Századok – 1968

Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965

968 SARLÓS BÉL \ A magyar álláspont lényege: 1. Az 1848-i törvények alakilag és tartalmilag kifogástalan, de jure hatályban levő jogszabályoknak tekintendők. E törvényeket a király szentesítette, a magyar alkotmány szerint egyoldalúan nem helyezheti hatályon kívül. A követutasítások megszegése a törvény érvényét nem érinti, erre számos precedens található, a törvényhatóságok 1848-ban egyébként is magukévá tették e törvényeket. A „közfelkiáltással" történő elfogadás egyáltalán nem teszi érvénytelenné a törvényt, így fogadták el 1723-ban a pragmatika szankciót is. A bekövetkezett bajokat nem e törvények, hanem azok megszegése idézte elő. A kiegyezési tárgyalások tehát csakis az 1848-i törvények elismerése után s azok alapján indulhatnak meg. 2. A magyar közjog a „jogvesztés" elméletét nem ismeri, egyetlen ilyen jellegű törvény sincs. A magyar alkotmány szerint az országgyűlés királyi szentesítés nélkül nem változtathat meg törvényt, az 1849. április 14-i trónfosztó nyilatkozat ezért nem törvény, alkotmányjogi hatálya nincs, csupán választ jelentett a magyar vonatkozásban ugyancsak törvénytelen 1849. március 4-i olmützi alkotmány deklarálására. A „jogvesztés" csak az erősebb jogán alapuló államelmélet álláspontjával lenne alátámasztható. Ez az államelmélet azonban a francia forradalom szülötte, s a forradalom szikráját hordozza magában. A dinasztia magára vessen, ha a „Rechtsverwirkung" hangoztatása folytán Magyarországon az alkotmányos monarchiához való ragaszkodást csökkenti és a forradalom üszkét veti el. 3. A pragmatika szankció nem reáluniót, hanem perszonáluniót hozott létre Magyarország és az örökös tartományok között. Sem ez az alaptörvény, sem a későbbi magyar törvények nem létesítettek közös birodalmi tanácsot vagy közös kormányszerveket Magyarország és Ausztria között. 1848-ban a nemzet nem új jogokat vívott ki, hanem régi jogait sikerült visszaállítania a kor igényeihez alakítva. „Az 1847/48-i törvények csak újabb, világosabb és határozottabb alakot adtak a nemzet jogainak, tisztába hozták s a kor igényeihez alkalmazták, miket az ország évek, sőt századok óta mint alkotmányának és törvényeinek szelleméből szorosan következőket folyvást sürgetett ; de a nemzet és fejedelem közötti viszonyokat illetőleg lényegében újabb jogokat nem teremtettek. Egyébiránt, ha az emiitett 1847/48-i törvények újabb jogokat teremtettek volna is, ha nemcsak alakjában, hanem lényegében is újra alkották volna Magyarország közjogát: joggal követelhetnők, mint ahogy követeljük is, mindazt, ami azokban foglaltatik"6 mondja nagyon határozottan az 1861. évi országgyűlés Deák által szövegezett második felirata. 4. A király a trónöröklés megnyíltával az alkotmány által korlátolt monarchiát kapja örökül, azt a jogkört foglalja el, amelyet az alaptörvények értelmében elődje is betöltött. A hitlevél és az eskü ünnepélyes garanciái, de nem forrásai az alkotmánynak; mindkettő alkotmányos kötelessége a királynak, e kötelességek elmulasztása jogot részére nem eredményez, az alkotmányos jogokat nem gyöngíti. „Töröljük ki az alkotmányból a kötelezettségnek azon folytonosságát, mely nemzedékről nemzedékre száll, s a fejedelmekre úgy, mint népekre egyaránt kiterjed: minden alkotmányosság s minden ál-6 Kónyi Manó: i. m. III. köt. 237. 1. A pragmatika szankció részletes értékelését lásd Szabad György : Forradalom és kiegyezés válaszútján 1860/61 (Bpest. 1967) c. monográfiája 476., 477. és 500 — 504. 1.