Századok – 1968
Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965
A KIEGYEZÉS MAGYARORSZÁGI JOGI'OLITIKÄJA 981 eleget tett az 1867 januárjában a király által Andrássynak átadott jegyzék f) pontjának, amely szerint az 1848:111. tc. 9. §-nál igényelt változtatás: „Jene Angelegenheiten, welche nach diesem § der allerhöchsten Schlussfassung Sr. Majestät unter bereitet werden sollen, sind in der dem Wirkungskreis des Ministeriums detailirt normier enden Verordnung bestimmt festzustellen, insbesondere ist die Ernennung jener Staatsbeamten, welche bisher zu den allerhöchsten Rechten Sr. Majestät gehörte, auch fernerhin über Vorschlag und unter Gegenzeichung des betreffenden Ministers Sr. Majestät vorzubehalten."13 Az abszolút királyi jogkört — ugyancsak törvénysértő módon — nagy mértékben kiterjesztette s nemcsak a kormány, de közvetve a törvényhozás hatáskörét is ugyanennyire szűkítette a fenti minisztertanácsi határozatnak 12. §-a, amely szerint ugyancsak királyi végelliatározásra szorulnak: „Törvényjavaslatok, országgyűlési előterjesztések, országgyűlési bemutatásuk előtt, vagy ezeket pótló lényegesebb (idevonatkozó) rendelvények tervezetei." E rendelkezés folytán az a gyakorlat alakult ki, hogy a kormány csak akkor terjeszthetett bármilyen törvényjavaslatot az országgyűlés elé, ha felterjesztése a királytól a következő záradékkal ellátva érkezett vissza: „Megengedem, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslat a magyar országgyűlés elé terjesztessék."14 Hasonlóan rendelkezett egyébként a minisztertanács jogkörét újonnan szabályozó 1897. évi VI. 3809. számú minisztertanácsi határozat is.1 5 így alakították tehát ki az ún. királyi „előszentesítési" jogkört. Az 1848: III. tc. ilyen, vagy ehhez hasonló korlátozást nem tartalmazott, így a király elnökletével létrejött minisztertanácsi határozat módosította, szűkítette a minisztérium jogkörét 1848-hoz viszonyítva, de korlátozta az országgyűlési hatáskört is, hiszen a parlamentáris gyakorlat szerint egyedül a többségi pártra támaszkodó kormány által előterjesztett törvényjavaslatok kerülhettek érdemi tárgyalás alá. Az említett 1867. márciusi minisztertanácsi határozat ezek szerint, 1848-calszemben állva olyan antidemokratikus, az abszolút királyi jogokat nagyon komoly mértékben kiterjesztő rendelkezéseket vezetett be a magyar közjogba, amelyek sem a Corpus Juris Hungarici-ban, sem a Rendeletek Tárában nem jelentek meg, amelyekről a dualizmus korának, vagy a Horthy-korszaknak jogirodalma nem tett említést, de amelyek nagyon is pregnáns megtestesítői voltak a kiegyezés magyarországi jogpolitikájának. Meg kell említenünk — anélkül, hogy a részletes összehasonlításra ezúttal kitérnénk —, hogy e minisztertanácsi szabályzat tartalmára hatást gyakorolt a hasonló tárgyú osztrák jogszabály, a kiegyezés folytán tehát a magyar közjog nem vonhatta ki magát az osztrák közjog behatása alól. E hatásnak tulajdonítható a szabályzat 21. §-nak utolsó fordulata, amely szerint királyi végelhatározást igényel a törvényjavaslatokat, illetve országgyűlési előterjesztéseket pótló rendeletek tervezete. Az osztrák közjogban megvolt a lehetősége a törvényeket pótló szükségrendeletek kiadásának, a magyar közjog ilyen megoldást nem ismert. A szabályzat most kiemelt rendelkezése tehát élesen szembenállt a magyar alkotmány egyik alapvető tételével, ez a rendelkezés azonban széleskörű gyakorlati alkalmazásra nem került, 1897-ben az igazságügyminiszter észrevétele folytán az új minisztertanácsi szabályzat végleges szövegéből 13 Kónyi Manó: i. m. IV. köt. 311. 1. 14 Iványi Emma: i. m. 23. 1. 15 Iványi Emma: i. m. 541., 535. 1.
