Századok – 1968

Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965

972 SARLÓS BÉL \ Deák annak igazolására, hogy a javaslat „nem sérti az ország alkotmányos függetlenségét és nem teszi Magyarországot osztrák provincziává", számos jogászi érvet és több törvénycikket hozott fel annak alátámasztására, hogy közös ügyek perszonálunió mellett is fennállhatnak, mint ahogy 1848 előtt is több közös viszony és közös ügy létezett a hadügytől kezdve a kereskedelemig, s ezen ügyek közössége a törvények szövegéből is kitűnt (1796: 2. tc., 1790: 17. tc.). Deák beszédének e részei világosan igazolják, hogy az országnak a birodalomtól függő, alárendelt — de a reálunióval nem jelezhető — helyzete nemcsak a centralizációra törekvő dinasztia önkényes intézkedései folytán állott elő, de részben a korábbi törvények rendelkezéseiben és szövegében is elismerést nyert. Ismeretes, a kiegyezés azon az alapon történt meg, hogy az uralkodó visszaállította az alkotmányt, kinevezte a magyar minisztériumot, elismerte az 1848-i törvényeket, de előzetesen garanciát kapott az országgyűléstől, hogy e törvényeket még a koronázás megtörténte előtt módosítja és elfogadja a közös ügyekről, azok kezelési módjáról, a létrejött megállapodás szerint alkotandó új alaptörvényt. De jure tehát a magyar álláspont, közelebbről a Deák-féle álláspont teljes elismerést nyert, ez azonban nem változtatott az ország 1848-hoz viszonyított függetlensége jelentős részéről történt lemondáson. A kiegyezés valóban egyrészről a dinasztia, a birodalom fennállásának és biztonságának, másrészről a magyar függetlenség és önállóság visszaállításának kölcsönös engedményekkel való összhangbahozatala, — ahogy Deák 1867. március 28-i beszéde végén leplezetlenül kifejezésre juttatta, a szó szoros értelmében vett opportunus megoldás volt. A kiegyezés jogpolitikájának megértése szempontjából nagyon fontos Deák beszédének ez a része, ezért idézzük: „Midőn arról van szó, hogy a fennálló törvényt a végrehajtó hatalom megtartsa és teljesítse, akkor az opportunités nem irányadó, mert a jogilag meg nem változtatott törvényt szorosan meg kell tartani, de a törvények alkotásánál éppen az opportunités az, amelyet mellőzni nem lehet. Amely törvényhozó ezt figyelembe nem veszi, üdvös, célszerű törvényt alkotni ritkán fog. Minden alkotmány, minden törvény, minden institúció az opportunités posztulátumánál fogva jött létre és addig célszerű míg annak megfelel."7 3. A kiegyezés jogi formába öntése kétirányú kodifikációs munkát igényelt: 1. módosítani kellett az 1848-i törvényeket, pótolni kellett az 1848 decemberi kettős trónlemondásának a magyar közjog szerinti hiányosságait, 2. új alaptörvényt kellett alkotni, amely a dualizmus egész politikai rendszerét átfogóan szabályozza. E törvények meghozatalánál a magyar törvényhozást a következő jogpolitikai szempontok és elvek irányították: 1. Elsősorban figyelemmel kellett lenni arra a jogos aggodalomra, amelyet Ausztriának a német szövetségben betöltött korábbi vezető pozíciója visszaszerzésére irányuló külpolitikája ébresztett. Ezt az irányvonalat nemcsak Beust képviselte, hanem a dinasztia és az osztrák arisztokrácia nagy része támogatta, s fontos szerepet töltött be a kiegyezés létrehozásában, mert ' Kónyi Manó: i. m. IV. köt. 462. 1.