajló életútjának az utolsó fájdalmas megalkuvásokba kényszerült szakaszán is. Halála után azonban éppen történetírása kerül furcsa átértékelésre. Fraknói Vilmos és Salamon Ferenc emlékbeszédeiben közös a tendencia: Horváth utolsó tíz esztendejéhez igazítani történetírásának egészét, a reformkorit s az emigrációban létrejött művek szellemét egyaránt. Nehéz feladat. Érdekes megfigyelni a módszereket: Salamon elsősorban szétválasztja a politikai-társadalmi mozgalmakat és a történetírást. Majd megállapítja: a reformkorban különösen szükség lett volna a történelem tanítására. „Valamint Ausztriának tudnia kell vala a történelemből, hogy képtelen állandóan leigázni Magyarországot, ugy nekünk is szint onnan tudnunk kell vala több nevezetes példából, hogy minden összeütközés vége csak békés kiegyezés lehet, nagyjából a régi alapon." Nézete szerint Horváth munkásságának jelentősebb része a forradalom utáni korszakra esik. Történetírása kozervativ, amely végül Széchenyi politikájával kerül azonos platformra. Végső indok, amivel Toldy és Thaly is operál, ha egy történetíró értékéről a legsúlyosabb érvet kimondja: történetírásának fő érdeme a hazafiság. S íme e fogalmat a különböző pártok önkényesen kisajátítják. Fraknói Vilmos jóval körültekintőbb. Minden sora bizonyítja; alaposan ismeri Horváth történetírói munkásságának minden lapját. Ő az első, aki bőven felhasználja a historikus levelezését pályafutása jellemzéseire. És mégis lehetetlen észre nem venni, hogy elegáns elemzéseiben a korabeli romantika historiográfiai képalkotásának útját járja. Horváth .Mihály Magyarország történelme míg a reformkori első kiadástól anyolckötetes 1871. évi, a szerző életében utolsó, kiadásig eljutott, sokat változott. De bármilyen jelentős is ez a változás — állapítja meg Fraknói — , ,,a szellem és irány mindig ugyanaz maradt !" Majd a mű szellemét a kiegyezés történelmi-politikai alapját képező elvekkel rokonítja. Horváth művének alapelvei változatlanok maradtak. „Erre sem a hontalan száműzöttnek elkeseredése, sem az aggkor higgadt fölfogása nem gyakorolt módosító befolyást." — És ezután következik a lényeg: — „Miként a haza bölcse az absolût hatalommal folytatott alkudozásaiban igényeit nem a változó viszonyok alakulásához mérte, soha sem elégedett meg kevesebbel 67

Toldy F.: Visszapillantás tudományos állapotainkra. Dékáni beszéd 1868. okt. S. TFÖM VI. П. köt. 360—381. 1. 68

Fraknói V.: Ipolyi Arnold emlékezete. Bpest. 1888.