Századok – 1968

Tanulmányok - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyar tudományszervezés első kísérletei. 90

V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyar tudományszervezés első kísérletei í. A magyar nemzettéválásnak a XVIII. században meginduló folyamatában a fejlődés gazdasági-társadalmi előfeltételeinek lassú megteremtődése mellett jelentős helyet foglalnak el a nyelvi és kulturális előfeltételek kialakítására irányuló törekvések. Mig a polgári irányú gazdasági és társadalmi fejlődést Magyarország helyzete a Habsburg-birodalomban s a magyar társadalom ennek következtében feudális termelési viszonyok közötti megmerevedése nehezíti, a nyelvi és kulturális fejlődés viszonylag szabadabb kibontakozásnak indul. E fejlődés egyik jellegzetes megnyilvánulási formája a század közepétől kezdődően a nemzeti tudományosság kialakítására irányuló törekvés. Mária Terézia uralkodása idején ez a fejlődés még az abszolút monarchia felvilágosodott szakaszának jegyeit viseli magán, hogy azután a jozefinizmus idején kerülő utakon — részben a nemzeti irányzatot sértő rendszer kiváltotta ellenhatás folytán — a nemzeti tendenciák erősödjenek meg. E fejlődés során a nemesség és az értelmiség haladó elemei egymásra találnak abban a törekvésben, hogy a nemzeti tudományosságot (illetve az arra irányuló igényt) a nemzeti ellenállási mozgalom részévé tegyék. E — már 1786-tól jelentkező, s 1790-ben robbanáshoz vezető — politikai irányváltozásnak megfelelően az érdeklődés a tudományok általános művelésének gondolatától egyre inkább a nemzettéválás szempontjából közvetlen jelentőséggel bíró területek felé fordul: a nyelv művelésének kérdése, s az ezzel összefüggő szakterületek felé. Ezek mellett, második sorban jelentkezik a történettudomány (s vele kapcsolatban a rendi beállítottságnak megfelelően a jogtudomány) új utakra terelésének igénye: hiszen a magyar nyelv diadalra juttatása mellett a közös történeti múlt tudatának kialakítása az a mozzanat, amelyre a nemzettéválás folyamatának kulturális téren a legnagyobb szüksége van. A vázolt fejlődés társadalmi alapját a tudományosság laikussá válása teremti meg. Míg a század első felének legmodernebb tudományos törekvései — Bél Mátyásra és körére gondolunk — az evangélikus egyház szervezetének és intézményeinek talajából nőttek ki; míg Mária Terézia idején a tudomány magas szintű művelése a világi klérus vagy szerzetesrendek tagjainak úgyszólván kizárólagos privilégiuma, — addig a század végére alapjaiban változik meg a helyzet. E változás közvetlen előidézőjének II. József reformtevékenysége tekinthető. A szerzetesrendek eltörlése egyfelől számos értelmiségit emelt ki az egyházi keretek közül, úgy, hogy ezek papi voltuk ellenére is, világnézetüket, szerepüket tekintve, inkább a világi, mint az egyházi értelmiség köréhez számítanak, —• másfelől meggátolta azt, hogy az értelmiségi utánpótlás az eddigi körülményeknek megfelelően szükségképpen az egyházi keretek között keresse létalapját. A laikus értelmiség kialakulásának másik két lényeges előfeltétele a