Századok – 1968

Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965

A KIEGYEZÉS MAGYARORSZÁGI JOGI'OLITIKÄJA 983 pedig egyenesen e javaslat esküdtszéki rendelkezéseinek hatálybalépését jelentette. Az 1843-as javaslatok kidolgozásában Deáké volt a vezető szerep, a törvény 17. §-ban precízen megszövegezett felhatalmazás folytán hűen követte e javaslat előírásait. Ez a magyarázata annak, hogy a Deák féle 1848. április 29-i rendelet — a kontinensen egyedülállva — az ún. vádesküdtszéki intézményt vezette be, tehát már a vád jogosultsága felett is 13 tagú esküdtszék döntött; továbbá választás alapján alakult meg mind a vád, — mind az ítélő esküdtszék és a bíróság, választott tisztviselők közül kellett kijelölni a vizsgálóbírót is. A rendelet szerint minden egyes törvényhatóságnál külön esküdtszéket kellett megalakítani. A Deák-féle rendelet volt az első modern magyar bűnvádi perrendtartás, korának egyik legmagasabb szintű, s kétségkívül leghaladóbb eljárási kódexe: kiváló jogászi munka. Gyors elkészültét az 1843-as javaslat létezése tette lehetővé. Az 1848-i sajtótörvény és az eljárási rendelet tehát egyáltalán nem volt elhamarkodott vagy hevenyészett jogszabály, az 1848-i országgyűlésen is alaposan megvitatták; a felsőtábla komolyan kifogásolta, hogy a törvény 6. §-a csupán a birodalmi kapcsolatok tettleges felbontására irányuló izgatást pönalizálta, s két alkalommal is visszaküldte a javaslatot az alsótáblának. A „tettleges" szó azonban Batthyány Lajos miniszterelnök javaslatára került a törvény szövegébe, az alsótábla ragaszkodott ehhez a szöveghez, s végül a felsőtábla — csak elvei fenntartásával — fogadta azt el. 1848 áprilisában az udvar sem gördített akadályt a sajtótörvény szentesítése elé, az állami konferencia kedvezően fogadta azt, mert büntető rendelkezései szigorúbbak voltak, mint az örökös tartományok részére kiadott ideiglenes szabályzaté, s dicsérően emelte ki a konferencia a törvény precizitását. Mindezt azért is ki kellett emelni, mert a király által 1867 januárjában Andrássynak átadott összeállítás a legtöbb és legélesebb hangú kifogást épp a sajtótörvény ellen hozta fel. Hiányosnak, hevenyészettnek tekintette azt, mely alapvető átdolgozásra szorul, különösen kifogásolta az abban elfogadott esküdtszéki eljárást, amely a létező bírósági eljárásnak átalakítása nélkül nem alkalmazható. Minthogy azonban a bíróságok eljárásának az esküdtszéki rendszerre való átalakítása nagy költséggel és időveszteséggel járna és a bíróságok működését is összezilálná, — mindaddig, amíg a bírói szervezetet alkotmányszerűen átalakítják és az esküdtszéki eljárással összhangba hozzák, átmenetileg az 1865-ben kiadott osztrák sajtórendtartás függelékének a jelenlegi bíróságok általi alkalmazását ajánlotta a király. Amint mondottuk, az 1848-i sajtótörvény semmiképpen sem tekinthető felületesnek, elhamarkodottnak, a királyi észrevételek annyiban voltak indokoltak, hogy a sajtótörvény megváltoztatása, módosítása nélkül, a kiegyezés, a dualista államrendszer büntetőjogi védelem nélkül maradt volna. Az 1867:XII. tc. nem tartalmazott büntető rendelkezéseket, a sajtótörvényen kívül pedig egyedül a feudális jellegű 1723: IX. tc. szabályozta, nagyon fogyatékosan, a dualizmus közjogi viszonyaira teljesen alkalmazhatatlanul, az állam elleni bűncselekményeket. S ha a büntető rendelkezések hiánya az 1867: XII. tc.-ben nagyon liberális politika látszatát keltette is, valamit mégis kellett tenni a kiegyezés védelme érdekében, az egyre élesedő sajtótámadások ellen. A megoldást az 1848-i sajtótörvény alkotmányellenes, törvénysértő módosítása tette lehetővé. Ez a módosítás igen nagy jelentőségű, formájában és kihatásaiban a legvilágosabban tükrözi a kiegyezés belpolitikai vonatkozásaival kapcsolatos jogpolitikát. Ezért részletesen ismertetjük.