Századok – 1968
Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965
A KIEGYEZÉS MAGYARORSZÁGI JOGPOLITIKÁJA 975 1. A lehető legnagyobb precizitással, mindenre kiterjedő gondossággal, a maximális törvényesség igényével szabályozták az Ausztriával való államjogi kapcsolatokat, alkották meg az 1867: XII. tc.-t, a dualizmus magyarországi alkotmányjogi alaptörvényét. 2. A kizárólag magyar belügynek számító kérdések szabályozásánál kodifikációs hézagokat hagytak, az 1848: III. tc.-ben szükségessé vált egyes módosításokat mellőzték, a kormány és az országgyűlés jogkörét az abszolutizmus javára csökkentő királyi előszentesítési jogot alkotmánysértő módon: minisztertanácsi határozattal állapították meg; az 1848-i sajtótörvényt alkotmányellenesen országgyűlési határozattal és igazságügyminiszteri rendelettel módosították. E kodifikációs politika érvényesülését az egyes jogszabályokban világosan felismerhetjük, főbb vonásait az alábbiakban ismertetjük: Az 1867: XII. tc.-nek az a fő jellegzetessége, hogy nemcsak tételes rendelkezéseket tartalmaz, hanem magában foglalja a törvény indoklását s létrejöttének előzményeit, magyarázatát is. A törvény 1 — 7., 23 — 25., 28., 54—55., 57. és 58. szakaszai tartalmaznak ilyen magyarázó, előzményeket ismertető, elvi jelentőségű, indokló jellegű szövegrészeket, amelyek a törvény terjedelmének jelentős részét teszik ki. A törvényt úgy konstruálták meg, hogy abból világosan felismerhető: a magyar közjog szerint mi a törvény létrehozásának útja és módja. A bevezetés ugyanis mint az országgyűlés megállapodásait jelöli meg az egyes szakaszok rendelkezéseit, tehát a törvény tartalmát, a törvény utolsó szakaszának, a 69. § 2. bekezdése szerint: ,,Ezen fönnebiekben elősorolt megállapodás Ő Felségének királyi jóváhagyásával törvénybe igtattatik." A jogszabály ekként bemutatja, hogy a törvény az országgyűlés és a király együttes aktusával keletkezik. Ennek folytán az 1867: XII.: tc.-t a király kétszeresen is szentesítette: egyszer a törvény szövegében a 69. § 2. bekezdése megállapítja, hogy a szentesítés s ezzel a törvénybe iktatás megtörtént, másodszor az 1868. évi I—XII. törvénycikkek együttes szentesítése alkalmával látta el azt szentesítési záradékkal a király. Kiemeljük, hogy nem véletlenül alkalmazták ezeket a kodifikációs módszereket, hisz az 1867. évi többi törvény szövege indoklást, elvi megállapodásokat, magyarázatokat nem foglal magában. A törvényt egyébként úgyszólván teljesen Deák szövegezte, akinek jogászi zsenialitásához nem fér kétség, aki a legmagasabb színvonalon tudott jogszabályt szerkeszteni és szövegezni, s aki e kodifikációs módszer alkalmazásával azt kívánta elérni, hogy a törvénynek az uralkodó részéről történő esetleges megszegési kísérletét minél nehezebbé tegye. Ezért foglalkozik a törvény oly sokat a pragmatika szankció jellegével, az abból folyó kötelezettségekkel, állapítja meg, hogy a közös ügyek kezelési módjának „az e részben ezelőtt törvényesen fenállott módnak megváltoztatása szorosan .véve nem a pragmatica sanctióban meghatározott kötelezettségéből folyt: hanem a helyzetnek azon változása, mely a fentebbi 5. pont alatt elmondatott (Ausztriának alkotmányos jogokkal történt felruházása) teszi azt célszerűvé. Kimondja az országgyűlés, hogy Ő Felsége többi országaival érintkezni akar, mint alkotmányos népekkel, mindkét fél függetlenségének megóvása mellett." (23. §) Hasonló okból szögezi le a 28. §: „A közös ügyek azon részére nézve, mely nem tisztán a kormányzat köréhez tartozik, Magyarország se teljes birodalmi tanácsot, se bármi néven nevezhető közös vagy központi parlamentet célszerűnek nem tart s ezeknek egyikét sem fogadja el: hanem ahhoz ragaszkodik, hogy miután О Felsége legmagasabb trónbeszéde szerint is, közös ki-8*
