Századok – 1968

Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965

A KIEGYEZÉS MAGYARORSZÁGI JOGI'OLITIKÄJA 979 kívánságokat a már felsorolt 1867. évi VII., X., XI. és XII. tc-ekben teljes mértékben akceptálták, a megyei törvényhatóságok visszaállításával kapcsolatos észrevételt, amely nem törvényi módosítást, hanem az országgyűlés megfelelő nyilatkozatát tartotta kívánatosnak, az 1867. március 7-i házhatározat pontosan teljesítette, a sajtótörvény módosítását célzó észrevételt kompromisszummal — részben a március 9-i határozattal, részben igazságügyminiszteri rendelettel — oldották meg (ennek módjával és jelentőségével még külön foglalkozunk), tehát egyedül a közös ügyekkel — éppen a kiegyezés legfontosabb részével —, azok kezelési módjának megváltoztatásával kapcsolatos módosításokat mellőzték. E módosítások elmaradását nem lehet felületességgel vagy tévedéssel magyarázni. Az 1867 januári, osztrák részről átadott „Bezeichnung jener Punkte der Gesetze vom Jahre 1848, welche eine Aenderung erfordern"11

nagyon pontosan felsorolta a módosításra szoruló törvényeket , a katonai kinevezéseknél a miniszteri ellenjegyzés elhagyását kívánta, rendezendőnek tartotta a közös hadügyminiszteri ellenjegyzés jogkörét is. Az 1867 VII., X., XI. és XII. tc.-ekben nagyon precízen teljesítették e kívánságok vonatkozó részeit, de a kiegyezéssel szemben észlelt jelentős közhangulatra és a szélsőbal részéről már korábban tapasztalt ellenállásra figyelemmel nem akarták az országgyűlési tárgyalásokat még jobban megnehezíteni az 1848-i törvények olyan módosításával, amely még a 67-es bizottság javaslatánál is élesebben megmutatta volna nemcsak az 1848-tól történt eltéréseket, hanem a kiegyezésnek 1848-cal való szembenállását. Kodifikációs kompromisszumról volt tehát szó. Az Andrássy-kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a lex posterior derogat priori elvénél fogva az 1848-i törvényeknek az 1867:XII. tc.-vel ellentétes rendelkezései hatályon kívül helyezettnek tekintendők, így e törvényekformális érintetlensége gyakorlati nehézségeket nem jelent, de a módosítás elmaradásával egyrészt elmaradnak a kiélezett parlamentáris csatározások, a sajtótámadások, egyben az 1848-i törvények vonatkozó részei érintetlenül fennmaradnak, mint a nemzeti kegyelet relikviái. Erre vezethető vissza, hogy a Corpus Juris Hungarici milleneumi emlékkiadásában az 1848:111. tc. 13. §-a — amely a király személye körüli miniszternek a közös ügyekbeni hatáskörét szabályozza — mint érvényben levő törvényhely szerepel, hisz formálisan soha nem hatálytalanították, s csupán lábjegyzetben említették meg, hogy: „Az ő Felsége személye körüli miniszternek az Ausztriával közös ügyekre befolyása megszűnt az 1867 :XII. t. czikknek a közös ügyek kezelésére nézve megállapított módja folytán (1867:XII. tc. 27. §.)." Ez a kodifikációs kompromisszum azonban joghézagokat hozott létre: szabályozás nélkül maradt a király személye körüli miniszter hatásköre, amely 1848-cal szemben gyakorlatilag jelentéktelenné vált, továbbá a magyar honvédelmi miniszter jogköre. Ez utóbbit nem rendezte átfogóan a véderőről, a honvédségről, a népfelkelésről szóló 1848: XL., XLI.és XLII. tc. sem, de a közös hadügyminiszter hatásköre mögött eltörpült s lényegében az 1868: XLI. tc.-vel létrehozott honvédség izgatási teendőire korlátozódott. Feltétlenül módosítást és kiegészítést igényelt volna az 1848:111. tc. 7. és 9. §-a. A 9. § akként rendelkezett, hogy — a legfőbb egyházi kinevezések, a kegyelmezés, „a nemességnek, címnek s rendeknek osztása" (7. §) és a magyar hadseregnek az ország határain kívül ialkalmazása (8.§) kivételével — a király -11

Kónyi Manó: i. m. IV. köt. 310 — 314. 1., közli az összeállítás teljes szövegét.